Budapest, 1980. (18. évfolyam)

10. szám október - Petneki Áron: Amíg az apát úr Budán járt... — Hadik András és azok a bizonyos berlini kesztyűk

Mozaik a főváros múltjából Amíg az apátúr Budán járt... Aközépkori Magyarország hétköznapjait nemcsak hazai, hanem külföldi forrásokból, dokumentumokból is tudjuk rekonstruálni. Az utóbbiak közül igen érdekesek az úgynevezett pápai supplicatiók. (A supplicatio latin szó, esedezést, kérvényt jelent.) Ha az egyházi rend tagjai valami vétket követtek el, vagy valamely ügyben jogi, etikai kétségeik támadtak, s hazai fórumon nem tudták ügyüket megoldani, a pápához, mint legfőbb egyházi hatalomhoz fordultak kérvényükkel. Ugyanígy kellett eljárniuk, ha javadalmat kértek, vagy egyházi alapítványt akartak tenni. Ezeket a kérvényeket a szentszék jegyzői gondosan kivonatolták. Az évszázadok folyamán sok ezer kötetnyi kéziratos kódexbe gyűlt össze a számtalan kérelem, s a vatikáni levéltárban ma is megvan. Ezekből az aktákból néha valóságos kis történet, novella, sőt, bűnügyi história kerekedik ki, azzal a különbséggel, hogy nem írói kitalálás. íme: Az 1490. esztendőben a Csanádi egyházmegyében, Csanádtól három mérföldnyire fekvő Egres cisztercita kolostorának apátja, Márton, a fővárosba Budára sietett. Új király ült a trónon, Jagelló Ulászló, akitől az apát az akkor már háromszáz éves, hírneves kolostor régi kiváltságainak megerősítését kérte. Míg a vezetésére bízott közösség érdekében fáradozott, azalatt otthon megbotránkoztató események történtek. A szerzetesek között akadt ugyanis néhány tolvaj, aki megdézsmálta az egyházi kincseket. Kelyhek, más ezüsttárgyak, értékes szőnyegek tűntek el. Egyikük, bizonyos Pál nevű diakónus egy szép napon éppen a sekrestyéből ellopott holmikkal igyekezett kereket oldani, amikor szerzetestársai elcsípték, és visszavitték a klastromba. Pál ütlegelni kezdte azt a frátert, aki öt tetten érte, majd a földre teperte, s szorongatta torkát. Bizonyára meg is fojtja, ha egy másik barát nem siet oda segítségére. De vesztére, mert Pál most ennek ugrott, s dühében a szerencsétlen egyik ujját fogai közé kapta, s még akkor sem engedte el, amikor a szája tele lett vérrel. Erre aztán már mind összefutottak, s végül sikerült legyűrni, és gúzsba kötni a dühöngőt, akit ezután a klastrom tömlöcébe csuktak. Mikor az apát hazaérkezett, s megtudta, mi történt, megparancsolta, hogy Pálról vegyék le a láncot, adjanak neki enni-inni, csak éppen bort vagy más alkoholtartalmú italt ne kapjon. Tudta ugyanis, hogy Pál diakónus idegbeteg, epilepsziában szenved, s nyilván rohama volt, amikor elfogták. Ez a betegség azonban nem oldozta fel őt a tolvajlás vétsége alól, így továbbra is fogságban maradt. Pál nem bírta sokáig a börtönéletet, s valószínűleg egy újabb roham végzett vele. A haláleset kiszivárgott, s roppant kellemetlenséget okozott az apátnak. A környékbeli nagy hatalmú földesúr, Semsei Pál, aki nyilván a lopott holmik orgazdája volt — ha ugyan nem egyenesen a felbujtó —, bosszút akart állni. Csatlósaival elfogatta Márton apátot, a helybeli plébános házába záratta, majd láncra verve Budára küldte. Ezúttal már egészen más körülmények között látta viszont a fővárost az egresi apátúr. A királyi udvar termei helyett meg kellett elégednie egy szűk börtöncellával. Vádlói egy rendtársa életéért tették felelőssé az akkor Budán időző pápai követ, Angelus ortei püspök előtt. Nagy nehezen sikerült csak fogságából kiszabadulnia, akkor is úgy, hogy kezeseket állított és biztosítékul százötven aranyat tett le. Két hónapot kapott, hogy ügyeit elintézze. Márton apát jól tudta, hogy a befolyásos földesúrral szemben nincs sok esélye, így aztán meg sem állott Rómáig. VIII. Ince pápának feltárta az egész esetet és jogorvoslatot kért. Nem tudjuk, hogy kérelmének mi lett a sorsa, s miként alakult élete a továbbiakban. Hányattatásainak történetét azonban megőrizte számunkra a VIII. Ince pápához intézett kérvénye, amint ez a 1139-es számú kódex 213—215. lapján olvasható. Hadik András és azok a bizonyos berlini kesztyűk Abudai Várban, az Úri utca és a Szentháromság utca sarkán áll Hadik András (1710— 1790) lovas szobra. Ha az érclovas marcona vonásait nézzük, nem is gondolunk