Budapest, 1981. (19. évfolyam)

1. szám január - Karvaly Imre: Séták a Margitszigeten

A kápolna KARVALY IMRE Séták a Margitszigeten Harmincnyolc évet töltöttem Chilében. Almomban mindig hazajártam Budapestre. Alomkaiauzomban magamnak írtam meg, emlékezetem erősítésére, ifjúkorom színhelyeit, eseményeit. Amiről itt szólok, az múltból immár történelemmé változott. Történelemmé, amelyben otthon vagyok. r r Almomban az Újpesti rakpart még mindig Rudolf trónörökös nevét viseli, a Bem rakpart pedig Szent Margitét. Buda és Pest között a Duna északról délre, avagy fentről lefelé folyik. így felel meg a természet törvényeinek. A víz különben a legnőiesebb elem: a legalacsonyabb rendű helyzetben érzi jól magát. A folyam kék szalagja a térképen néhány milliméter, a valóságban néhány száz méter széles a folyó. A két városrész közötti távolság azonban, években számlálva, sokkal nagyobb. Sohasem laktam Budán, így nem tudhatom, hogy milyennek látja azt egy budai ember. Csak most. Pestről írván érzem magamat igazán odahaza. Feloldódik minden gátlás. Menjünk át a Margit-hídon, ez fekszik legészakabbra. A híd nem egyenes vonalban köti össze a Margit rakpartot a Rudolf térrel, hanem derékban megtörik. A törésben egy kis leágazás van, így juthatunk el a Margitszigetre. Gyönyörű kert vagy maga a paradicsom, a középkori kéziratok „hortus conclusus"-a, vízzel körülvett Éden. Ez sem nem Buda se nem Pest, nem hasonlítható semmihez. Valamikor Nyulak szigetének hívták. Akkoriban ők voltak az urak, ha szaladtak, nem emberek elől futottak meg. Általában békésen legelésztek a magas fű és zsombék között, magas hátsólábaik miatt sután humpliztak. A sűrű fák között akkor is átsütött a nap a tisztásokon a nyulak barnásszürke bundájára, nedves mohákra, szép rajzú páfrányokra, illatos eperre. Aztán jött a kis durcás királylány, kit szülei idezártak a kolostorba. Nem volt kövér, de pufók arca kipirult, lélegzete hamar elfogyott, ha társnőivel kergetőzött. Pár tavaszt látott csak itt, aztán végleg elfogyott a lélegzete. Meghalt, hogy boldog legyen, sőt Szent. A sziget ma az ő nevét viseli. Olyan minden, mint a mesében. Én, aki vadidegen városokban egy-két nap alatt jól kiismertem magamat, itt valahogy mindig eltévedtem. Ha a Flórisba akartam menni, a Kisvendéglőhöz jutottam, a vízesés helyett meg a rózsakertbe. Az autóbuszról persze a fedett uszodánál, a strandnál és a Nagyszállónál is le lehetett szállni, 34 de ki ment busszal a Szigetre? Hiszen itt a teljesen céltalan séták a legszebbek, amikor az ember gyönyörködhet az évszakok váltakozásaiban. Fák, bokrok, palánták, madarak és pillangók kínálták itt a mesei látványt, ..beszéltek" — csak nem értettük meg őket, mert elmulasztottuk, hogy megdörzsöljük a fülünket zsályával, a szánkat kakukkfűvel. Májusban vasárnap reggel mentünk ki a Szigetre. Itt is reggeliztünk a tejcsarnokban; hideg tejet, joghurtot, vajat és mézet. Frissen sziporkázott minden a napfényben, mintha vadonatújan lett volna kimosva, kivasalva. Mindennek éle volt, ruganyos volt és kemény. Sokat üldögéltünk Arany János tölgyfái alatt, vagy a nagyszálló felé kóboroltunk, a postához, a szigeti boltokhoz, a virágórához. Engem a hangulat Füredre emlékeztetett, az ottani erdőkre, a hársak, gombák és somok illatára. A Margitsziget, figyeltük ezt is, hónapról hónapra változott. Nyáron olyan volt, mint egy teljesen érett asszony. Addig teljesen kifejlődött a növényzet, a sűrű, zöld levelek még a hirtelen jött záporokat is megállították. Hányszor sétáltunk itt Ágnessal. Ha létezett szép test lélek nélkül, az övé az volt. Felöltözve is úgy nézett ki, mint fürdőtrikóban. Csupa enyhevonalú, duzzadó kis halom. Olyan volt, mint kedvencem: a dunántúli dombos vidék. Ágnes nyári szerelem volt, nagybátyja ősszel Párizsba küldte, egy intézetbe, mert árvalány volt. Később V. Tibor róla mintázta a madarat tartó leány szobrát, mely a Fővárosi Képtárban volt. Szobor formájában jutott legközelebb ahhoz, hogy lelke legyen. Másokkal is sokat fürödtem a strandon, a nagy langyos medencében, és sütkéreztünk a homokon. K. Frigyessel és Arankával, akik még itt is mindig veszekedtek, G. Józseffel, minden rejtvényrovat vezetőjével és G. szabadalmi ügyvivővel. A meleg medencében gyakran lubickoltam együtt V. Tiborral, Erzsikével és Magdával. Tibor nagy kék táncoló kerámia figurái a henger felületén kérgették egymást, mi pedig a vízben kinyúlva figyeltük a kéngőzben bágyadttá és álmossá váló többieket. Ez volt az egyetlen hely, ahol még mi hirhedt vitatkozók, sem vitatkoztunk. A hideg medencében, aszökőkútnál kergetőztem Magdával, aki levetvén forróvizes ellágyulását, újra hideg, harcias és kemény szűz lett,mint mindig. A hullámmedencében is gyakran múlattuk az időt J.-vel és Klárival, és nemegyszer a dunai tutajokon, a legmegfelelőbb hőmérsékletű vízben, deszkákon a tócsák között, melyeket csöpögő ruháinkból és a lányok hajából préseltünk ki. Heverésztünk és az újlaki tájat néztük, a kéményekkel, kopasz hegyekkel, a tűzfalakkal és a hozzátartozó rendetlenséggel. A kifakult nyári égen a lassan vonuló felhők és a sirályok. Gyakran feküdtünk a rövidre nyírt gyepen lóherék és apró százszorszépek között, ahová a fákat ültették, drótsodronyokkal a földbe vert cövekekhez erősítve. Meg a homokon is, a világosszürke kvarcliszten, mely engedelmesen felvette a test formáit, mint a szobrászok öntőmintája. Maga a nagy strandépület tervezői mun-A Casino