Budapest, 1980. (18. évfolyam)

6. szám június - Dobos Ilona: „Ki ette meg a májamat?!"

Csigó László reprodukciói A terézvárosi búcsú 1930-ban Ez volt ugyanis a búcsúnak az egyik fő attrakciója. A szokás kisugárzott a Terézvárosból a környező falvakba. A már idézett gyömrői asszony így mesélte el megismerkedését a férjével: Búcsúba is jártunk. Egyszer is elmentünk búcsúba Esztivel, a húgommal. Ilyenkor volt ott ringlispíl meg célba lövés, törökmézet árultak meg vattacukrot. De mi nemigen költöttünk semmire, csak nézelődtünk. Kereplőket is árultak ott meg fakanalat. Az volt a szokás, hogy a fiúk a lányok fenekét fakanállal ütögették. Én is úgy ismerkedtem meg a férjemmel, hogy a búcsún rávert a fenekemre. A hivatásos irodalom, művészet és a folklór között az egyik leglényegesebb eltérés a szóbeliség és írásbeliség különbözőségéből ered. Az irodalmi mű egyszeri, végleges formájával szemben a népköltészet szájról szájra terjed, változatokban él, nem hangzik el kétszer ugyanúgy. Az írásműnek szerzője van, míg a népköltészeti alkotás szerzője ismeretlen, anonim. Az anonimitás a népköltészet egyik legvonzóbb tulajdonsága. Az egyetlen, ismert szerző hiánya egyben azt is jelenti, hogy elmosódik a határ alkotó és befogadó között. Hogy mindenki alkotóvá válhat vagy legalábbis annak érezheti magát —, aki a közösség által jól ismert szövegekhez, dalokhoz, táncokhoz bármit is hozzáad, és ezzel új változatot teremt. A folklór a hivatásosokra és közönségre bomlott kultúránál jóval több ember számára teszi lehetővé, hogy alkotó módon vegyen részt a szellemi életben. A ma sokat emlegetett kreativitás igénye, képessége különböző ugyan az egyes emberekben, de kisebbnagyobb arányban mindenfajta emberi közösségben megtalálható. Persze a kultúrában való aktív részvételt nem lehet abszolutizálni, nem ez a magas szintű, egészséges kulturális élet egyetlen ismérve. Nem az a cél, hogy az emberek a Háború és béke olvasása helyett babonás történetekkel szórakoztassák egymást. Hogy ne járjanak szíriházba, hanem tréfás versikékkel, fiktív sírversekkel (ahogyan ez az ötvenes évek elején szokásban volt Budapesten) ugrassák egymást. Köztudomású azonban, hogy a kultúra valódi értékeihez a nagyvárosi tömegeknek csak kis része jut el. És az már kívánatos lenne, hogy a szórakoztatóipar selejtjének nézése, passzív befogadása helyett a nagyvárosi emberekből se vesszen ki az aktivitás, az alkotókedv. 19