Budapest, 1981. (19. évfolyam)

3. szám március - A Budapest postája

A Budapest postája 1076 GARAY UTCA 5. 1980 decemberében két rendezvénye is volt a Budapestnek, amelyekről — a hosszú nyomdai átfutás miatt — csak most tudunk beszámolni. Elfelejtett épületek — ennek a rovatunknak szerzője, dr. Buzo Péter tartott előadást december 1-én az Osvát utcai Új Tükör Klubban. Beszélt munkamódszeréről, a házak, szemtanúk, dokumentumok fölkutatásával kapcsolatos élményeiről. Az előadást élénk vita követte. Többen szóltak arról, hogy értékes emlékek vesznek el, épületek mennek tönkre, kéziratok, fényképek kerülnek a szemétbe, s ezzel pótolhatatlan kár éri városunkat, helytörténeti kutatóinkat. Ezekkel a kérdésekkel továbbra is folyamatosan foglalkozunk. December 7-én a Marcibányi téri művelődési központban Aczé! Kovách Tamás, az Esti Hírlap munkatársa tartott Várospolitikai fórumot. Tájé-48 koztató előadásának középpontjában a főváros VI. ötéves terve állt, amely ez év tavaszán készül el végleges formában. Az előadást követő vitában szó került a Dél-pesti Kórházról, a Marx tér rendezésének és a metró továbbépítésének problémáiról. * Szüts András, Palánta utca 20. 1025 Megkaptuk levelét, s benne a Magyar Technika 1946. 2. (júniusi) számának fénymásolatát, édesapjának vitacikkét a Duna-parti szállodasor akkori tervpályázatáról. Sajnos, a fő bizonyító anyagot, a tervrajzokat nem tudjuk közölni, de a cikk néhány frappáns megállapítása érdemes arra, hogy idézzük, már csak azért is, mert máig vitatott kérdéseket érint. Az -em szignójú cikk szerzője egyebek közt ezt írja: „A tervpályázat célja — mondja a kiírás — a fent körülirt terület (a pesti Duna-part Erzsébet- és Lánchíd közötti szakasza) beépítési módjának (!) megállapítása ." A kiíró hatóság tehát eszméket, ötleteket, megoldásokat várt a pályázóktól, nyilvánvalóan azzal a célzattal, hogy a befutott tervekből a legmegfelelőbbet, a legértékesebbet, az új városépítési elvekbe legjobban beilleszthetőt kiválassza. Kiválassza és magáévá tegye, hogy ha netán a közeljövőben valaki ezen a tájon szállodát akar építeni, az építési engedélyt már a lerögzített, új beépítési mód alapján lehessen kiadni. Ezzel szemben mi történt? Nem beszélve arról, hogy a beérkezett tervek színvonala általában nem volt magas, s így a zsűrinek nehéz dolga volt a minőségi sorrend megállapításában, nem tudta eldönteni a zsűri, hogy a beépítés szempontjából melyik elgondolás a legmegfelelőbb. Díjat kapott egy olyan terv is, amely a Vigadó két oldalán, az egész partot elépíti egy-egy tömör épülettömbbel, befalazza még az eddig a partig kifutó utcák szárnyát is (Wurm utca, Türr István utca), melyeken keresztül a Belváros némi levegőt szippanthatott. És díjat kapott ennek ellentéte is, mely négy zömök Y alaprajzú pontházat féllábbal a Dunába állít (és ezzel a Duna-parti sétány — szerintünk feltétlenül megőrzendő — perspektíváját apró, lezárt darabokra szaggatja). Díjazták azt a tervet is, mely a Dunára merőleges, rövid és magas sávokat épít, amivel ugyan beengedi a levegőt a városba, de a kiírás — s általában az új építészet — egy másik nagyon fontos — a tájolásra, kilátásra, napbesugárzásra vonatkozó — követelményének nem tesz eleget. (A szobák fele kb. északi tájolású, közvetlen kilátás csak az épületek rövid végén adódik, egyéb helyekről eléggé hegyesszög alatt lehet kilátni, az épület magasság-távolság aránya pedig csak kb. 1:08-hoz). A negyedik, díjas terv vízszintesen és függőlegesen is kissé tagoltabb, mint az elsőnek említett, de lényegében szintén a