Budapest, 1981. (19. évfolyam)

4. szám április - Lukács Ottó: Kenni vagy nem kenni?

tes házak épültek, holott ezen a helyen legfeljebb csak háromszintes házak építése engedélyezhető. Kérdés: ki adott engedélyt és miért az ettől való eltérésre? Vannak kisebb korrupciók is, ezeknek egyike az ún. csúszópénz. Míg az előbb említett nagyobb korrupciókat a kis kockázat és nagy nyereség (munka nélkül) hozza létre, addig a csúszópénzek egy részét kétségtelenül a hiány okozza. Véleményem szerint azért kell hangsúlyozni, hogy a hiány csak egy részét hozza létre ezeknek a jelenségeknek, mert különben várunk azokra az időkre, amikor majd nem lesz hiány. Nos, mindig, mindenütt hiány van jól fizetett állásokban vagy különleges árucikkekben stb. Azért sem lehet mindig a hiányt okolni, mert, például, az USA-ban kevés árucikkben van hiány, mégis óriási a korrupció. Ennek ellenére hiba volna a hiány kérdését lebecsülni. A hiány nemcsak a fogyasztóktól kikövetelt csúszópénzeknél okoz gondot, hanem a gazdaság összes területén befolyásolja a minőséget, korszerűséget stb. Ez azonban nem e cikk témája. Ugyanakkor további korrupciós jelenségeket idézhet elő a vállalatok (illetve dolgozóik) egymás közötti kapcsolataiban. (Például: nyáron fizetni kell a boltvezetőnek azért, hogy elegendő sört kapjon.) Lássunk még néhány példát. Ezen sorokat 1980. december 16-án írom. Újságot olvasok, a Magyar Nemzet 1980. december 16-i számát. A 7. oldalon, A tsz-elnök tévedése című cikkben számos több milliós korrupciós eset van leírva (a tsz anyagaiból és munkásaival saját házat építtetett stb.).Tovább lapozva a 8. oldalon, a Vitafórumban a tatarozásról olvasok cikket, amely mögött hasonló jelenségek lapuinak. Elég az újságból, kinyitom a televíziót. Dokumentumfilm a pécsi stúdióból: az öreg nénit — az örökség megszerzéséért — teljesen normális állapotban — melyet az egész szomszédság tanúsít — elmegyógyintézetbe zárták. Az orvos, aki aláírta a beutalást, nem hajlandó a kamerák elé állni. A nézők levonhatják a következtetést. Itt álljunk meg egy pillanatra. A bűnözési statisztikák — mint ezt már a világon mindenütt bebizonyították — nem a bűnözést mutatják, hanem a rendőri munka eredményét. Hiszen a statisztikában csak a felderített bűncselekmények szerepelnek. A bűnözés mindenütt lényegesen nagyobb, mint amekkora a statisztikákban kimutatható. Különösen igaz ez a korrupcióra. Sok kicsi sokra megy Harmadik szektorba tartozó tevékenység a társadalmi tulajdon eltulajdonítása (ellopása). Nem szemérmességből nevezem eltulajdonításnak lopás helyett, hanem sajátosságai miatt. Egyik sajátossága, hogy többnyire folyamatos, és egy-egy alkalommal csak viszonylag kis összegű az okozott kár. Például, ha ötpercenként kevesebbet mérnek (vagy többet számítanak) a vevőnek az üzletben, a szolgáltatásoknál stb., akkor lehet, hogy ötpercenként „csak" húsz forintot tulajdonít el valaki (ez esetben a lakosságtól), de ez egy év alatt több mint félmillió forint. Ugyanígy lehet, hogy valaki naponta „csak" 900 forint értékű téglát (cementet, műtrágyát, benzint, tápot stb.) tulajdonít el, de ez egy évben már meghaladja a negyedmilliót. Miért érdekes ez? Mert ha az eltulajdonító „lebukik", akkor — a kis összeg miatt — csak szabálysértést állapítanak meg, és legfeljebb néhány ezer forintos büntetéssel sújtják. Tehát fél- vagy negyedmilliós haszonlehetőség, néhány ezer forintos rizikóval. És még egy megjegyzés. Hogy van az, hogy ezt a vezetők és az ellenőrök nem veszik észre, nem gátolják meg? Két dolog miatt: az egyik, hogy gazdasági mechanizmusunkban mindent el tudnak „költségként" számolni, a másik, hogy igen sokszor részesednek a haszonból, fgy függ össze egyes helyeken a korrupt vezetés és az eltulajdonítás. Nemrégiben egy