Budapest, 1980. (18. évfolyam)

9. szám szeptember - Jávor Ottó: A nevelési programtól a megvalósításig

Nem a szükséges, az optimális feltételek hiányoznak. És a program mégis megvalósul. Talán nem hibátlanul, de érezhető, felmérhető hatékonysággal. Mert az elégtelen feltételekkel szemben ott van a nevelői személyiség, találékonyság, akarat és hivatásszeretet. Ma már sok szülő — majdnem igen sokat mondtam — nem szociális vagy kényelmi okból ragaszkodik az óvodához, hanem mert meggyőződött az ottani, a saját gyermekén észrevehető eredményes nevelői munkáról. És ha már elérkeztünk az óvodai felvételhez, illetve a helyhiányhoz, két dolgot szeretnék leszögezni. Az egyik: az óvoda ügyét nem lehet az óvodai felvétel ügyévé egyszerűsíteni! A tartalmi kérdések félretolása, az egyoldalú megközelítés óhatatlanul szemléleti torzulást idéz elő. Másik megjegyzendőm: a neveléssel szembeni, egyre nagyobb társadalmi igény a fejlődés húzóereje. Ugyanakkor a kielégítetlen igények sokak körében megnehezítik az eddig megtett út reális megítélését, az árnyalt értékelést. Egyesek szemléletében gyakorta egyfajta túlzott türelmetlenség tapasztalható, amely nem veszi tudomásul gazdasági életünk realitásait, azoknak az óvodai helyzetre is kiható következményeit. Az elmúlt tíz esztendő fővárosunk történetének legdinamikusabb fejlődési szakasza volt. Budapest Főváros Tanácsának a rendelkezésére álló anyagi erőforrásokat arányosan kellett elosztania. A fejlesztési és beruházási feladatok között a lakásépítésnek, az egészségügyi és kereskedelmi ellátás fejlesztésének, az iskolák építésének — és a jogos igények sorát még hosszan lehetne folytatni — az adott anyagi erők szabtak korlátot. Hosszú évtizedek lemaradását tíz év alatt nem lehetett behozni. De nézzük meg mindezt néhány adat tükrében. Széles körű társadalmi összefogással, a rendelkezésre álló tanácsi és üzemi anyagi források maximális kihasználásával az elmúlt tíz évben nagyarányú hálózatfejlesztés vette kezdetét. Míg 1970-ben 35 174 óvodai férőhely volt Budapesten, addig 1979-ben már 63 432 gyermeknek tudtak helyet biztosítani. Kilenc év alatt az óvodai férőhelyek száma közel a kétszeresére emelkedett. Ennek ellenére az óvodák kihasználtsága folyamatosan magas volt: 1970-ben 117,7 százalék, 1979-ben 128,9 százalék, vagyis jóval magasabb, mint a fejlesztés kezdetén. De ne hunyjuk be szemünket az eredmény előtt: ma Budapesten tíz kisgyermek közül kilenc óvodába járhat! Ez egész nevelésügyünkre kiható, óriási eredmény. Ami az óvodába felvett gyermekek számát, arányát illeti — tehát ne a zsúfoltsági, a „kihasználtságé százalékot nézzük —, hazánk igazán a világ élvonalában van. De nem vigasztalja ez az eredmény azt a szülőt, akinek férőhely hiányában mégsem veszik be gyermekét az óvodába. Az eddigiekből is kitűnt, igen nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy növeljük az óvodai férőhelyek számát. Természetesen annak örülnénk, ha egyetlen szülőnek, egyetlen kisgyermeknek sem kellene keseregnie azért, mert nem jutott helye az óvodában. De vigyázat, újra hangsúlyozom, egy bizonyos ponton meg kell állnunk, ott, ahol a zsúfoltság már veszélyezteti a tartalmi munkát. Hiába mondja a szülő: ahol annyi gyerek van, ott egy-kettővel több nem számít. És ha ilyen rossz körülmények közt dolgozó óvodába veszik föl gyermekét, ugyanaz a szülő egy hét múlva már azért panaszkodik: nem foglalkoznak eléggé a fiával, nem viszik sétálni stb. Nem gondol arra, hogy esetleg negyven gyerekkel van egy óvónő, negyven kiscsoportost kell séta előtt felöltöztetnie, mert a dadus éppen beteg, vagy szülési szabadságon van, egyedül kell negyven gyermekért vállalnia a felelősséget. Ebből adódnak a feszültségek, amelyeknek a nevelői munka, az óvodás gyermek éppúgy kárát vallja, mint a pedagógus. Ez csak egy példa, de a példák számát szaporítani lehetne. Egyébként a helyhiány miatt elutasított gyermekek száma a demográfiai hullámzást követi. 1972-ben kellett a legtöbb felvételi kérelmet elutasítani: 9 527-et. A hullámvölgy 1976-ban volt, abban az évben csak 1 964 óvodáskorúnak nem jutott hely. 1979-ben az elutasítottak száma közel annyi volt, mint 1970-ben: 7120. Gondok tehát vannak. Szerencsére a gond örömmel is párosul. Mindannyian örülünk a gyermekáldás növekedésének. 