Budapest, 1980. (18. évfolyam)

2. szám február - Kertész Péter riportja: Kollát Pál: Az én sztorim

iskolába járok. Elvégeztem a középiskolát, a marxista egyetemet, most szakosítóra járok. Magyar munkásmozgalomra. Ez érdekel, ez a leginkább hozzáférhető, úgy érzem, anyaga van bőven. A foglalkozásokon a politika is szóba kerül, s így fokozatosan eljut oda az ember, hogy képes lesz meggyőzni másokat bizonyos intézkedések szükségességéről vagy helyességéről, még ha azok pillanatnyilag az én életemre is ugyanolyan hátrányosan hatnak, mint másokéra. Megtanulok nagyjából a sorok között olvasni, szert teszek némi beszédkészségre, megtanulok kivonatolni, lényeges részeket kiemelni, egyszóval bánni az emberekkel. Sok lehetősége van minden embernek az életben, én valahogy nem mulasztottam el talán egyet sem. így eljutottam Brazíliába, a második 200 tonnás úszódaru szerelésén voltam kint, és közben megjavítottunk egy 100 tonnás darut, ami egy hónappal meghosszabbította a kiküldetésünket. Bejött. Nyilván elégedettek voltak a munkámmal, társadalmi tevékenységemmel, és ha egyenlők közt kell választani, akkor azt küldik, akinek a munka mellett van még valami. Két gyermekünk született, a másodikkal most van gyesen a feleségem. Anyósoméknak volt egy másfél szobás tanácsi lakásuk, kertes házban, szabad időnkben építettünk hozzá két szobát, hogy legyen nekünk is hol lakni. Öt—tíz évet nem tudtam várni a lakásra. A szabadidőm nagyjából így telik el. Apám még régebben vett egy telket, és ajándékozási szerződéssel a nevemre íratta. Kalákában építettünk rá víkendházat, amit azóta is minden évben bővítünk, hogy a családban mindenkinek jusson egy kis lakrész. Legalább nyolc-tíz éve, hogy nem tartozom az alacsonyabb keresetűek közé. Tehát vagy utolértem, vagy elhagytam azokat, akik 10—20 évvel idősebbek nálam. Autótulajdonos is vagyok, van egy Wartburg Turistom. Nyilván adottság kérdése, de igyekeztem mindig, és be is jöttek szerencsés dolgok. Voltak lakatosversenyek, azokon lehetett órabért is nyerni. Megnyertem a gyáregységit, a vállalatit, az országoson hatodik lettem, ez mind pénzt jelentett. Hogy mi maradt el az életemből? Tíz éven át versenyeztem sportlövészetben, úgy az első osztály alsó határán. Elvégeztem az edzői szakot is, hat évig a vállalati lövészklub edzője voltam. Ennek vége. Kevesebbet járok horgászni, mert vagy munkásőrségbe kell menni vagy párttaggyűlésre, vagy éppen készülök valamire. Napilapokat, folyóiratokat rendszeresen olvasok. A televízióban megnézem esténként a híradót, utána megyek tanulni, olvasni. Olyan kiborulás nem volt az életemben, amit más is észrevett. Még a lakásépítés közepén történt: a menyasszonyom kórházban volt, munkahelyemen se mentek rendben a dolgok, és akkor berángattak három hónapra katonának. Ez egy kicsit betett akkor nekem. Öt éve vagyok alapszervezeti vezetőségi tag, s most, január 4-én újraválasztottak. Több barátom megkérdezte, elmennék-e, ha a pártmunkám elszólítana a hajógyárból, itt hagynám-e az üzemet, ahol inasként az első fogásokra s vele a tisztességre megtanítottak. Nem biztos. Vagy legalábbis nagyon nehéz lenne. És nem pusztán az anyagiak miatt, hiszen ha elvisznek valakit, annak nyilván igyekeznek megadni amennyije előtte volt. De hogy aztán egy későbbi választási ciklusban mi lesz, azt most nem tudnám megmondani. Egyelőre nagyon nehéz volna hivatásos forradalmárrá válni. Szükségem van erre a környezetre. 9 A „III. Pál" rajzolni tanul