Budapest, 1980. (18. évfolyam)

9. szám szeptember - Kertész Péter: Kutas voltam a Kulichon

tolni valahová, bagóért. Évekkel később, újságíróként, megkérdeztem az Interag szakszervezeti titkárát, hogy mit szól ehhez a különös premizálási szisztémához. Jelen volt a párttitkár és a személyzeti vezető is. A megkérdezett cseppet sem csodálkozott, s azt válaszolta, hogy ez gentlemen's agreement, azaz, afféle úriemberek közötti megállapodás. A hetvenes években Magyarországon. „Elvégre a kútvezető megteremti a feltételeit annak, hogy a beosztottjai — akik szintén valamennyien kifogástalan úriemberek — zavartalanul keresgessenek". De folytatom a rezsit. Naponta ötven forint dukált a raktárosnak, „mert ő szegény nem kereshet", további harminc egy-egy szállítmány benzinért a pilótának, aki ugye szintén a piacról él. Na és a karbantartó szerelők, akik a későbbiekben rájöttek, hogy jelentős üzemanyag-többlet halmozódik föl a tartályokban, amivel lehetne valamit kezdeni. Visszapörgették hát a kútfejek számlálószerkezetét, s az ily módon megtakarított benzin árát nyugodt lelkiismerettel ki lehetett venni a napi bevételből és elosztani kutasok és szerelők között. Történelmi tény, hogy ezzel a sokáig kideríthetetlen (?) módszerrel az Interag 14 budapesti és 11 vidéki töltőállomásán csaknem másfélmillió forint került testvéries elosztásra a belső ellenőrzés tudta nélkül. Az én időmben a karbantartók kevesebbel beérték: potya-tankolással, villásreggelivel. Kedvükben kellett járni, mert „ha véletlenül meghibásodik egy kútfej", jócskán megcsappan a forgalom, s vele természetesen a jatt is. így aztán ötösével jöttek, dolguk végeztével ettek-ittak, a mi kontónkra. Két-háromszáz forintos ceh nem számított ritkaságnak. Lehet számolni: négy-ötszáz forint eleve elment, mielőtt egyetlen kocsit megtankoltunk volna. Nem közömbös tehát, hogy a teljesen eszmei jellegű fizetésen fölül — ezerháromszázötven plusz ötven forint éjszakai pótlék, nem véletlen a mondás: fizetési napon nagyobb jattért dolgozunk —, mennyit sikerül összehozni közadakozásból. Még szerencse, hogy mifelénk ezt a gesztust legtöbben az első pantallóval húzzák magukra. S különös: a nem éppen amorozó megjelenésű szelíd motorosok gavallériában rávernek a mindig nyakkendős úrvezetőkre. A borravaló mértéke független a gépkocsi márkájától. Nem független az időjárástól, az évszaktól, a fizetés óta eltelt időtől, az úrvezető vérnyomásától. Kiemelkedő borravalót (lakás ra-, autóra-, telekrevalót) adnak: a magányos fiatal nők, az asszonyok (ha férjük nincs velük), a maszekok, a Volán-taxisok, a pincérek, az éjszakai zenészek, a vásárosok és a derűs öregurak. Aki „elvből nem ad", többnyire zavartan viselkedik, mintha valami hőstettet hajtana végre. Tankolásról tankolásra csökken a számuk — betörnek. Nem egy megtért smucigot láttam. A borravaló hizlalásának jónéhány, mondhatni a szakmával egyidős trükkje van. Lényege, hogy a kuncsaft, aki már előkészítette a három forintot, újr a a zsebébe nyúljon. Mivel hirtelen olyan érzése támadt, hogy ő többet kap a pénzéért. mint bárki más. Ilyen értelemben nem is annyira a kutasnak igyekszik kedvezni, mint rálicitálni sorstársaira. Ennek a megkülönböztetett tiszteletnek — „csak Önnek, Uram" — az elhitetése az igazi művészet. Bárkivel voltam párban éjszaka, este nyolctól reggel nyolcig nem rúgott többre koponyánként háromszáz forintnál a jatt. Alighogy lement a váltás utáni forgalom, felváltva^ virrasztottunk. Akin a pihenés sora volt, felfújta a gumimatracát vagy valamilyen göngyöleget terített a padlóra lepedőnek, s azon aludt. Volt, aki nőt fogadott, az összkomfortos Shell-rezidencián ehhez minden feltétel — fűtés, angol WC, hideg-meleg víz — megvan. (A konkurrens ÁFOR 426 töltőállomása közül néhány éve csak 253 büszkélkedhetett sajátWC-vel, holott a körletet elhagyni ez előírás szerint nem lehet. Vízvételi lehetőség pedig csupán 258 helyen volt.) A Proffal ugyanolyan forgalom mellett mindig összejött ötszáz forint. Egyszerűen azért, mert ha óránként csak egy autó jött, akkor is ketten szolgáltuk ki. Egyikünk tankolt, másikunk a szélvédőt tisztította, s a levegő nyomását mérte meg a kerekekben. Egy kutasnál mindez tovább tart, s csak szerény mértékben emelkedik a tét. Ha viszont az a látszat, hogy ez is, az is külön szolgáltatás, az úrvezető kötelességének tartja, hogy mindenkit honoráljon. Legtöbbet a levegő hozott a konyhára. Mondogattuk is: levegőből