Budapest, 1980. (18. évfolyam)

7. szám július - Kertész Péter: Szorongó iskolások

SZORONGÓ ISKOLASOK híthetne Erzsébetváros tíz iskolája. Amiről, gondolom, azért nincs szó, mert a körzethatárok eleddig — úgyahogy — csupán a szomszédos kerületek között mosódtak — ha mosódtak — egybe. Márpedig autóbusszal ugyanúgy oda lehet érni nem egy másik szűkölködő kerületből, mint Zuglóból — amennyiben ott ennek nincsenek financiális akadályai. új elsősöknek. Addig azonban szorgalmasan igyekeznek megfiatalítani a már tisztes korú iskolákat, amelyek közül, például, az 1905-ben épült Hernád utcai vagy a Brunszvik Teréz alapította Rózsák terén levő iskola ma is korszerűbbnek tűnik, mint jó néhány szupermodernnek kikiáltott társa. Zuglóban — mint azt Ungvári József művelődésügyi osztályvezető elmondta — úgy-ahogy egyenesbe jöttek az ún. belső körzethatár-módosításokkal. Különben is, nagy dilemma lett volna az ötezer tanulóból kiválasztani azt az ötszázat, amelyik reggelenként vándorbotot vesz a kezébe. Holtbiztos, hogy tíz szülő közül kilenc tiltakozott volna. ,,A lakosság amúgy is mindenre nagyon érzékeny mostanában. Politikailag többet ártott volna az utaztatás, mint hogy zsúfoltabbak az iskolák." Amin persze lehetne vitatkozni, ha volna a XIV. kerületi tanácsnak több százezer forintja a buszoztatásra. . . S mert nincs, marad a tömegközlekedés, ami több mint kockázatos. Arról nem is beszélve, hogy nincs az a szülő, aki az Álmos vezér teréről elengedné a gyerekét a Hernád utcába. De hát eddig, ha összébb kellett is húzódni, valahogy elfértek, s őszre nyolc betonyp-tanteremmel bővül a Kerepesi úti iskola. Ha minden igaz, a Füredi úti lakótelep két-három éven belül új 16 tantermes iskolával gazdagodik. Ezért mondta a cseppet sem szkeptikus osztályvezető búcsúzóul: „Ha ötven tantermet felépítünk 1985-ig, különösebb problémánk nem lesz." Eddig az elmaradt kooperáció históriája, amit távolról sem érzek befejezettnek, hiszen az erőviszonyok változatlanul egyenlőtlenek: az egyik kerületben: egy műszak és optimális tanulócsoport-létszám, a másikban: váltott műszak, zsúfolt osztálytermek. Valahonnan mégis elő kéne teremteni a buszjegyre valót, vagy egy másik, szintén zsúfolt kerület gondjain eny A piros iskola az Újhegy sétány elején valójában narancssárga. Másik ismertetőjele, hogy esőben megközelíthetetlenné válik, akkora sártenger veszi körül. A szülők már régen elvégezték volna társadalmi munkában a parkosítást, csakúgy, mint a mai napig hasznavehetetlen udvarét, de nem lehet, mert ez a jog szerződésileg a Fővárosi Kertészeti Vállalatot illeti meg. Más kérdés, hogy miért nem él a rangos vállalat ezzel a jogával immár egy esztendeje. Pedig több mint másfél ezer gyerek sorsát édesítené meg vele. A narancssárga iskola belül sötétlila. Hogy eleve ilyen színűre tervezték-e, vagy amikor a festésre került a sor, éppen ilyen festék volt a kivitelező 43-as raktárában, arról nem szól a fáma. Bóklászok hát a lila falak mentén, gondolván, hogy az ajtókon levő feliratok majd csak eligazítanak. Ám hamar rá kell jönnöm, hogy annak van igaza, aki nem hisz a szemének. Ennek a hivatalosan 24 tantermes iskolának minden helyiségében tanítanak, legyen az igazgatóhelyettesi vagy nevelői szoba, úttörő- vagy nevelői könyvtár, orvosi váró vagy játékszoba. Eredetileg 780 tanulóra tervezték az iskolát, s bizony senki sem gondolta volna, hogy 1600-an is beleférnek. De hát a a szükség tervet ront... A 47 tanulócsoportnak több mint .felében a hetes, ha nincs hiányzó, rendszeresen azt jelenti: ,,az osztálylétszám 37 vagy: 38. Azokban a helyiségekben vannak „csak" harmincan-harminchárman, amelyek eredetileg nem tantermek. Ezekben 10—12 gyerek férne el kényelmesen, mondjuk egy őrsi foglalkozáson. Találomra nyitok be a 3/a-ba, ahol a kitűnő képességű, képesítés nélküli Tajta Gábor tart éppen órát. Meglepetésemre „a katedrája" — afféle gyerekszobába való íróasztal — közvetlenül az ajtó és az ablak közé van beszorítva, a sarokba. Az első padsor és a tábla között nem férne el. így aztán jobbra van az