Budapest, 1980. (18. évfolyam)

12. szám december - Csalog Zsolt: Dani mesél angyalföldi kölyökkoráról

CSALOG ZSOLT Dani mesél angyalföldi kölyökkoráról A JL JLnyám Pesten volt szakácsnő úri csalá­doknál, de a család közbe szanaszét vöt, öcsém, bátyám menhelyen, én Mezőtúron a nagybácsiméknál, mert anyám Pesten nem tudott hova tenni minket. Jó helye vót, két öreg méltóságos asszonynál — piszok gaz­dagok vótak, az egyiknek Egyiptomban vó­tak ültetvényei, a másiknak Veronában nagy vagyona, de Pesten laktak, a Rotten­biller utcában béreltek hatszobás lakást a Cejlon kávéház fölött. Anyámat hamar megszerették, már mindent ő intézett, majd­nem házvezetőnői rangra emelkedett már a Gotfridéknál, nagyon jó helye vót. És akkor egy idő után mondták neki, hogy az egyik gyereket fölhozhatja, vállalják, hogy ott lehet egyikünk. Hogy mutasson fényképeket a gyerekekről, hogy válasszanak - nahát irtó szerencsém vót, én tetszettem meg nekik, és engem választottak. Akkor jöttem föl Pestre. Harmincnyócba nyóc éves vótam. Úgy érkeztem meg: egy rossz bocskai-kabát vót rajtam, fehér kendő a karomra kötve, hogy megismerjen, aki értem jön az állomásra — és mezítláb vótam. Hát anyám borzasztó szégyellte — na persze ő vett cipőt, meg mindent, elküldte, de a smucig nagybácsimnak a sóher felesége eladta, én azt sose láttam! Ezek a méltóságáék marhára megszerettek, jóformán úgy vótam ott mint családtag. Először is ugye elkezdtek tanitani — na ol­vasni már tudtam jól, azt nagyon könnyen tanultam, már óvodába tudtam, szótagolva, de meglehetős jól olvastam — hanem visel­kedni kellett tanulnom, hát abba sehol sem vótam. Például ugye étkezni tanultam, szer­számmal: két könyvet tettek kétódalra a hó­nom alá, úgy kellett asztalhoz ülni, egyenes derékkal, nem lehetett hadonászni, mert ak­kor kiesett a könyv — hát eleinte rossz vót nagyon, mer én még most is úgy szeretek enni, hogy belenyúlok kétkézzel, és HAMM! hát így az igazi, úgy isteni, egész más a kiválasztás is szerintem, meg minden — nade viszont mer közbe szerettek az öregek, vala­hogy tetszettem nekik és nagyon szerettek. Megvótak lepve, hogy milyen jól olvasok, aszt adták a könyveket meg újságokat még most is emlékszek: a Friss Újságba vót a Lüke Árpád meg a Macolai, két ilyen ka­rikatúra-figura, monoklival, nagy orral, két vasaltnadrágos hapsi, meg szóvirágos, rímes szövegek hozzá, nagy színes duma, mint a kabaréba a Salamon Béla vagy a Csákányi, a hét eseményeinek a szatirikus elmondása, olyasmi magyarba mint amiket az a nag}' francia szatirikus írt Molié? — az, igen. Vagy mint most van a tévébe a Parabola meg a Doktor Agy — hát ilyesmi. Na, hát ezen a fölnőttek mindig olyan jókat nevettek, és akkor elkezdtem én is olvasni, aztán min­dig ezt olvastam, megkerestem mindig a va­sárnapi mellékletbe - hát ez mély nyomo­kat hagyott bennem, nagyon csíptem a Lüke Árpádot. Na meg hát könyveket is — hát vót rengeteg könyvük, és szabad vót olvasnom, ugye tudták, hogy nem teszem tönkre, még biztattak is, hogy csak olvassak. Csak az órával nem boldogultam sehogy, az nehezen ment — addig én alig is láttam órát, hát vi­déken akkor még óra ? Hát a harangszót les­tük — úgyhogy emlékszek, hogy