part erős elépítését jelentené." Ezekkel az érvekkel egyet kell érteni. Ön azonban levelében más irányba tereli a vitát, s egy újabb, mára Duna-Intercontinental szálló felépítése után megjelent cikkre hivatkozva kétségbevonja Finta József tervének azt az érdemét, hogy minden szobából és társas helyiségből — valamilyen szögben — látható a Duna. Nem tudunk egyetérteni érvelésével, mert Ön az Y alakú pontházak tervére hivatkozik, mondván, hogy már az is eleget tett ennek a követelménynek. De hát egészen más, az 1946-os vitacikkben joggal megbírált módon érte ezt el: az egész Duna-korzót elfalazta a Dunába állított nyúlványokkal. Viszont érdemes felfigyelni arra, hogy már ez a vitacikk is súlyos hibaként marasztalja el egy másik tervvel kapcsolatban a Türr István utca elzárásátát a Dunától, s ezzel a Belváros levegőzésének megnehezítését. Ezt pedig a Duna-Intercontinental szálló tervében elfogadták, s végre is hajtották. Ezzel olyan támadási felületet adtak, amelyet azóta is újra meg újra megcéloznak szakértő és laikus városrendezők, építészetkritikusok. Dr. Del Medico Imre, XIV. Handzsár utca 6. 1149. Leveléből idézünk egy részt, amely megerősíti a fent megírtakat: ,,Az Intercontinental hatalmas tömegével valóban nyomasztóan hat. Ezen még az sem fog segíteni, ha egyszer — remélem minél később — lebontják a Thonet-házat. Ez az épület (ti. a Duna-Intercontinental) procc, hivalkodó, a Belvárosnak hátat fordító ház, amit joggal utasít el a legtöbb ember ízlése. Érthetetlen, hogy miképp engedélyezhette a Fővárosi Tanács — hogy csak ezt emlitsem meg most — a Türr István utca Duna-parti torkolatának az elépítését." Nem akarunk új fejezetet nyitni a Duna-lntercontinental vitájában, sem közvéleménykutatást szervezni. Bele kell nyugodnunk abba, hogy a létező szállóról ma is erősen megoszlanak a vélemények. Akik benne laknak, azok bizonyára jobban meg vannak elégedve az onnan nyíló kilátással, mint azok a pesti lakosok, akik az Apáczai Csere János utca felől néznek fel a tömör betonfalakra. Egy másik, sokat bírált, sőt, szenvedélyesen szidalmazott épületet viszont védelmébe vesz Del Medico Imre: ,,A Roosevelt téri irodaház egyre jobban beilleszkedik á tér épületegyüttesébe, és biztos vagyok abban, hogy a két szálloda felépülése után sokkal kevesebben fogják kifogásolni ezt az épületet, amelynek földszintje előtt elhaladni minden esetben öröm számomra. A színét sem tudom kifogásolni: szürke a Gresham is, a BM is, a Lánchíd is. Ehhez a monolitikus megjelenésű épülethez nem is illenék valamilyen csiricsáré megjelenés." 1981. azoknak az éve, akik — próbálkozunk ezzel a körülírással — nincsenek a fizikai képességek teljes birtokában. Ezért is szívesen helyt adunk Del Medico Imre kritikus élű javaslatának: „Változatlanul nem lehet egyetérteni azzal, hogy a Felszabadulás téri lépcsők kettévágják a Belvárost. Meg kellene vizsgálni legalább a Párizsi udvarnál levő aluljáró rámpásításának lehetőségeit." Valóban szomorú, hogy a közlekedés tervezőiből mennyire hiányzik az empátia képessége. Nem élik át azok helyzetét, akik számára a lépcső meglábolhatatlan akadály. De tudunk még kirívóbb példát is mondani. A Gyógyászati Segédeszközök Gyárának XIII. Dózsa György út 144/148. alatti új épületéhez, amelyet minden mozgássérültnek fel kell keresnie, olyan meredek, bevágásokkal tagolt rámpát építettek, mint amilyeneken a garázsokból hajtanak ki az autók. Mentőautó föl tud ide hajtani, de tolókocsi nem. Ezt egyébként Szilágyi János: Halló, itt vagyok! című rádióműsora is szóvá tette mostanában,