Budapest, 1980. (18. évfolyam)
9. szám szeptember - Dr. Mészáros Imre: Mit várok az építési hatóságtól?
Mit várok az építési hatóságtól ? Egy tanácstag panaszai Az országgyűlés 1980. március 6-i ülésén dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész a beszámolójában — többek között — a következőket mondta: „ . . . helyenként még mindig laza az állampolgári fegyelem az építkezéseknél. Szemléletváltozásra lenne szükség az építésügyi igazgatásban is. A hatóságoknak határozottabban és következetesebben kellene fellépniük, és a jogsértések megelőzésére is nagyobb gondot kellene fordítaniuk." Az idézett gondolatsor indított arra, hogy elmondjam — elsősorban a „hazai" pályán szerzett tapasztalataim alapján —. mit vár az állampolgár, mikrokörnyezete érdekében, az egyik leginkább érintett államigazgatási szerv tői, az építési hatóságtól. Az építkezés engedélyezése és a használatbavételi eljárás során az építési hatóságnak számos vonatkozásban meghatározó szerepe van. Gondoljunk csak a városképi szempontokra. A főváros rendezési terve aligha érvényesülhet kielégítően, ha az egyes épületek nem illenek a környezetbe, a tájba. A hatóságnak tehát feltétlenül szem előtt kell tartani az esztétikai követelményeket. Az az ellenérv, hogy ez óhatatlanul együtt jár a költségek növekedésével, nem állja meg a helyét. Napjainkban ezen a címen nem lehet engedményt tenni, hiszen számos példa bizonyítja, hogy az ízléses megoldás sem a közületi, sem a magánépítkezéseknél nem okoz szükségképpen költségtöbbletet. Sajnos, ma még gyakori, hogy az építtetők — elsősorban a magánépíttetők — „olcsóbb" tervezőt keresnek, vagy saját elképzeléseiket kívánják megvalósítani a tervekben. Az építési előadó pedig ennek tudatában elnézőbben bírálja fölül az elé kerülő terveket. Magasabb követelményeket várhatunk el az egyes építési hatóságoknál már működő ún. házi zsűritől, már csak a több szem többet lát elv alapján is. Nem látom akadályát e helyes kedeményezés elterjedésének. A tervező is vegyen részt a zsűrin, ahol védheti elképzeléseit, s hasznosíthatja a zsűri tagjainak szakszerű észrevételeit. Kifogás persze mindig akad: nincs idő erre, a zsűrizés meghosszabbítja az ügyintézést, lehetetlenné teszi a harminc nap betartását stb. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy sokkal több időt vesz igénybe a többszöri tárgyalás az ügyintéző és az ügyfél között, amihez nincs elég tanácsi alkalmazott, s amely ráadásul gyakran végződik eredménytelenül. Ugyanakkor nagyon kevés építési engedélyt adnak ki a harminc napos határidőn belül. Ezzel szemben a jól megszervezett, kellően előkészített zsűrin a nyitott kérdések túlnyomó többsége rendezhető, feltéve. hogy mindkét oldalon hozzáértők ülnek, s feladatukat nem tekintik formálisnak. így elkerülhetők az olyan riasztó esetek, amikor az építési engedély kérelméről még a benyú|tás után hat hónappal sem döntöttek érdemben. Az építési engedély kiadását kovet^j^^j^^ágnak és az epittetönek 30 feltétlenül leltárt kellene készítenie a helyszínen. E leltárban rögzíteni kellene az úttest, a járda, a fák és a közművek (például közkút) állapotát, hogy a használatbavételi eljárás során kötelezhessék az építtetőt azok eredeti állagának helyreállítására. Ma ugyanis az a helyzet, hogyha a járdát és a járdaszegélyt az építkezés során tönkreteszik, ha a fákat szükségtelenül kivágják, megrongálják, az építtetők nem teljesítik fapótlási kötelezettségüket, az utat, járdát pedig a tanácsnak kell helyreállítania. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a közműfejlesztési hozzájárulás a közműépítés költségeinek csak elenyésző hányadát tartalmazza, s nem nyújt fedezetet az ilyen károkra. A kivitelezés során feltétlenül indokolt az építkezések folyamatos ellenőrzése, méghozzá nem egy kifejezetten erre a célra kinevezett ellenőrnek, hanem a körzetért felelős tanácsi előadónak kellene ellátnia ezt a feladatot. Igy megelőzhetnénk az engedély nélküli vagy az engedélytől eltérő építkezéseket, és nem kényszerítenénk utóbb a hatóságot elvtelen kompromisszumokra „elsősorban a lakás a fontos" jelszóval. Állítom, hogy az ilyen utólagos engedélyek — bírsággal tetézve vagy anélkül — újabb szabálytalanság elkövetésére bátorítanak. Jól bevált, s megfelelő eredményre vezet a kozterületfoglalások ellenőrzése, mégis viszonylag ritkán élnek vele a tanácsok. Pedig ehhez az apparátus, az útellenőrzési hálózat a legtöbb helyen megvan, s hatékony munkát végezhetne a helyszíni bíragolási |Og birtokában. Gondos szervezéssel módjukban van csírájukban elfojtani a szabálytalanságokat. Az építkezéshez anyagra van szükség, s ezt az esetek túlnyomó többségében közterületen tárolják. így könnyen megállapítható, hol kezdenek vagy