negyedmilliós lisztlopásról olvastunk. A fizikai dolgozók mellett egy sor nem fizikai dolgozó — köztük egy osztályvezető — is benne volt a „buliban". Nélkülük ez nem megy. hiszen a szigorú számviteli rend és ellenőrzés ezt meggátolná. Hasonló eset volt egy vidéki dohánygyárban. Mikor a nagy lopást (folyamatos volt) leleplezték, a fizikai dolgozók arra hivatkoztak, hogy a vezetők is ugyanezt tették. És úgy tűnik, már az érzékeink is kezdenek eltompulni. Egyik írónk irodalmi hetilapunkban megírja, hogy öröklakásos házukhoz járdát csak úgy tudott építtetni, hogy az útépítésről „meghívott" munkásokat, (anyaggal együtt), akik a járdát munkaidőben csinálták meg részére. Kérdés: az író nem tudta, hogy az orgazdaság is bűncselekmény? A harmadik ide tartozó tevékenység úgy folyik, hogy társadalmi tulajdonú eszközökkel és költségen, esetleg állami szerv vagy szövetkezet által fizetett munkaidőben valaki szállítást, termelést, szolgáltatást, gyógyítást stb. vállal, és az egész beszedett dijat zsebre vágja. A tipikus példák közismertek. Ilyenek az ún. fekete fuvarok, továbbá azok az esetek, amikor a gebines az üzletében nem az üzlettulajdonosnak (vállalatnak) a kávéját adja el presszókávéként, hanem a sajátját, és az egész bevételt eltulajdonítja, miközben az összes költség a vállalatot terheli. Persze ez minden más árura is igaz lehet, nem csak kávéra. Elterjedt gyakorlat javítómunkát végezni vállalati eszközök segítségével (esetleg vállalati anyagból — de ez eltulajdonítás)munkaidőben vagy azon kívül, „maszek" alapon. Felhívjuk a vállalatot, „nincs kapacitás", hangzik a válasz, mire megkérdezem: „esetleg munkaidő után?" „Adom a szerelőt". A szerelő munkaidő utánra vállalja a munkát, majd esetleg reggel 9-kor telefonál: „jöhetek azonnal?" Ehhez hasonló jelenség, amikor az orvos pénzért kórházi ágyat ad. (Állami ágyat, amelyért nem fizet bérleti díjat!) Itt is fellelhetők bizonyos összefüggések a korrupcióval. (Hiszen ki az, aki adja az állást, és miért nézi el az azzal folytatott visszaélést?) Mi lenne, ha megadóztatnák? A borravalók egy része hagyományos, nagysága előre kalkulálható (például a vendéglátásban általában a számla tíz százaléka), vannak választási lehetőségei a fogyasztónak (önkiszolgáló étterem, otthoni főzés, mirelit áru stb.). Ezek általában társadalmilag nem veszélyesek, hiszen a hagyományos területen a borravalóért különleges juttatások nem járnak (a taxi oda viszi az utast, ahová az kéri, a pincér azt hozza, amit rendeltek tőle stb.). A borravalók és hálapénzek másik része már lehet társadalmilag veszélyes, ha nem kapja meg vagy nem a megfelelő minőségben kapja meg a szükséges szolgáltatást az, aki nem hajlandó pénzt adni. Ez utóbbi esetben legtöbbször választási alternatívája sincs a fogyasztónak. További probléma, hogy ezek már jelentős összegek, ezért számottevően befolyásolják a jövedelemelosztást. így van ez egyes javításoknál (el sem vállalják, meg sem csinálják e nélkül), és különösen veszélyes az egészségügy egyes területein. Nagyon sok esetben — főként a javításnál és az egészségügynél — a borravaló és hálapénz további haszonnal, az állami eszközökön, állami munkaidőben szerzett jövedelmekkel társul. (Ugyanakkor, amikor megállapítjuk, hogy az orvosok jövedelmének jelentős részét sok esetben közvetlenül a lakosság fizeti, az is nyilvánvalóan tarthatatlan állapot, hogy egy reggeltől estig lelkiismeretesen dolgozó körzeti orvos hivatalos fizetése elmarad még a segédmunkásétól is!) Azért az egészségügyben a legveszélyesebb a hálapénz, mert rákényszerül, aki a szolgáltatást igénybe akarja venni (márpedig muszáj neki, hiszen beteg), és minden réteg igénybe kell hogy vegye (még a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkező is), ráadásul, bizonytalan