Budapest, 1980. (18. évfolyam)

8. szám augusztus - Zolnay László: A „Balkáni Vénusz” adománya

liliomai. A koporsó oldalának egyik oromfalán Nagy Lajos struccfejes, magyar pólyás, liliomos nagycímere s a király monogramja: L. R. (Ludovicus Rex). Lajos király mögött kísérete: magyar udvari emberek, tollas süvegű herolddal. A háttérben magyar lobogókkal feldíszített hadihajók. Ezeknek egyike — a király hajója — latin vitorlával ékes. A túloldalon Erzsébet királyné — a felirat szerint „ancilla Domini", vagyis: az Úr cselédlánya — térden állva ajánlja föl az ezüstkoporsót. A véset számunkra egyedülálló érdekessége: a koporsóábrázolás alatt, a királyné előtt három — akkor még élő — leánya térdel. Az egyik Katalin, Orléans-i Lajos francia herceg jegyese, a másik Mária, a későbbi magyar királynő, endő szerb király (akit még ortodox rítus szerint koronáztak meg a milesovói Szent Száva-templomban) és Vuk herceg. A haldokló Kotromanic István bánhoz — aki csak 1354 táján tért át (ám ezt szépíteni kellett) — maga Szent Simeon, Zára védőszentje lép; kezét áldón a hajdani „bandita" fejére teszi. Tvartko és Vuk „herceg", Erzsébet királyné két bosnyák öcscse, a nyugati lovagok legújabb divatú öltözékében feszít. A királyi család képei után a magyar tengerészeké következik, majd Milánói Ferenc ötvösművésznek, a mű alkotójának egészalakos önarcképe. A jeles művész az akkori mesterek jellegzetes palástviseletében, fátylas capuccióban fél térdre ereszkedik. Keze csavart oszlopra támaszkodik: nust — a véseten középütt álló — ifjabb leánya, Mária örökölte. Tőle azonban a magyar—horvát koronát 1385-ben elragadja Anjou (Kis) Károly nápolyi király. Kis Károly királyt 1386 februárjában — Garai Miklós nádor és Forgács Balázs főpohárnokmester tanácsára — a gőgös Kotromanic Erzsébet özvegy királyasszony Buda várában kegyetlenül, orvul legyilkoltatja. De a vendettának nincsen vége! Kis Károly horvát párthívei — éppen délről, Nápoly és Zára felől jövet — megölik a királygyilkos Forgácsot és felkoncolják Garai nádort. Majd pedig Zárához közel, alig kőhajításnyira Szent Simeon dédelge- . tett városától, Novigrád várában — leányának, Mária magyar királynőnek szeme láttára — megfojtják az özvegy királyasszonyt. A király hajója latin vitorlával Magyar tengerészek a zárai kikötőben a harmadik pedig Hedvig, Lengyelország nagy, szentként tisztelt királyasszonya. (A két utóbbinak — királynéi pecséteiken kívül — ez az egyedüli és egyetlen együttes ábrázolása. Értékes emlék ez, akkor is, ha sematikus arcokat vésett is meg Milánói Ferenc mester.) A koporsó hátlapjának jobb mezejében egy dinasztikus jelenet. Ezen Kotromanic István bánnak, a királyné atyjának halála. Az eretnek bán megtérésének hamis apoteózisa! A képen a bán halálos ágyán fekszik; mellette áll fátylas felesége és leánya, Erzsébet királyné hajadonfőtt. A bán fiai is ide sereglenek. Itt van Tvartko, a levésőt tart benne. A másikban ötvöskalapácsot. S bele is véste a remekműbe: „Ezt a művet Franciscus de Mediolano alkotta." (Hoc opus fecit Franciscus de Mediolano.) A dombormívű veretsorok felcsillantják az Anjou-Magyarország hatalmas fényét a XIV. század hetvenes éveiben. Még egy évtizedig sem állt a helyén Szent Simeon zárai ezüstkoporsója, s máris óriásit fordult a sors és a szerencse kereke! S vele a koporsón ékesen kivésett királyi alakok pályája. Nagy Lajos király — követve a koporsón még elevenként ábrázolt leányát, Katalin hercegnőt — 1382-ben sírba szállt. A tróa Simeon-koporsó donatrixát, az egykori balkáni Vénuszt. 1387 februárjában, éppen tíz évvel a koporsó megrendelése után. A történetnek egyetlen „szereplője" maradt mentes minden háborítástól: a zárai ezüstkoporsó belsejében, egy üvegszekrényben akkor is, ma is békén alussza örök álmát egy — Szent Simeon testeként tisztelt — aranyszálas ruhába bújtatott ó-egyiptomi múmia. Az egyiptomi sírrablásokból élő középkori „régészek" szorgos ásatási munkáinak meg a hajdani keleti ereklyekereskedelemnek némán is beszédes emléke. 26