élünk. Forgalmasabb hétvégi napokon nem volt ritkaság, hogy közel ezer forintot levegőztem össze. Négy kerék két percnél több időt nem igényel. A vastízest úgy kell eltenni, hogy a sorban következő jól lássa. És így tovább. Ha mégis megkérdezi a kuncsaft, hogy mivel tartozik, többféle válasz kínálkozik. A riadtabbaknak „öt, nyolc vagy tíz forint", másoknak „amennyit gondol, uram", a pszichológiailag kikísérletezett válasz. Persze a pénzszerzésnek még számos módja volt. Igen jól fizetett a felsőkenőolaj, a híres-nevezetes Donax U.. „Origináltan" 65 forintot kóstál, ám háromszor annyit is ki lehetett mérni egyetlen dobozból. Egy időben megőrültek érte, mintha a lelküket is kenegette volna az olaj, nemcsak autóik szelepeit. Akkora volt a siker, hogy nemritkán kétütemű járgányok tulajdonosai is kértek e kitűnő elixírből, holott olyan Trabant vagy Wartburg még nem született, amelyben szelep is lett volna. Dehát mindössze három forint volt egy féldeci, a bolondnak is megérte. Mígnem egy éberségnélküli éjszakán valaki lelopta az olajpultról az ott tétlenkedő Donax U-s dobozt fecskendőstül, otthon nyilván kicantizta az űrtartalmát, s jelentette a góréságnak. Hamarosan 1,50-re módosult a féldeci ára, ám attól kezdve gyakran előfordult, hogy „sajnos, nem tudtunk adni". A legnagyobb trükköt azonban F. tudta. Úgy vette le a keverékpisztolyt, hogy közben nem nullázott le a szerkezet. Vitt egy motoros néhány liter egyharminchármast tizen-valahány forintért. Következőnek beállt egy Wartburg, s mire a testes koma kikászálódott, már zúdult is tankjába a jó finom keverékecske. Következett a hókusz-pókusz, s mindössze tizenvalahány forinttal kellett többet delláznia — ilyen villámgyors kiszolgálásért! Vagy: szelepsapka egy forintért. A szelepsapkára úgy lehet szert tenni, hogy az ember elfelejti visszacsavarni a szelepre. Aztán el lehet adni potom áron valaki másnak, akinek éppen hiányzik egy szelepsapkája. És így tovább. Aztán. Előkelő rendszámú gépkocsik pilótái naponta kínáltak eladásra olajat, áron alul. A Shell-Szuper gallonját 140-re tartották, s mi eladtuk annak rendje és módja szerint a rendes árán, 210 forintért. Jól járt a pilóta is, mert a motorjába valamilyen olcsóbb, s természetesen szerényebb képességű hazai gyártmányú olajat töltött. Egyedül a Mercedes nem járt jól, de az nagyon nem. * Június 9-től december 20-ig tartott tündöklésem. Ily módon alighanem én vagyok az egyetlen Shell-kutas, aki saját jószántából akasztotta szögre a pisztolyt. Elegem volt az örökös pénzszámlálásból meg a bambaságra kárhoztató fáradtságokból. Végigcsináltam nem egy durkmarsot — éjszaka után Wbzvetlenül nappali műszakot —, ami után arra is képtelen voltam, hogy Balczó győztes futását ébren végigszurkoljam. A szűkös albérletet hasonlóan szűkös főbérletre váltottuk, ahová már tiszta lelkiismerettel hozhattuk haza hamarosan megszületett gyermekünket. Akárcsak a mesében: a tékozló fiú polgárrá vedlett, és még hozzá is segített valakit, hogy helyette tékozolhasson. Visszaszegődtem újságírónak 2500 fixért, s hallgattam napestig, hogy nem szép dolog kibeszélni azt, amiben az ember maga is részt vett. Akkor meg mit lehet kibeszélni? Egykori kuncsaftjaim közül többen megkerestek. Volt köztük, aki tízezer forintot ígért, ha elhelyezem benzinkutasnak. Egy másik viszont nem volt hajlandó interjúalanyként szóba állni velem a Röppentyű utcai használt autó telepen, mikor főnökétől — aki gyerekkori barátom — megtudta, hogy benzinkutas voltam. Annak avanzsált volna ő is, s így adott kifejezést szolidaritásának. Pedig nem a mentalitással kell együttérezni. Hanem azzal, hogy negyvenfokos kánikulában valósággal délibábot lát a kedvenc kutas a gőzölgő szénhidrogéntől, a jeges szélben meg szinte ráfagy a keze a pisztolyra. Közben nyeli az ólmot, meg van áldva bőr-, fog-, látásártalmakkal, s mégis évről évre bentmarad az egész szabadsága. Tartós fogyasztási cikket csak készpénzért vásárolhat, mert hiába esküdözik, hogy holnapután egy kalap pénzt keres, az OTP kizárólag a papíron igazolt keresetet fogadja el fedezetnek. Márpedig papíron egy liftkezelő is többet keres nála. Ha megbetegszik a kutas vagy — ne adj isten — megrokkan, ezervalahányszáz forint után kap táppénzt, illetve ebből állapítják meg a nyugdíját. Ezért, ha valakinek a kocsijában kút közelében járok, mindig elérzékenyülök egy kicsit. Meg valami alig legyűrhető tankolhatnékom támad. Csak azért, hogy megdicsérjenek. 6