rá, hogy Hadiknak ifjúkorában eszébe sem jutott, hogy katona legyen. A könyvek vonzották, és kolostorba akart lépni. A katonai pályát csak atyja határozott kívánságára választotta. Nem tudjuk, milyen szerzetes lett volna. Hogy milyen katona volt, bizonyítja szédítő karrierje, melynek csúcsán ott állott a grófi cím és a bécsi haditanács elnöki méltósága. Bár két ízben is viselte Budavár katonai kormányzójának tisztségét, legismertebb haditette mégsem a magyar, hanem a német fővároshoz fűződik. Egyetlen idegenvezető sem mulasztja el, hogy a lovas szobor láttán el ne mesélje az alábbi legendát. Amikor Mária Terézia és II. Frigyes harcban álluk egymással Szilézia birtoklásáért. Hadik egy huszárbravúrral elfoglalta, és megsarcolta Berlint. A pénzösszeg mellett azonban valami mással is kedveskedni akart királynőjének. Mivel a berlini kesztyűk igen híresek voltak, huszonöt párat rendelt belőlük. A furfangos berlini kesztyűsök azonban ötven darab bal kézre valót adtak. így álltak boszszút városuk elfoglalásáért. Mi az igazság a kesztyűk körül? Lássuk hát a történelmi adatokat. 1757-ben már egy esztendeje dúlt a később hétévesnek nevezett háború az osztrákok és a poroszok között. Nagy Frigyes helyzete korántsem volt rózsás. Keletről az osztrákok, nyugatról a franciák és a velük szövetséges német fejedelmek, északról a svédek, északkeletről az oroszok támadták. Valóban igazat szólt az a magyar dalocska, amelyet akkoriban országszerte énekeltek: „Prussiának királya méltán haragszik, Országában ellenség hogy igy hadakszik..." Az „öreg Fritzet" — a katonakirályt — azonban nem volt könnyű megverni. Ez pedig nem is annyira a porosz hadseregen múlott, mint inkább a szövetségeseken, akik nem tudták kihasználni létszámbeli fölényüket, rengeteg időt pocsékoltak el ide-oda masírozgatással, vagy éppen az egymás közti marakodással. Volt azonban néhány olyan fegyvertény — és ezek között több a magyar katonaság hírnevét öregbítette —, amelyről még a poroszok is elismerően nyilatkoztak. Ilyen volt Berlin elfoglalása 1757. október 16-án. Hadik András 3500 főből álló serege — amelyhez még négy ágyú is tartozott — a szászországi Radeburgtól egy hét alatt 170 kilométernyi utat megtéve, ezen a napon ért a porosz főváros alá. A berliniek nem sokat sejtettek a közelgő veszedelemből, különösen nem a helyőrség parancsnoka, akinek tisztikarában még hetven év fölötti aggastyánok is szolgáltak. A magyar altábornagy parlamentert küldött, hogy az a megadás feltételeit közölje a berliniekkel. Miután választ nem kapott, gyors támadást intézett. Az ágyúk betörték a sziléziai kaput, a horvát gránátosok elbántak a kapuőrséggel. Ekkor hat zászlóaljnyi porosz gyalogság közeledett, akiket az élen lovagló Babocsay vezérőrnagy megadásra szólított fel. Válaszként egy sortűz golyói terítették földre. Több se kellett Hadik huszárjainak. Vágták a burkust, ahol érték, hírmondó is alig maradt. Ezalatt a város túlsó oldalán a helyőrség megmaradt része a porosz királynéval és a rémült udvari néppel Spandauba menekült. Hadik félmillió tallért követelt a polgárságtól, ezenfelül százezer tallért a szabadrablás megváltásáért. A berlini magisztrátus a végén lealkudta az összeget 200 000 tallérra, amit nyomban ki» <4 fizettek készpénzben és váltóban. Az ijedt tanácsurak Hadik feleségének felajánlottak egy díszes hintót is, ami később elkészült ugyan, de az elküldésére már nem került sor. Húsz évvel a nevezetes esemény után elárverezték. Ami pedig a kesztyűk dolgát illeti, nem sok adat támasztja alá a legendát. Mindössze egy levéltári adatunk van, mégpedig egy levél, melyet a braunschweigi herceg berlini követe írt urának 1757. október 22-én. Ebben megemlíti, hogy a Hadik által beküldött parlamenter, egy vértes tiszt a pénzösszegen kívül még néhány tucat olyan női kesztyűt is követelt, amelyen a város pecsétje látható, hogy ezt bizonyítékként Bécsbe küldhesse. Csak azt nem tudjuk, hogy ki kinek akart bizonyítani. Hadik András Mária Teréziának! Vagy inkább — ami valószínűbb — a vértes tiszt egy bécsi dámának? A történeti adatok hallgatnak a berlini kesztyűügyről. A budai legenda azonban — a történeti tények ellenére is — élni fog tovább. Petneki Áron 38