hetekig nyomtuk az órát, mire aszt végre az is ment. De közbe meg akkora rangra emelkedtem ott a méltóságoséknál, hogy az öreg méltósá­gos asszonynak én hozhattam minden nap a keménymagos kenyeret, mer azt szerette, az jó széljárást biztosított neki, meg én vi­hettem le pisiltetni a kutyát hát az bor­zasztó kitüntetés vót! Anyámnak meg nagy megkönnyebbülés, mer hát láthatta, hogy rendbe vagyok. Rendbe is vótam, a Dob utcába jártam iskolába, jó iskolába — meg­vótam jól. T7 1 J ljöttünk aztán a méltóságos asszonyék­tól, mer anyám összeszedte már magát egy kicsit, kezdett már önállóbb lenni, és elmen­tünk házmesternek a Damjanics utcába. Odaköltöztünk — akkor már hazajöhetett a két testvérem is, együtt vót a család. Apám is kicsit helyrehozta magát, jött már a há­borús konjunktúra, jobban is lehetett mun­kát kapni, elkerült a fater a fegyvergyárba melózni. Ott lakott a házba a Ravasz püspök meg Dezséri, pap az is, meg még egy nagyon híres sebész tanár, Bakai, azok írták alá apám­nak az ajánlólevelet, hogy megbízható, av­val aztán bejutott a Lampartba — úgy­hogy kicsit megkönnyebbültünk, kezdtünk már egy kicsikét i polgáriasodni. Nekünk gyerekelaiek meg ott vót a Liget — nahát ott szépen telt az időm. Negyvenbe kikerültünk Angyalföldre. Hor­ti építtetett Angyalföldön egy kertvárost, ahova háromgyerekes Oti-tagok mehettek lakni — így kerültünk ki. Oti-telepnek is hívták ezt az új részt, de leginkább Horti Miklós Kertvárosnak, jó kertes házak vótak benne. Anyámnak még maradt Mezőtúron valamije, azt eladta, úgy bírtunk indulni, mer nagyon magas lakbér vót, hatvan pengő, az sok pénz vót akkor — hát olyan szerző­désünk vót, hogy a hatvan pengő havi tör­lesztéssel tizenöt év alatt miénk lesz a ház, saját tulajdonba megkapjuk. Na persze a föl­szabadulás után semmis lett a szerződés, csak fizettük tovább "a lakbért, de nem adták oda a házat — mindegy, szóval így jöttünk ki negyvenbe Angyalföldre. A lakás príma vót, az akkori munkáslakásokhoz képest, de még a mostaniakhoz képest is fejedelmi, két­szoba-összkomfort, elöl kert, hátul kert, két­százhúsz négyszögöl, elöl virág, hátul vete­mény, a konyhából padlás-pince nyílt, úgyhogy mikor légiriadó vót, ki se kellett menni a házból, csak a konyhából leszalad­tunk a pincébe — FEJEDELMI vót! Tízéves vótam akkor. Amikor ide kijöt­tünk lakni, akkor egyszerűen úgy éreztem, mintha lejjebb csúsztunk vóna — valahogy úgy lealacsonyodtunk. Ugye a Rottenbiller utcába, Damjanics utcába még aki munkás vót, az is másfajta ember vót — itt érezni lehetett, hogy most lejjebb süllyedtünk. iéldául az iskola is — hát előtte én a Dob utcába jártam meg a Hernád utcába, jó iskolákba — itt alacsonyabb vót a nívó. A taníttónk nem vót rossz — közismert sport­újságíró különben, Tari István, irt a Ződ Sportba, de értett az mindenhez, ha kellett hegedült, ha kellett harmonikázott, énekelt, GYÖNYÖRŰEN fölolvasott, hogy a leg­megátalkodottabb vagányok is tátott szájjal hallgatták az Egri Csillagokat, ő adta le a honvédelmet is, meg hát MINDENT ő egyedül adott le, nem úgy, mint a mostaniak, szóval jóképességű tanár vót. De viszont már a gyerekek — hát a fele osztályismétlő, u

Next

/
Oldalképek
Tartalom