az „elvárt" hálapénz nagysága. A borravalók és a hálapénzek kialakulásában nemcsak a hivatalos fizetések alacsony volta játszott szerepet, hanem a szaktudás és a jobb munka nem eléggé differenciált anyagi elismerése, a szabad orvosválasztás hiánya stb. is. Az ötödik idetartozó tevékenység az adócsalás. Erre nálunk számos alkalom nyílik, mert — mint már említettem — nincs sem jövedelem- sem vagyonbevallási kötelezettség (ellentétben a legtöbb iparilag fejlett országgal!). Még a magánkisiparosnak is csak „kisipari tevékenysége" után kell adóznia (és nem összes jövedelme után), így senki sem veti össze (nem is vethetné) a bevallott jövedelmet a keletkezett vagyonnal. Erre egy családi házban lakó ismerősöm mesélt példát: „A mellettem lévő családi házat elkezdi tatarozni egy kisiparos három emberével. Egyszer csak látom, az én kapumat is megbolygatják. Szólok, hagyják abba. Szóváltás. Rendőrt hívok. Mire a rendőr odaér, a kisiparos egyedül marad, elismeri, hogy hibát követett el, de váltig állítja, hogy téved az ismerősöm, mert ő egész idő alatt egyedül dolgozott." Egyébként közismert a „megcsinálom, ha nem kell számlát adnom", vagy „olcsóbban csinálom, ha nem kell számlát adnom" jelszó. Ez persze nem általános, csak kicsit sok van belőle. Kinek jutna eszébe, hogy a fenti pénzek, jövedelmek (korrupció, borravaló, hálapénz, eltulajdonítás stb.) után adót fizessen? Bizarr ötlet? De ha az elismert (vagy társadalmilag „igazságosnak" tartott) jövedelmet összevetjük a látható vagyonnal és életmóddal, szembeszökik az ellentmondás. Adócsalás minden országban gyakran előfordul, de nálunk, mivel nincs jogalap a felelősségre vonáshoz. nem is jár komoly következményekkel. Umbulda Utazások kibulizása, ajándékok, jutalék elfogadása itthon és külföldön, ez az ún. umbulda. Manipulálás reklám- és propagandaköltségekkel, kölcsönösen megbízni egymást látszatmunkákkal, aránytalanul magas dotációért stb. Ezeknek károsultja a társadalmi tulajdon. A következő jelenségcsoport a különböző spekulációs nyereségek: telek-, autó, ingatlan-, deviza-. — vagy más spekuláció (feketepiac) stb. Spekulációs jelenségek mind gyakrabban fordulnak elő a lakáspiacon is. * Természetesen a fenti hét csoport kiemelése nem jelenti azt, hogy minden, a „hivatalos" statisztikában ki nem mutatott és nem szándékolt (mármint a munka szerinti elosztás és társadalmi igazságosság alapján nem szándékolt) jövedelmi forrást felsoroltam. De ez nem is lehetett célom. Csak arra kívántam rámutatni, hogy milyen mértékben tudjuk a jövedelemeloszlást befolyásolni, illetve, milyen jelentős mértékben nem vagyunk erre képesek. A harmadik szektorban sűrűn előforduló tevékenységek által átcsoportosuló jövedelmek meghaladják a lakossági összjövedelem egynegyedét oly módon, hogy ennek mintegy egyharmada a lakosság egymás közötti forgalma (például: borravaló, hálapénz), míg kétharmada a társadalmi tulajdont károsítja. Milyen okok hozták létre, éltetik és növelik ezt a harmadik szektort! Ezek közül kiemelném a következőket; gazdasági mechanizmusunk gyengeségei, a túl sok aprólékos beavatkozás, a főnöki hatalom túltengése és nem célirányos használata, a kevés piaci mechanizmus. A bürokratikus vonások növekedése, a demokrácia nem kellő mértékű és irányú fejlődése, sok esetben a demokratikus ellenőrzés hiánya. A káderek kiválasztásának szubjektivitása. Jogszabályi hiányosságok és jogszabályok helytelen (kivételek tehetők!) alkalmazása. Adózási rendszerünk hibái, és az adóbehajtói apparátus decentralizáltsága (könnyű a helyi összefonódás). A valódi jövedelmi és vagyoni viszonyok feltáratlansága. A részletesebb elemzés megmutathatja az utat a harmadik szektorban jelentkező jövedelmek fokozatos visszaszorításának, csökkentésének módjaira. 30