Budapest, 1980. (18. évfolyam)

11. szám november - Bajomi Lázár Endre: A francia Budapest

Nádor (Münnich Ferenc) utca 20., Liszt egyik budapesti lakhelye Andrássy út (Népköztársaság útja) 95., itt működött a Francia Kör Bajomi András felvételei zonyos Voisard nevű szerzetes): lö sato. Hogy milyen méreteket öltött a franciáskodás, mi sem jellemzi jobban, mint a Marseillaise-t zseniálisan fordító Verseghy A' szerelem gyermeke című színműve (1792), amelyben egy gróf így beszél: „Pardonnez, mon Colonel! Én fel keltem magamat, mingyárt hat óra ütött utána; de az én homme de Chambre egy betiset tsinált, melly engem' kétségbe ejt; egy kár, mellyel pour le moment kipótolni semmiképp'' lehetséges.'''' A francia szellem jelenléte nagymértékben kötődik a színházakhoz is, amelyek sok — igaz, nem mindig becses — párizsi csemegét tartottak műsorukon. S voltak itt művészek is — igaz, csak vendégszereplőként. Például a nagy Rachel, akit Tóth Lőrinc, Jámbor Pál, Egressy Gábor versei és cikkei dicsőítettek, s akiről Benedek Marcell értekezett, és 1851-ben az Adrienne Lecouvreurben lépett fel nálunk. A másik nagy tragika, Sarah Bernhardt, akit 1923-ban a Nyugatban Jászai parentált el, ötször vendégszerepelt Pesten. Yvette Guilbert, a legendás montmartre-i énekesnő, akinek itteni sikereiről Ady is beszámolt („minden száma egyetlenül pompás"), 1923-ban járt itt negyedszer és utoljára (erről Bálint Lajos írt a Művészbejáróban). Hosszú lenne felsorolni a még napjainkban is idelátogató művészeket és művésznőket (például Marie Bell), de azt még hadd tegyem hozzá, hogy a Comédie-Fran<;aise 1940 tavaszán, a háború ellenére, látogatott el hozzánk először. Ami a mozit illeti, a harmincas évek elején Fejős Pál több francia—magyar filmet forgatott nálunk, például az 1932-es Tavaszi záport Annabellával. Ez a koprodukció megint divatba jött: az utóbbi években olyan nagy rendező dolgozott itt hónapokig, mint Jean Delannoy, mégpedig olyan kiváló színésszel, mint Georges Wilson. A muzsika terén sokáig a magyar—francia zseni, Liszt jelentette az összekötő hidat. A múlt század hetvenes éveiben a Nádor utca 20. számú házban lakott, s a szomszéd Continentálba járt étkezni, ahol egy orosz származású hölgy-tanítványa féltékenységből fegyvert fogott rá, de — amint Hatvany meséli a Beszélő házak ban - „a pisztolyt időben kicsavarták remegő kezébőV. Nagy francia zenész, tudtommal, nem élt itt huzamosabban, de az olyan, már-már díszmagyarnak számítók, mint Jeanne-Marie Darre', szorgalmasan járnak hozzánk vendégszerepelni. Persze francia származású művészünk nem egy akadt, s most is van Leblanc Győző személyében. J^^ár nem vagyok közgazdász, hadd zárjam a gondolatsort az iparral és a tőkével! Azzal a megjegyzéssel, hogy Sőtér Magyar— francia kapcsolatok című alapvető művét (1946) egy gazdaságtörténeti fejezet egészíti ki (Ségner Andrea írta). 1848-ban a honvédegyenruhákkal egy Malvieux nevű francia nagykereskedő foglalkozott. Mindenki tudja, hogy Gustave Eiffel építette a Nyugati pályaudvart (1875), azt azonban már kevesebben, hogy a Margit-híd a párizsi Gouin cég terve szerint épült. A századfordulón jelentős volt a francia tőke behatolása, főleg a hitelintézetekbe meg a biztosító társaságokba (Fonciére!), de a francia jelenlét nem hanyagolható el a textilgyártás terén sem (Paul Giraud, aki később a De Gaulle-bizottság elnöke lett; Dewawrin), valamint az élelmiszeriparban (a libamájas Ernest Giraud és Gerbaud, a cukrász). Nagy szerepet játszott a hazai papírgyártásban Moiret Gusztáv (1890—1956), akinek a dédapja Napóleon vitézeként került kalandos körülmények közt hazánkba. Az apja kezdte szerényen a gyártást a Bakáts-udvarban (a Közraktár utca és a Lónyai utca sarkán), fia pedig már ötven munkással dolgozott. Ödön nevű bátyja egyébként (1883— 1966) jónevű szobrász volt, leánya, Margit, jeles iparművész. Olyan franciák is akadtak, akik házat vásároltak: Cartier, a hires ékszerész — (a cég ma is fennáll) —, egy Almásy grófnő férje, vette meg azt a Verbőczy utca 13. számú egyemeletes házat a Várban, ahol Tóth Árpád lakott. N. , itt abbahagyom: ki-ki megtoldhatja, kiegészítheti vázlatos krónikámat, hiszen nem beszéltem a budapesti francia sajtóról, nem említettem a múlt század végi Francia Kört, s akár az egészségügyről is lehetne külön cikket írni (dr. Chatel!). Elég a telefonkönyvben sorakozó Dubois-kra, Champier-kra, Chaponokra, Bertinekre gondolni, hogy meggyőződjünk: habár Párizs varázsához és magyarsűrűs Bakonyához képest Budapest „franciasága" nem jelentős, így is megírhatná valaki „A francia Budapest" című könyvet. 23