Budapest, 1980. (18. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. Szatmári Jenő István: Mit bír el a főváros?

MIT BÍR EL Budapest nagyváros, főváros, világváros. Ez közhely is, meg tény is. De az is tény, hogy „vízfej" túl nagy egy ekkora országhoz. Túlterhelt és túlzsúfolt. A közlekedéstől az energiaszolgáltatásig több területen szinte megoldhatatlan gondok elé néz. Olyan funkciókat is ellát, amelyek történelmileg rá maradtak ugyan, de ha összehasonlításul a Föld bármely országát nézzük, akkor — legalábbis részben — feleslegesek. A Fővárosi Tanács Terv- és Közgazdasági főosztályának megbízásából a Marx Károly Közgazdasági Egyetem Gazdaságpolitikai Kutatócsoportja tanulmányt készített „Budapest társadalmigazdasági szerepköre, változásának várható iránya" címmel. A tanulmány anyaga óriási, és helyenként túl „közgazdászul" hangzik. Ezért megpróbáltuk a tanulmány szerkesztőjével, Dr. Gáspár Lujza adjunktussal beszélgetés formájában Köznapibb nyelvezetre „lefordítani". A FO VAROS? Közgazdászszemmel a várospolitikáról A vizsgálat módszerét „szerepkör-analízisnek" nevezik a tanulmányban. Vagyis azt keresik: Budapest szerepkörei közi/l melyik mennyiben elengedhetetlen, és melyiket mennyiben lehet a fővároson kívül is elképzelni,, elhelyezni. Mik is ezek a szerepkörök? Megítélésünk szerint azok a rendkívül sokféle, különböző típusú igények és elvárások, amelyeket az itt élő és dolgozó emberek Budapesttel szemben támasztanak, négy dimenzióban jelennek meg. Az első a város alapfunkciója, vagyis az, hogy lakó- és munkahelyek összessége. E két alapszükséglet kielégítése a városgazdálkodás legfőbb feladata. A második-: Budapest agglomerációs központ is, azaz a nagyváros társadalmigazdasági potenciálja állandó vonzást gyakorol a főváros körüli településgyűrü lakosságára. Ez a vonzóhatás olyan szükségleteket teremt, amelyek Budapesten mutatkoznak meg. A harmadik szempont: mindezen túl, Budapest főváros is, az ehhez kapcsolódó irányítási funkciókkal. És a tetejébe még olyan város is - ez a negyedik megközelítés —, amely ha nincs is az ország földrajzi középpontjában, a történelmileg kialakult közlekedési, hírközlési stb. hálózatoknak mégis a fókusza. E dimenziók tükrében kellett megvizsgálnunk azt, hogy a Budapesten levő gazdálkodási egységek, költségvetési intézmények tevékenységük szempontjából hová sorolhatók, milyen szerepkört töltenek be a város, illetve az ország életében. Ez újabb felosztást tett szükségessé, amelyen belül öt szektort különböztettünk meg. A termelő szférához tartozik a Budapesten koncentrálódott ipar, az építőipar és a viszonylag csekély jelentőségű mezőgazdaság. A „központi szférához" tartoznak egyfelől a központi irányító szervek, de ide soroltunk olyan szerveket is, amelyek történelmigazdasági okokból Magyarországon csak a fővárosban képzelhetők el. Álljunk itt meg egy percre: törvényszerű-e az, hogy a „túlméretezett" Budapest legyen a főváros? Nem lenne-e jobb, ha néhány ország példáját követve mesterségesen kialakított új fővárosunk lenne valahol az ország közepén, ott, ahol a várost nem választja ketté a túlzsúfolt hidakkal átívelt nagy folyam? Ez a kreált főváros nem segítene-e egy sor gondon, kezdve azon, hogy elvonná a központi irányításban dolgozókat? í A kisvárosban elhelyezett legfelsőbb Irányító szervekbe esetleg csak azok törekednének, akik ezt az irányító munkát nem rangnak, hanem valóban hivatásnak érzik.) Megszűnne a központi szervek miatti hatalmas ideirányuló forgalom, és a közlekedési csomópontjellegből csak a valóban szükséges dunai átmenőforgalom maradna meg stb. Van már ilyesmire példa: Brazília mesterséges fővárost épített a