osztály, harminchat csillagszemű kislány, kisfiú, balra pedig a most még ugyancsak csillogó szemű tanító bácsi. Ha minden tekintet egyfolytában rámeredne, jó néhányan nyakmerevedéssel keresnék föl az iskolaorvost, ha éppen azon a napon rendelne. Próbáltak mindenféle elrendezést, de ez a mostani bizonyult a legtűrhetőbbnek. Mihályi Sóndorné igazgatónő szent nyugalmú asszony, akinek legfőbb pedagógiai és vezetői erénye a bizakodás. Pedig éppenséggel gyökeret ereszthetett volna már a lelkében a kétkedés. Iskolájának 1978 szeptemberére kellett volna elkészülni, ám rá egy évre is csak úgyahogy sikeredett az átadás. A késedelemben jó néhány vállalat ludas. De hát a lényeg az, hogy végül is sor kerülhetett az annyira várt évnyitóra — igaz, csak az iskola előtti, akkor éppen felszikkadt téren, mivel az épületibe nem lehetett bemenni. A hőskor krónikájához tartozik, hogy nem készült el a tornaterem, a gyerekek az EVIG-pályára jártak tornázni kezdetben, ebédelni pedig a néhány percnyire levő napközis táborba, mivelhogy az ebédlő is . késett. De ki emlékszik ma már ezekre a kellemetlenségekre? Reggel hattól este hatig folyamatosan üzemel az iskola, nemigen jut idő a révedezésre. Hajnalban ügyeletet kell tartani, mert fél hét körül legalább háromszáz gyerek kér bebocsátást az iskolába: otthon nincs, aki vigyázzon rájuk, szüleik munkába járnak. A valamirevaló család a telepen négy gyereknél kezdődik, no nem azért, mert a példa ragadós, hanem mert egy időben sok helyen szanáltak Budapesten, s csak itt épültek nagy lakások. A gyerekek 28 százaléka veszélyeztetett. Az okok nem anyagi természetűek. Több tucat gyerek este fél nyolckor még nem mehet haza — vagy nem szeret otthon lenni —, s a parkokban cselleng, ahol aztán egy-két dörzsöltebb srác felvállalja a nevelésüket. Az iskolában pedig nem tudnak megülni a fenekükön öt percig, vagy olyan fáradtak, hogy leragad a szemük. Ha nem lenne ekkora zsúfoltság, több idő jutna a veszélyeztetett gyerekekre, egyelőre azonban attól fáj a 87 tagú tantestület feje, hogy elkészül-e a nyolc tantermes bővítés. Mert ha nem, akkor bizony ősztől a felsősök is átállnak a két műszakra. Április derekán kitűzték az új épület helyét, megkurtítva a leendő sportpályát. Sikerült szóra bírni a kivitelező gyömrői szövetkezet művezetőjét, Asztalos Sándort, aki nagyon fogadkozott, hogy szeptemberre elkészülnek az alapozással meg a szerkezet felállításával, s ha minden jól megy, december közepére a szakipari munkákat is bevégzik. Csakhogy más az időszámítás az oktatásban s megint más az építőiparban. így fordulhat elő, hogy minden tíz új iskolából legalább kettőben legjobb esetben a karácsonyi szünetben csengethetnek be először. Vagyis, ha három hónappal előbb „tűzik ki az épület helyét", s másnap már ott ássa az alapot az a tizenkét kubikos, akkor a piros — s mindenféle színű — iskolában orvosra lehetne várakozni az orvosi váróban, könyvet kölcsönözni a nevelői és a tanulói könyvtárban és így tovább növekedett, már ami ma megér 110 ezret is. Időközben három óriási lakótelep épült fel, s bizony, ezzel a dicséretes tempóval nem tartott lépést az alapellátás. Igy nem véletlen, hogy a teremterhelési mutató itt jelezte a csaknem két és fél műszakos kihasználtságot. A nagycsaládosok betelepülésével minden demográfiai jövendölés fejre állt ebben a kerületben, hiszen két esztendő alatt az általános iskolai tanulólétszám 4600-ról 10 500-ra emelkedett, s 1983-ra eléri a 14 ezret. Eifert János felvételei Kőbánya népessége a népszámlálási adatok szerint 70 ezerről 105 ezerre Vagyis a gyakorlat nem igazolta a normatívákat, amelyek szerint minden ezer új lakáshoz többek között négy új tanterem is kell. A harmincas tanulócsoport-létszámot alapul véve így csak 240 gyerek járhatna 1000 lakásból iskolába, márpedig a nagycsaládosok kerületében ennél jóval több a gyerek. Úgyhogy a norma még akkor is szoros, ha váltakozva tanuló, 40 fős tanulócsoportokra állapították meg, ami ugye távolról sem optimális. Ambrus György, aki a kerületi pártbizottságon edződött köznevelés-felelős-6