1977 és 1980 között 16 800 gyermekkel nőtt az óvodáskorúak száma Budapesten. Az 1980/81-es tanévben több mint ötezer fővel nő az új óvodai igényjogosultak száma. Ehhez hozzájön az előző évben fel nem vettek (7150 fő) nagy részének újbóli igénye és a gyes-ről visszatérők kérelme. 1980-ban 3075 férőhelybővítés várható, és e férőhelyekre maximálisan négyezer gyermek vehető fel. A mostani óvodai felvételek pontos mérlegét még nem lehet megvonni. A statisztikai elemzés az év végére készül el. Előzetes információink szerint azonban az alábbi felvételi helyzet alakult ki: férőhelyek száma Budapesten 65 949 az óvodából az iskolába mentek száma 23 844 a helyükre felvett gyermekek száma 25 703 az óvodába beírt összes gyermekek száma 84 799 a felvételt nem nyert gyermekek száma 4 868 Az óvodák feltöltöttsége várhatóan: 128,9 százalék. Az elutasítottak száma valószínűleg nem fog csökkenni év közben sem. Az 1980 decemberéig átadásra kerülő 1750 férőhelyre, 120 százalékos felvétel esetén, még kb. kétezer gyermeket fel tudunk ugyan venni, de figyelembe kell vennünk a gyes-en levő anyák három évet betöltött gyermekeinek évközi igényeit is, hogy ezzel is segítsük az anyák újbóli munkába állását. Bár a főváros egyes kerületeiben (a X., XVI., XVII., XVIII., illetve a II., XI. és XIII. kerületben) még mindig nagy a zsúfoltság, és az ebből eredő feszültség, mégis megállapíthatjuk, hogy a helyhiány valamelyest csökkent, a felvételi arányok az előző évekhez viszonyítva kedvezőbben alakultak. Az óvodai felvétel kihat az egész család életére, munkabeosztására, hangulatára. Nem kevésbé foglalkoztatja a társadalmat, mint például az egyetemi felvétel. Hogyan sikerül ilyen nehéz körülmények között helyesen dönteni a felvételről, elutasításról? Az óvodai Rendtartásnak megfelelően mind a tanácsi, mind az üzemi óvodákban júniusban társadalmi bizottságok döntöttek — szociális indokok rangsora alapján — a felvételekről. Az egyazon kerületen belül is megtalálható eltérő felvételi igények miatt kerületi koordinációs bizottságokat hoztunk létre. Ezeknek tagjai a társadalmi szervek, üzemek, vállalatok képviselői és az óvodák vezetői voltak. Ezek a bizottságok szükség esetén éltek a más körzetbe való átirányítás lehetőségével is. Természetesen figyelembe vették a szülő lakásának, munkahelyének az útirányát, sőt, még az iskolás testvér útvonalát is. így sikerült az igények nagy részét kielégíteni, remélhetőleg, ez a gondos előkészítés is hozzájárul a szeptemberi nyugodt munkakezdéshez. Amikor „intézményről" hallottunk, a szavakban midig ott éreztük az intézmény lelkét, az óvodai dolgozót, a pedagógust. Az érzés helyes. Minden megbecsülésünk a nehéz körülmények között helytálló óvodai dolgozóké, óvónőké. A személyi feltételek gondjai közül csak néhányat említek. A Budapesten dolgozó óvónők képzettsége rendkívül heterogén. Kirívó, hogy a fővárosban dolgozó képesítés nélküli óvónők aránya, jelenleg 12,75 százalék, jóval az országos átlag fölött van. Budapesten dolgozik az ország óvónőinek az egyötöde, de nincs a városban felsőfokú óvónőképző. Az óvónők kétharmada 30 éven aluli. Ezt a korosztályt kötik le leginkább a családalapítási, egzisztenciális gondok, igen magas a gyes-en levő óvónők száma. Helyettesítésüket az idősebbek, rendszerint ugyancsak családosok, látják el, akik még a fiatalok szakmai képzésével is törődnek. Egy óvodán belül is sokszor aránytalan az óvónők megterhelése. De nem folytatom. A helyzet a munkaerő és a képzettség vonatkozásában folyamatosan javul. Csak annyit még: az óvónők szorgalma, lelkesedése már eddig is átsegített a nehézségeken, remélem — a jelek erre mutattak —, ha lassan is, de csökkennek a gondok az óvodákban. A kisgyermek a zsúfolt óvodában is jól érzi magát, ha törődnek vele, ha érzi, hogy szeretik. A jövő célja ? Célunk nem más, mint hidat építeni a nevelési programtól az optimális megvalósításhoz. Ez a munka nehéz, szép és sokirányú, újabb szakaszát a VI. ötéves terv dolgozza ki. Annak idején szívesen számot adok róla. Jávor Ottó 3