Budapest, 1980. (18. évfolyam)

10. szám október - Sehr Dezső: Ki emlékszik a Mozdony utcára?

a hosszú ostornyélen is színes pántlika. Víg kedélyű, örökké spicces, tréfákra kapható. Közben az asszony odabent haldoklott. „Die letzte Ölung" — nevetett a férj — schon zum achten Mal" (az utolsó kenet már nyolcadszor). Beteges, sovány, kicsi barna asszony, többnyire feküdt az ágyban. Erősen vallásos, a pap sűrűn látogatta. Második férjével élt. Aki az elhunyt elsőnek az örökébe lépett, nála szolgált. Az özvegy — Wi-né — hozzáment feleségül, a fia, Béla pedig a mostohaapa háziszolgája lett. A Böszörményi úton haladt a villamos. Már akkor is az 59-es. A kiskaputól rézsút egy vasbódé, benne pad az utasok részére. Apám esténként itt szállt fel, ha elment a kávékáját. Kuki bandzsított és dadogva beszélt: „Hád... hád mutatom". Megmutatta. De nem mertük utánozni. A túlsó oldalon dombszerűen emelkedett a talaj. Épület, Áronék villáján kívül, sehol. Csak gyümölcsös és rét. Az úttest jobb oldalán pedig egy nagy telek: a He-grund. A takarmánykereskedő tulajdona. Három utca fogta körül. A telekkel átellenben ugyancsak egy hatalmas földterület. Hasonlóképpen három utca által határolva. Közte és a velünk szemközt elhelyezkedő gyümölcsös között a Törpe utca. Ezt apám építette. Eredetileg rét volt, mely összeért a szomszédos telekkel. A földmunkát is, a kövezést is apám végezte. londok házába. Aztán megszűnt az ipar, az épület csupán lakóházul szolgált. Aháború folyamán, 1915-ben mi költöztünk be. A nagy házingatlannak a fele ugyanis a miénk volt. Még régebben vásárolta meg apám egy árverésen. A másik felén öt résztulajdonos osztozott, őket az elhatározásunk nem bosszantotta, sőt, nyertek vele, mert az adót a ház és a néhány hold föld után mi fizettük. Nagy lakáshoz jutottunk. Két nagy vendégszoba, két kis szoba, előszoba és nagy konyha állt rendelkezésünkre. Az épület felső részében volt még egy külön szoba-konyhás laká;. házba. Mindkettő (Színkör, Philadelphia) a Krisztinavárosban, a végállomáshoz közel. A Pauler utcánál. Gyalogolni nem szeretett. Nappal befogatott a hintóba. Ha csak Jóskával ment, ilyenkor leszedték a bakot. Kettesben hajtottak a takarmánykereskedőhöz, patkolókovácshoz, akikkel sűrűbb volt az elszámolás. Tű, a kovács az Árok utcában lakott. A műhelytől nem messze egy piros lámpás ház. Apám benn tárgyalt a kovácsnál, a számlát kiegyenlítette, aztán felült a kocsira. Alig haladnak néhány métert, kiáltozást hallanak. Egy testes, lompos nő törtet utánuk lélekszakadva, kezében egy nadrágszíj: „— Jó ember! Halló!" Jóska bácsi felejtette nála a nagy sietségben. „Maga szépen vigyázott a kocsira" - korholta apám. Asínek mélyen feküdtek, a villamos völgyben haladt. Jól beláthattunk a kocsi belsejébe. Az ismerősöket üdvözöltük. Az ütközőn ülő potyautas pedig nekünk integetett. Petárdákat helyeztünk a sínekre. Nagyot durrantak. Aztán felsorakoztunk a völgy szélén. Csupa fiú. Ki vizel át a túlsó partra? Kuki kenterbe vert mindnyálunkat. Körülfogtuk, hogy ellessük a techni-Es saját kocsijaival bonyolította le a fuvarozást is. Mélyen le kellett ásni, a szélek magasabbra nyúltak, mint He telkénél. Nekünk, gyerekeknek öröm volt itt felkapaszkodni, aztán lecsúszni a magasból, nadrágfékkel. Nagyrészt szántóföldek voltak erre, csak a Mozdony utcai oldalon vonult végig egy füves sáv, közepe táján három hatalmas fával. Bent, feljebb haladva, teraszok következtek. Három is. Lépcsőzetesen emelkedtek, mintegy 15—20 cm-es szintkülönbséggel. És mindegyik bokrokkal, javarészt orgonával szegélyezve. A teraszokon asztalok, székek. A legfelső volt a legnagyobb. Ezen több gesztenyefa állott, törzsükön vaspánt fogassal. Az árnyékos helyen hűsöltek a vendégek. Mert vendéglő működött itt. Híres: „A Szép Olasz Nőhöz". A teraszok mellett kuglipálya. Maga az épület földszintes, de tágas helyiségekkel bent is. Nem nyúlt ki az utcáig, kis előkertje rózsával, virággal tele. A vendéglőt utoljára egy özvegyasszony bírta, Wim-né. A lánya, Viki, bolondos teremtés volt. Egyszer a nyitott ablak előtt állva ordítozott: „Öngyilkos leszek! Megölöm magam!" Mentőkocsi szállította a bo-Dombóvárt, a muraközi lovat, eladtuk. Két könnyű ló került a helyére. Pista és Miska. Az első egy csontos, szelíd természetű parasztié, a másik valamivel alacsonyabb, telt és formásabb, de nem teljes értékű állat. Kehes. Gy., a legidősebb bátyám vette cigányoktól, akik valamilyen furfanggal elállították a köhögését, ami csak harmadnapra jelentkezett. Ha hosszabb utat tettünk vele, és megálltunk, rázta a köhögés, közben nagyokat szellentett. K. bátyámmal felváltva hajtottunk velük Budafokra malátatörkölyért. Olcsó eleség, a tehén kivált kedvelte. Disznót is hizlaltunk, de a malacokat a maláta visszatartotta a növekedésben. A Medve utcai polgáriba jártam. Boldog voltam, ha szülői engedéllyel elbliccelhettem az iskolát. Ugyanis, ha rám került a sor, én mentem Budafokra takarmányért. Igyekeznem kellett, hogy idejében érjek a Gschwindt -gyár kapujához. Nehogy megelőzzenek a soroksáriak, akik huszonöt-harminc szekérrel vonultak föl, és mindent elvittek előlem. Ilyenkor várnom kellett délutánig. Két óra körül jött a második eresztés. Későn, négy-öt óra körül értem csak haza. A Mozdony utca 52. sz. alatt 1919-ig laktunk. Ekkor eladtuk ezt a házat is, és Nagytéténybe költöztünk. 17