Budapest, 1980. (18. évfolyam)

9. szám szeptember - Antal Gábor: Az utolsó magyar „literary gentleman”

ANTAL GÁBOR Az utolsó magyar „literary gentleman" Hatvany Lajos. Csigó László reprodukciója 1938 végén, nem sokkal újabb emigrációja előtt, egyik utolsó pesti újságtárcájában arra emlékezett vissza Hatvany Lajos, hogy miként szerzett meg, akkor negyven éve, egy első kiadású Berzsenyi-kötetet. Az 1897-ben érettségizett nyolcadikos gimnazistának, a gazdag nagypolgár a későbbi „cukorbáró" — fiának, nem okozhatott különösebb gondot a Horovitz Lajos hajdan nevezetes antikváriumánakkirakatában látott könyvritkaság kifizetése, bár állítólag a mamája erszényéből csente ki a hiányzó forintokat. Megható, hogy az 58 éves férfi milyen részletezőn költői, s nem naturalista aprólékossággal! — írja le azt a könyvesboltot s a bolt sötét pinceraktárát, amelyet — merthogy a kirakati példányt a forintok megszerzése közben elvitték valósággal föltúrtak a könyvért reszkető ifjú kedvéért az antikvárius szép lányai. És felvázolja Hatvany azt a földbe süppedt, öreg, egyemeletes épületet is a Kereskedelmi Bank (ma Belügyminisztérium) helyén, ahol a később félőrült koldussá lett Horovitz mester évtizedekig vett és eladott használt könyveket. Érdemesnek véltük fölmutatni egy majd hat évtizedes, szerteágazóan dús életmű e tulajdonképpen szerény hajtását. Ugyanis emlékező írásában a szerző — aki talán már arra készült, hogy elhagyja szülővárosát, ahová pedig egy „hazaárulási" pör ódiumával a feje fölött tért vissza első, hétéves emigrációjából, mert nem tudott Budapest nélkül élni - azt kérdezi magától: mi lesz „az én Berzsenyim"-mel ? A könyvvel, amit annak idején lefoglaltak a fehérek, és ami valahogy mégis visszakerült hozzá, és ami „ma megint mellettem él, valósággal testi közelemben. Meddig élhet még velem? Egy évet, kettőt, ötöt, tizet ? És bár második — antifasiszta emigrációja még az elsőnél is tovább tartott, és Vár-beli hatalmas könyvtárának nagy része elpusztult a történelmi viszontagságok során,. Berzsenyi Dániel 1817-es kiadású verseskötete végül éppen olyan csodával határos módon került elő, mint azok az Ady-, József Attila—Thomas Mann-kötetek, amelyeket szerzőik Hatvany Lajosnak, az írónak, az irodalomszervezőnek, a mecénásnak dedikáltak. Hogy ezek a könyvek is beköltözzenek aztán egy Pozsonyi úti lakásba, és segítsenek megszépíteni testi-lelki közelségükkel — Hatvany Lajos estéjét. A Berzsenyi-kötet kis történetének azonban nemcsak lírája van. Jobban megérthetjük általa Hatvany életét és annak legfőbb tartalmát is. A milliomos gyáros fia ugyanis, aki éppen a „millennium" önelégült időszakában cseperedett érdeklődő, a világra eszmélő kamasszá, kevésnek érezte azt a várost, amit maga körül látott: a nagypolgári otthonok, az elegáns szórakozóhelyek, az „előkelő" belvárosi iskolák, az üzleti irodák, a lassan világvárosivá váló forgalom Budapestjét. Az épülő munkásnegyedek, a külvárosok megértéséig vagy akár csak észleléséig még nem jutott el az ifjú Hatvany — addig még hosszú út állott előtte —, de már gimnazistaként „felfedezte" az antikváriumokat, a Nemzeti Múzeumot, a reformkor és a szabadságharc kőbe vésett emlékeit. Például kortársak tucatját „hallgatta ki" mert nem hitte el csupán a nagymamájának —, hogy egy Nádor utcai ház erkélyéről Kos-20