Budapest, 1980. (18. évfolyam)

6. szám június - Váli István: Cserépkályhák

tek a használatban, más részük elavult (hiszen az előző király címere díszlett rajtuk), ezeket lebontották. A „túlélők" a török időkben pusztultak el, egyetlen teljes példány sem maradt meg napjainkig. Hogy milyenek lehettek, azt az azonosítható csempeanyagból, korabeli ábrázolások segítségével és a külföldön fennmaradt középkori kályhák mintájára készült rekonstrukciók példázzák. A feltételezések szerint kocka alakú alsó részükben volt a tüztér; párkánnyal koronázott, henger alakú felső részük a jobb hőleadást szolgálta. Magyarországon a török korban nem fejlődött a cserépkályha-építés technológiája. Európa békésebb vidékein ekkor a csempe mérete néha a több mint tízszeresére nőtt a korábbinak. A reneszánsz stíluskorszakban a táblákon domborművű kép volt. A barokk idején kialakult nagyméretű elemeknek nincs önálló díszítésük, viszont mindegyiknek meghatározott helye van a mozgalmas tömegű kályhán, tehát ha egyetlen darab kiégett vagy tönkrement, az egész használhatatlanná vált. Reneszánsz, barokk, rokokó kályha nincs budapesti lakóházban. Copf stílusú a legrégibb. Ez a várbeli Úri utca 35. számú ház egyik lakásában van. Bár azonos korúnak tűnik a lakóházzal, még sincs kizárva, hogy éppúgy, mint a múzeumokban és középületekben levő XVIII. századi kályhák, vidékről került a fővárosba. Lábakon áll, tömege mértanias. Sokkal higgadtabb formájú, mint a rokokó kályhák, inkább a hasáb és henger alakú empire és biedermeier stílusúakkal rokonítható. A múlt század első feléből származó kályhák java része lábakon állt. Mértanias tömegüket fölül egyszerű párkány zárta le, tetejükön váza állt. Díszítésük: sablonnal készített, a század elején antikizáló, később neorokokó dombormű. Színük leggyakrabban fehér vagy világosszürke, ritkán zöld, bordó. , Sajnos, a múlt század első felének táblás kályháiból sem sok maradt ránk. Lakóházból menekített, szép táblás kályhában gyönyörködhetünk a Százéves és a Pilvax étteremben. Kőszegről hozták Budapestre azt a hasáb alakú, bordó táblás kályhát, amelyik 1840 körül készülhetett. Újbóli felállításához két majdnem azonos példány elemeit használták föl. így is akadt azonban olyan tábla, amelyik mindkét kályhában tönkrement, ezeket a tükörképükkel pótolták. Ilyen típusú kályhákat a XIX. század közepéig gyártottak tömegesen, később csak igényesen berendezett paloták számára készítettek egyedi darabokat. Az utolsó tábláskályha-típus a füstjáratos (svéd) kályha. Elemei egyben füstjáratul szolgáltak, ezért nagyon hamar elhasználódtak. A múlt század közepe táján kezdik ismét a maiakkal csaknem azonos méretű csempékből építeni a hasáb alakú kályhatesteket. Nagyobb elemekből csak a hőhatásnak ki nem tett lábazatot és Reneszánsz kályhacsempe Csigó László felvételei Eklektikus kályhák párkányt készítik. Ha a szállítás vagy a használat alatt egy-egy csempe összetört, tönkrement közülük, alacsonyabbra építették a kályhát, vagy fal felőli oldalára másfajta csempét raktak. Színük leggyakrabban fehér vagy világosszürke. A párkányon és a lábazaton esetleg elütő színű neorokokó vagy klasszicizáló díszítés. Az eklektika antikizáló cserépkályhadivatot hoz. Tömegük a reneszánsz kályhákéra emlékeztet: a kocka alakú tűztér fölött hasáb alakú felépítmény. A lábazatot és az osztó-, valamint a koronázópárkányt akkor is díszítették, ha a kályhatest sima csempéből állt. A sima felületbe kör vagy négyszög alakú domborműveket nyomtak. Gyakran alkalmaztak mintás csempét, az is előfordult, hogy a tűztér csempemintája eltért a felépítményétől. A csempék és a tagozatok díszítése reneszánsz vagy barokk előképekre utal. Kedvelték a sötét színeket: a zöldet és a barnát, de a fehér sem ritka. Egyazon kályhán is találunk több színt, például a sima csempék fehérek, a tagozatok barnák. A szecessziós stílusú kályháknál a változás a mintában és a pasztellszínek gyakori alkalmazásában jelentkezik. A szecesszió után már csak elvétve találunk iparművészeti értékű alkotást. • A kidobott régi cserépkályha hiányára csak akkor döbbenünk rá, akkor vesszük észre az űrt, amit maga után hagyott, amikor már a szemétben van. A korszerű fűtésű szobában sem fölösleges a szép cserépkályha, hiszen díszítő szerepe megmarad. Arról nem is beszélve, hogy időszakos használatot mindegyik kibír; gondoljuk el, milyen hangulatos a jó meleg cserépkályhához dőlve beszélgetni hideg téli napokon, milyen kellemes az égő fahasábok illata, és milyen megnyugtatólag hat ránk a tűz pattogása! Ha elbontjuk régi cserépkályháinkat, a felszabaduló hellyel nem nyerünk annyit, mint amennyit veszít környezetünk a szépségéből, az iparművészet-történet pedig tárgyi emlékeiből. 22