Budapest, 1980. (18. évfolyam)

12. szám december - Somfai László: 555 percnyi üzenet

2. Üzleti forgalomba szánt, azaz Bartók által jóváhagyott gépzongora-felvételek (amelyeket visszajátszó szerkezet segítségével, modern körülmények között lemezre lehet venni), kb. 1920—1922; 28 perc. 3. Élő hangverseny, amelyet Bartók tudtával, archiválás céljából lemezre vettek: 1944-es washingtoni koncert; 70 perc. 4. Rádióhangversenyek nyomán készült amatőr színvonalú hangfelvételek (a Babitshagyatékban levő anyag), 1936—1939; 174 perc. — Talán itt említsük meg a kétzongorás, ütős Szonáta amerikai rádióstúdióban rögzített lemezét is; 26 perc. 5. Bartók lakásán készült, amatőr színvonalú fonográffelvételek, 1912—1915; 10 perc. Nem egyenértékű források ezek. A Babits-hagyaték anyagának nagy része töredé-Bartók-mű kes (egy ideig nem volt két apparátusuk a hosszabb tételek folyamatos felvételéhez, ezért például a második zongoraverseny Ansermet dirigálta, 1938-as, Vigadó-beli előadásáról öt töredék — mindössze 12 percnyi zene — ad hírt Bartók döbbenetes felfogásáról). A közel hetvenesztendős viasz fonográfhengerekből jószerivel csak a ritmus csontváza csalható elő, a szín, a billentés elhal a sercegésben. Pedig ezek a hangarchívum legfontosabb anyagához, a saját szóló zongoraművek előadásához tartoznak! Egy kis statisztika — amely kiszűri a szóló felvételeket a közreműködések, a Bartók-műveket a más művek, a most először nyilvánosságra kerülő felvételeket a valahol már megjelentek közül — lehűtheti lelkesedésünket: Más szerző Ismert felvétel Uj anyag Zongoraszóló 192' 157' 35' 146' 46' Kamarazene 244' 114' 130' 141' 103' Ének-zongora 78' 14' 64' 78' — Zongora-zenekar 41' 33' 8' — 41' Összesen: 555 perc 318' 237' 365' 4- 190' A megismerés örömét, a felfedezés nagyságát azonban nem befolyásolják az ilyesfajta értékkategóriák. A Kodály Székely nóta-elzongorázása pótolhatja a rubato Bartók-tételek hiányzó szerzői előadásának tanítását, a feleségével, Dittával előadott kétzongorás Brams-szonáta, vagy a Dohnányival duózott Liszt Patétikus koncert több részetet hív elő az előadóművész Bartók halványuló arcvonásaiból, mint megannyi saját szóló zongoradarabjának előadása. Egyébként éppen a Bartók-repertoár klasszikus és romantikus számai teszik lehetővé, hogy Bartókkal számunkra ismerősebb közegben találkozzunk. A szerzői előadás megítélése igazi „forró témává" a szakemberek, a mai előadóművészek körében lesz. Tehetsége és hivatása folytán a legtöbb zongorista nem szívesen adja föl azt a jogát, hogy a tetszhalott kottából ő hívja életre a zenét. A zenemű és a mai közönség között ki-Csigó László reprodukciói fejtett tolmácsoló szerep'ében a szerzői hangfelvétel sokszor zavart okoz — véli a zongorista—, mert ellentétben áll a kottával, mert régi idők zongorázó manírjaira emlékeztet, mert a technikai megvalósítás (gyakorta) valóban nem makulátlan. A Kocsis Zoltánhoz hasonlóan gondolkodó Bartók-játékos ma még kivétel számba megy; ő már tudja, hogy a kottakép és a szerzői előadás együttes tanulmányozása nem stíluskópia-játékra ösztönöz, hanem szárnyakat ad a hiteles interpretációsJßhetőségek végleteinek megismerése folytán. Mi a dokumentum értéke egy Bartókhanglemezbejátszásnak? Kicsit talán Bartók-,.belügynek" és szakmai részletnek tetszhet, de elmondok néhány példát. A szerzői hanglemez tanúságtétele Aki nem először hallja Bartók lemezeit, s túl a rácsodálkozáson és meglepődésen, az elhangzottak gyakorlati hasznosításán gondolkozik — vagyis a muzsikus —, jól teszi, ha észben tartja az időrendet. Elsősorban nem is azért, hogy a beteg vállal végigzongorázott kései felvételeket méltányosabban kezelje, mint például a koncertező évei közepette készült 1928/29-es lemezeket, hanem hogy a komponálás és eljátszás kronológiai összefüggései el ne sikkadjai ak. Hiszen vannak egészen komponálásközeli, hangversenyezéssel nem „bejáratott" produkciók (például az 1909-es „Oláhos" 1912. márciusi fonográffelvétele), és vannak két évtizedes koncerttapasztalatok után kijegecesedett Bartókelőadások (például, az 1920-ban írt Improvizációk amerikai lemeze). Az izgalmas esetek azok, amelyekben módunkban van két- vagy még többféle Bartók-bejátszást összehasonlítani, vagy amelyekben a különféle kottakiadások és felvételek egymásutánjából kiviláglik, mi a legutolsó szerzői szándék. íme, néhány eset: 1. A hanglemez teljes mértékben hitelesíti a kottabeli verziót: például a második bagatellről 1929-ben és az 1940-es évek elején bejátszott lemez egybevágó tanúságtétele. 2. A szerzői lemez megerősíti, hogy a kétféle kottakiadás közül a második az érvényes szöveg: például az első román tánc Bartók-előadása, azzal a megszorítással, hogy Bartók tempóvétele ezúttal is, mint annyiszor, lényegesen gyorsabb a metronom-utasításánál. 3. Kétféle szerzői előadás egybehangzó szövegvariánsai olyan „javításokat" tartalmaznak, amelyeket Bartók egyáltalán nem vagy már nem foglalt írásba: például, az 1911-ben írt Allegro barbaro; ezt a művét évek óta fejből játszotta, így hát alapos okkal hihetjük, hogy az 1929-es hangdokumentum legalábbis egyenrangú a leírt kottával. 4. Pianistapályájának különböző korszakaiban készült felvételek sora mutatja, hogy a rubato (kötetlen, beszélő) szakaszokat — mintegy magában skandált látens szövegre — egész életében lényegében ugyanúgy ritmizálta: ennek legragyogóbb bizonysága az Este a székelyeknél 1920 és 1942 közötti nem kevesebb, mint négyféle (!) Bartók hangrögzítése. 5. Hanglemezén olyan tételt is játszik, amelyiknek kottáját meg sem jelentette: a hegedűduókból zongorára átírt Kis szvit öttételes, de Bartók lemeze egy hatodik darabbal egészíti ki. Néhány alkalommal — korábban hibás metronomszámmal megjelent kompozíciója javított kiadásában — Bartók maga kérte, hogy a kotta hivatkozzon a lemezre: „Hiteles gramofon felvétele (a szerző előadásában) . . ." Olvasható például a Suite op. 14-nek 1930-as évekbeli Universal kottakiadásában. Márpedig, ha Bartók is úgy vélte, hogy szándéka pontosabban megérthető a szerzői hanglemezfelvétel hallatán, nincs-e itt az ideje, hogy boldogan birtokunkba vegyük ezt az 555 perces hangarchívumot? A Magyar Rádió stúdiójában