Budapest, 1980. (18. évfolyam)

9. szám szeptember - Zsigmond Attila: Képzőművészet a főváros közterein

Borsos Miklós: Benedek Elek, bronz, 1979. Városliget Pázmándi Antal: Kerámia plasztika. Kelenföldi városközpont Képzőművészet a főváros közterein Aközterületen megjelenő szobor, dombormű és más műalkotás díszít, gyönyörködtet, nemzedékek ízlését formálja. Művészi értéke mellett az is fontos, hogy hol, milyen környezetben van elhelyezve, hiszen ettől függ „látogatottsága". Az elhelyezés fontosságára figyelmeztet az a tény, hogy olyan tárgyak is órák, hirdetőoszlopok stb. — sajátos légkört teremthetnek maguk körül, amelyeknek egyes esetekben nincs művészi értékük, nem is ilyen céllal készültek. Gondoljunk a régi Nemzeti Színház előtti órára. Közismert elődjének szerepét átvenni látszik a Blaha Lujza téri új művészi szökőkút, Fiatalok és öregek, férfiak és nők, helybeliek és turisták találkozóhelyévé vált, s részt vesz a városkép alakításában is. Nemegyszer szinte jelképpé növekszik egyegy ilyen alakzat. Ki tudja, mi a titka vonzerejének?! Nem vitás, a gyakran csak praktikus célt szolgáló „utcabútor", például egy utcai óra, egyszeriben ismert és népszerű lesz, még ha nem is szép, mert jó az elhelyezése, köztéren vagy forgalmas csomópontban áll. A jól megtervezett köztéri tárgy ízlésformáló hatása rendkívül fontos. Évszázadok óta jól bevált gyakorlat szobrokat állítani olyan helyekre közterekre —, ahol sok ember megfordul. A műalkotás gyakran megjelölte a tér sajátos, hétköznapi funkcióját. Mint ahogyan a 16 Hal tér szerepére utalt annak idején a Halászlánv-kút, amelynek sorsa oly élénken foglalkoztatta legutóbb a közvéleményt. A középkorban többnyire városi kutat helyeztek a köztérre, a barokk korban a fogadalmi, ún. Szentháromság-emlékeket, majd uralkodók, politikusok, művészek, tudósok szobrát állították közterek kellős közepére. Eltekintve most ezeknek a művészi kvalitásaitól, ma már nem tartjuk törvényszerűnek ezt a szoborelhelyezési módot. A szobrok változatosabb és intimebb elhelyezésére törekszünk, például amilyen -hogy egy régebbi szép példát említsek — Anonymus szobráé a Városligetben. A probléma hovatovább nem is az, hogy tereinknek melyik részére állítsunk plasztikai alkotást, sokkal inkább az, hogy új lakónegyedeinkben nincsenek közterek. Pedig a tereknek nemcsak a város közösségi életének megszervezésében, hanem a képzőművészeti alkotások elhelyezése szempontjából is fontos szerepük van. Gyakran még a zöldövezet kialakítása is nehézségekbe ütközik, nemhogy a közterek humanizálására gondolhatnánk. Megtervezni és fölépíteni a területre tervezett lakásokat — ez az elsődleges feladat. Csak ezután jöhet, gyakran túl későn, a korszerűen formált tárgyak és az esztétikumukkal ható szobrok elhelyezése. Az építőművészeknek, gondolnunk kell az azzal járó nagy felelősségre, hogy mit, hogyan és miért helyezünk el a város közterületein. Ez munkánk hatékonyságának mércéje. Budapest Főváros Tanácsa 1979. január elsején hozta létre a Budapesti Képzőművészeti Igazgatóságot, a Fővárosi Emlékmű Felügyelőség jogutódját. Feladata a köztéri képzőművészeti alkotások, (emléktáblák is) elhelyezésének megtervezése, meglevő emlékművek, plasztikák gondozása (restaurálása és nyilvántartása). A harmadik fő feladatcsoport a tanácsi hatáskörbe tartozó kis kiállítóhelyek felügyelete, amibe beletartozik a kiállítások tervezése, összehangolása, kivitelezése és értékelése. 1979-ben 240 kiállítást rendeztek meg Budapest kisgalériáiban. A szűkszavú felsorolás is érzékelteti, hogy a Végrehajtó Bizottság a Művelődésügyi és a Beruházási Főosztály hatáskörébe utalt új intézménnyel egységes fővárosi képzőművészeti cél- és eszközrendszert akar kialakítani. A feladat nem könynyű. A már felépült lakótelepek utólagos „humanizálása" sokkal nehezebb, mint a „komplex tervezéssel" előkészített terek benépesítése képzőművészeti alkotásokkal. A kelenföldi lakótelep szabadidő parkjában fölállított kerámia-plasztika — Pázmándi Antal alkotása —, a Városliget rekonstrukciójának részeként Kovács Ferenc: Térplasztikák, mészkő, 1979. Városliget kerttervezőknek és a képzőművészeknek együtt kell kialakítaniuk a lakóközösség képzőművészeti ízlését formáló, otthonosságérzetét, biztonságtudatát, szépérzékét szolgáló környezetet. Ezt nevezzük komplex tervezésnek, amelynek megvalósításán már ma is dolgozunk. Fővárosunkat több mint nyolcszáz köztéri szobor díszíti. Szép számmal vannak köztük történelmi emlékművek, politikai, társadalmi, művészeti életünk nagyjait megörökítő szobrok. A játszóterek, parkok, sétányok más-más anyagból készült díszítő plasztikáiról sem szabad megfeledkezni. A művészalkotta állatfiguráknak, a gyermekek fantáziáját megmozgató különféle játékoknak ugyanaz a funkciója, mint a közterület bármely más szobrának. Az otthonosság érzetét kell megteremteniük — amellett, hogy ízlésnevelő szerepük, tanító jellegük, emlékezetet serkentő hatásuk nyilvánvaló. Mivel a köztéri szobor mindenkié,