Budapest, 1980. (18. évfolyam)

2. szám február - Kertész Péter riportja: Kollát Pál: Az én sztorim

Két gyerekem van amiket az ember elbír, valószínűleg fel tudnék építeni egy egész hajót. Azt hiszem, jól megvagyok az emberekkel. Mindnek ismerem a családját, tudom, hogy kinek mi a kedvenc időtöltése, általában milyen műsorokat néznek szívesen, mennyit olvasnak. Ki az, aki hetenként kétszer megy a könyvtárba, s ki az, aki évszámra nem olvas el egyetlen könyvet sem. Mondhatják persze, hogy attól még lehet nagyon jó munkás. Csakhogy, aki könyvet olvas, az olvas újságot is, és nem kell neki órákon át magyaráznom, miért szükséges az áremelés, miért volt ez, miért volt az. Tisztában van azzal, ami bekövetkezett, mert már fél éve olvasta az újságban, és tudja, mi a helyzet. Az ilyen ember az üzem dolgaiban is jobban eligazodik. Itt van például a mi állandó — idézőjelben mondott — áremelésünk, a normakarbantartás, ami lehet rendszeres és időszakos is. Öt év alatt körülbelül negyven százalékot vettek le a normából, s ebből a technológia nem fedez 10 százaléknál többet. Nyilvánvaló, hogy jobban kell dolgozni: intenzívebben és szervezettebben. Valaki a múltkoriban megkérdezte, hogy sztorim Eifert János felvételei Minden hétfőn műszaki konferencia van a műhelyben. Ott a részleteket, határidőket pontosítják. Mi mikorra kell: egy-egy fődarab, részegység vagy valami átadás, kiszállítás. Jön a művezető, és megbeszéljük, hogy nekem mi kell a zavartalan termeléshez. A többi az én dolgom, csak ha megakadok, akkor keresem meg újra. De erre általában nem kerül sor, mert minek. Legalább annyira ismerem a lehetőségeket, mint a művezető, s így gyorsabban intézkedem. Egy biztos: válogatni a munkában nem lehet. Ha mégis van lehetőség, akkor szakmámba vágó dolgot vállalok inkább. Függetlenül a jövedelmezőségétől. A mi fő profilunk a daru gémbillentő szerkezete: 80 százalékban gépészet és 10—15 százalékban valami kapcsolódó dolog. Ez a tevékenység a csoportom évenkénti kapacitásának hozzávetőlegesen a felét köti le. Emellé kell mindenfélét vállalni, amiket tisztem szerint én teszek vonzóvá az emberek szemében. A viszonylag könnyű munkát szívesebben megcsinálják, csak nincs meg rajta a pénz. A művezetőnkhöz két lakatos-és egy hegesztőcsoport tartozik, s ezek persze figyelik egymást. Nyi t titok, hogy az én embereim keresnek a legjobban. És ez, azt hiszem, rajtam múlik. Nem hagyok el-Kertész Péter riportja Kollát Pál a gépműhely csoportvezetője a Magyar Hajó- és Darugyár Angyalföldi Gyáregységében. A XIII. kerület kommunistáinak küldötte a budapesti pártértekezleten hanyagolni dolgokat. Ha valamire nem adták ki a bért, utánamegyek. Ha valamelyik norma nem megfelelő, kérem az újrafelvételét. De amikor megszólal a reggeli végét jelző duda, mindenki azonnal munkához lát. Csak a munka intenzitásának fokozásával tudjuk minimálisra csökkenteni a veszteségidőt. Ha megfelelő a terhelés, akkor hat és fél, hét órát teljesít kellő intenzitással a csoport, ami, azt hiszem, jó eredmény. A többi idő vagy anyagszállítással telik el, mert nincs segédmunkás, vagy daruzni kell, mert nincs darus, vagy hegeszteni, mert nincs kéznél hegesztő. Nekünk ezért külön nem fizetnek, de ha várnánk, több időt veszítenénk. Szerencsére mindenkinek van az eredeti szakmája mellé egy-két papírja, amit itt szerzett a gyárban. Nekem is vagy hétféle szakmára van jogosítványom. Két évig motorszerelőként, fél évig csőszerelőként dolgoztam ugyanebben a műhelyben. Kölcsön adtak. Ugyanazokra a részekre, amiket én építettem be, a tartály és a motor között kellett szerelni a vezetékeket. Több mint egy évig dolgoztam hűtőgépekkel. A tengeri hajókon három hűtőtér van, nagyobb mind, mint ez a pártiroda. Ezeknek a teljes berendezését elkészítettem. Úgyhogy elméletileg, igaz, hallatlan hosszú idő alatt és akkora darabokból, Ráckevén 7