dzsungelben, Washington nem a legnagyobb városa az USA-nak, Bonn sem az NSZK-nak. Igen, csak azt se feledjük el, hogy az említett országokban sok viszonylag egyformán nagy és jelentős város van, és a viszonylag kisebb főváros talán a vetélkedésnek is elejét vette. Mi mindenesetre átgondoltuk ezt a lehetőséget is, és úgy látszik, hogy a magyar viszonyokra nem alkalmazható. Ezért folytatnám a harmadik szektorral: Budapest az országos hatáskörű infrastruktúra szerepét is betölti, azaz itt vannak a középirányító szervek (trösztök, főigazgatóságok stb.). Negyedik szektorként a vasúti és közúti hálózat is ide koncentrálódik, a hírközlésnek és a nagykereskedelmi raktározásnak is itt a központja. Egy sor egyetem, főiskola is ide összpontosul, speciális középiskolák és egészségügyi intézmények, utazási irodák vannak itt. Ez már részben érinti az ötödik szektort is: itt van az ország tudományos, kulturális és művészeti életének a központja is. A filmgyártástól a könyv- és lapkiadásig, a kutatóintézetekig sok minden összpontosul ide. Ha mindezt figyelembe véve azt keressük, hogy Budapest szükségleteit és lehetőségeit miképpen lehet egyensúlyba hozni, olyan kérdésekkel is számolnunk kell, amelyek nem dönthetők el egyszerűen a város életén belül, mert bármely ezekkel kapcsolatos változás kihat az egész ország életére. Térjünk vissza a városra. Ismeretes a várospolitika alapvető ellentmondása: a város szükségleteivel korlátozott eszközök, lehetőségek állnak szemben. Hogyan lehet ezt a költségvetési korlátot feloldani? Az egyensúlyt vagy a szükségletek csökkentésével, vagy a rendelkezésre álló eszközök növelésével biztosíthatjuk. Adminisztratív eszközökkel gátolhatjuk például a bevándorlást, de ez visszaüthet máshol. Ma már ott tartunk, hogy a városban megvan az újratermeléshez szükséges termelési kapacitás, a szabad munkaerő viszont részben a városon kívül van. Ha a kettőt erőszakolt kor'átokkal választjuk szét — az „eredményt" hamar megérezhetjük . . . Kiterjesztjük az ellentmondást: a város határain belül látszólag megoldjuk, de az agglomerációs övezet település-gyűrűjében annál élesebben jelentkezik . . . Viszont a költségvetés eszközei is korlátozottak, így látszólag az ellentmondást a másik oldalról sem lehet enyhíteni. Marad egyetlen út az ellentmondások enyhítésére: a főváros feladatkörének tudatos csökkentése. A kérdés tehát már csak az: mit, hol, hogyan lehet csökkenteni? Más fővárosok, amennyire tudják, „tisztítják profiljukat": ami nem elengedhetetlenül fontos, azt „leépítik". Budapest helyzete más. Itt annyira koncentrálódott az ország politikai és gazdasági életének irányítása, a kereskedelmi, pénzügyi apparátus, a kulturális és tudományos élet, az ipar, hogy meg kell gondolni, minek a leépítése jöhet egyáltalán szóba? „Közgazdászul" ezt úgy fogalmazzuk: egyes funkciók leépítésének „kemény" vagy „puha" korlátai vannak — azaz, az egyes funkciók kimetszése a város életéből alapvető megrázkódtatással jár-e vagy anélkül is megoldható? Részletezné ezeket? Kezdjük a „kemény" korlátokkal . . . Esett már szó arról, hogy a központi szférához tartozó irányítási szerepkörök leépítéséről szinte egyáltalán nem lehet szó. A kormányzati funkció áthelyezhetetlen. Nincs hová. A gazdaságirányító funkció hasonlóképpen kimozdíthatatlan. Hiszen a bankrendszer, a külkereskedelmi apparátus is a fővároshoz kötődik. Azt hiszem, itt két ponton is eltér a véleményünk: a gazdasági középirányító szervek, trösztök, nagyvállalat-központok korábbi kitelepítése igazolta: ezek vidéken is életképesek, még akkor is, ha közvetlen külkereskedelmi kapcsolatokat tartanak fenn. A Dohányipari Vállalatok Trösztje Debrecenben, 10