folytatnak építési munkát. A helyszínen is ellenőrizni lehet a tárolás logosságát, ha az építési hatóság számon kéri a 4/1961. III. 12,/ÉM sz. rendelet betartását, a tájékoztató táblák elhelyezését. A közterületfoglalást — sajnos — nem ellenőrzik elég gyakran. Ennek többféle káros következménye van. Az engedély nélküli építezés is számos, a közösséget sújtó hátránnyal jár. amire az építési hatóság vezetői, beosztottjai kevésbé érzékenyek, mondván. ez már nem az ő asztaluk. Számtalanszor előfordul például, hogy a közterület használatáért járó díj jelentős részét nem fizetik be, így a tanácsok bevétele számottevően csökken. Ezen túlmenően az építtetők indokolatlanul hosszú ideig elfoglalják, folyamatosan és tartósan szennyezika közterületet. sokszor akadályozzák a közlekedést. Veszedelmes jelenség, hogy a külső területek kiépítetlen útjain az építési hatóságok — mivel nincsenek eszközei a probléma megoldására — megengedik vagy eltűrik, hogy földdel, építési törmelékkel. háztartási és más hulladékkal — úgymond — „feltöltsék" a terepet. Ennek környezetpusztító, csúfító hatását aligha kell részletezni, az engedély nélküli vagy engedélytől eltérő építkezéseknél a szankciók következetes alkalmazásának elmulasztása. az erkölcsi romboló hatáson kívül.szintén csökkenti a költségvetési bevételeket. Elmarad a szabálysértési, építésrendészeti bírság beszedése is. Mivel az adóhatóságnak nincs tudomása az építkezésről, házadót, házértékadót, és községfejlesztési hozzájárulást sem fizetnek. A felsoroltak mellett az egyik legfontosabb teendőt a környezetvédelmet, épp csak megemlítettem. Az építési hatóságoknak — különösen az első fokon eljáróknak — nincs környezetvédelmi szakemberük. Amit egy-egy előírás tartalmaz, azt megkövetelik. de a szabályok adta lehetőségeken belül mérlegelni, egyedi előírásokat alkotni csak hellyel-közzel tudnak. Például az emésztögödrok létesítésénél csak nagyon ritkán tartják be az Országos Építési Szabályzat előírásait, nem csoda, hogy a talajt tönkreteszi a sok szintetikus mosószer és a gépkocsimosás eredményezte olajos, savas szennyvíz. S mivel a családi házas beépítésű és üdülőterületeken általában nem igen lehet számítani a legdrágább közmű, a csatorna építésére, a sokasodó emésztögödrok előbb-utóbb sivár holdbéli tájjá csupaszítják környezetünket. Ismét hallom az ellenvetést: hol van minderre a munkaerő? Véleményem szerint van elegendő tisztviselő, csak éppen a munkájuk nem elég hatékony. Miután a havi fizetésük megszabott, jutalmazásuk szempontjai pedig meglehetősen általánosak, szinte már munkamorálnak tekinthető alapelvvé válhat a „minél kevesebb aktát" jelszó. Pedig meg lehetne valósítani az anyagi érdekeltséget még a mai, kevésbé ösztönző bérrendszer mellett is. Ne a korrupt ügyintézők, vezetők jövedelmi lehetőségeiből induljunk ki, mert nem az jellemző, hanem a becsületes munkát végzőkre alapozzunk. Tudom, hálátlan feladat a sok éve megszokott és szinte természetessé vált egyenlősdi ellen szót emelni, de amíg ezt nem szüntet|ük meg, nem várhatunk magasabb színvonalú ügyintézést. A nyilvántartások korszerűsítésével, a felesleges munkafázisok megszüntetésével, a feladatkörök megfelelő elhatárolásával, ösztönző bérrendszer bevezetésével, a szakképzettség fejlesztésével rövid időn belül az anyagi ráfordítás és a létszám növelése nélkül is javítani lehetne az ügyintézést. Az építési hatóság dolgozóira nevelési feladatok is hárulnak. Gondoljunk csak arra, hogy az anyagi lehetőségek teremtette építési igény elsősorban azoknál az átlagosnál magasabb jövedelmű, szűknek éppen nem nevezhető rétegeknél merül föl, akiknél még jelentős mértékben kimutathatók a műveltségbeli hiányok, akik a pénzt tartják elsődleges és legfőbb értékmérőnek. E tehetős rétegek ízlésének, társadalmilag értékelhető pozitív magatartásának alakításában a környezetnek, így a lakókörnyezetnek is nagy szerepe van. A meggyőzésen túl — sajnos — gyakran kell az elriasztás, a büntetés eszközével élni. Nem ritka jelenség a nagy anyagi ráfordítással emelt épületek közvetlen közelében a tehetős tulajdonos által létrehozott vagy eltűrt szeméttelep, beszennyezett közút. Megfigyelhető, hogy e rétegek az igényesebb lakóterületek felé áramlanak, tehát a kórnyezetcsúfitás, rombolás elsősorban az értékes zöldövezetekben folyik, s ezáltal még nagyobb kárt okoz. Az építési hatóságoknak sok feladata van. Talán nem tűnik szerénytelensegnek. ha azt állítom, hogy a legfőbb ügyész által sürgetett szemléletváltozásban az általam kifejtettek is benne foglaltatnak. Ennek keretében szeretném azt tapasztalni, hogy minden államigazgatási dolgozó lakóhelyének tekintené működési területét, s ennek szellemében végezné hatósági munkáját. Or. Mészáros Imre