Budapest, 1980. (18. évfolyam)

5. szám május - Dr. Czétényi Piroska: Bálozóknak és zenebarátoknak

. . . és 1945 után nyozással felújított teremben túlságosan szembeszökővé váltak. Célszerűbb lett volna a főlépcsőház falképeinek egyszínű, grisaille technikájához vagy a nagyterem előtti folyosó mennyezetanalógiák alapján, egy szín különféle árnyalataival igen jól újratervezett díszfestéséhez hasonlóan beilleszteni a nagyterem színvilágába az újonnan odakerült szobrokat. A nagyterem megjelenésében a leglényegesebb változás, hogy a már említett hármas térkapcsolat megszűnt, a csemegetárat és a kistermet magasságában megosztották. A csemegetár helyére, a nagyterem szintjére került szépvonalú mennyezetével és pultjával a büfé, fölé a 200 férőhelyes, színeiben és formájában igényesen kialakított kisterem, illetve a rádió és a televízió közvetítőszobái. Az egykori kisterem helyén a zenészvárók és a hanglemezgyártó felvevőhelyiségei találhatók. Ez az oka annak, hogy a terem két végfala ún. vakárkád, míg eredetileg az árkádok mögött a nagyteremhez hasonló, további tér látványa következett. Változatlan maradt a nagyterem kapcsolata a díszlépcsőzettel, az eredeti főbejárat egészen a Duna-parti árkádokig. A Feszi tervezte ötkarú lépcsőház oldalfalain a Than Mór és Lötz Károly festette, a Tündér Ilona-mondát ábrázoló falképek és Than Mór hat allegorikus kompozíciója — zene, tánc, költészet, szavalat, humor, szerelem - láthatók. Ezek közül azok, amelyeket az eredeti részletek hiányában, rajzok és fényképek nyomán állítottak helyre, az eredetiek színgazdagsága helyett csupán egyetlen szín árnyalataiban szerepelnek. Az eredeti tervek és fényképekről készült részletrajzok (KÖZTI, Folyosórészlet dr. Czagány István) alapján állították helyre a falikarokat és a csillárokat; részlet- és formagazdagságuk bizonyítja a 19. század második felének s egyben mai iparművészetünknek is magas színvonalát. Elismerően kell megemlékeznünk a díszítőfestésről és a szépen sikerült nagytermi padlóról, valamint az előnyös megjelenésű, világosdrapp kárpitozású, vörösréz lábú, egymásbarakható székekről. A nagyterem diófa ajtói azonban nincsenek összhangban a terem színárnyalataival, különösen pedig a szép cseresznyefa keretű tükör meleg, vörösbarna színével. A műemléki részek helyreállítása hiteles, követik a színek és minták az eredetit. A helyreállítás szakszerűségét aligha rontotta volna, ha a harsány, vadonatúj színek tompább, patinázott változatban készülnek, hangsúlyozva a régi és az új kapcsolatának természetét. Az épület műszakilag jól megoldott új és régi részeinek csatlakozásában indokolatlan, hogy az első emeleten az új márványburkolatú lábazat vörös helyett fe,.Nagyterem." Csigó László felvételei hér szinü. Az sem szerencsés, hogy a főbejáratnál a sárgaréz falikarok szomszédságában az üvegkapu pereme vörösrézből készült. Részletszegény a söröző pillérburkolata és az eredeti fejezet csatlakozása. A kiállítóterem emeletén pedig a világítást alig rejtő lamellasor metróállomásra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy ott az „ipari" megjelenés a helyén van. A díszlépcső előtti, egykori kocsiáthajtó megtartott szakaszát az újonnan készült részektől elválasztó ajtó meglehetősen szokványos. Sem az újhoz, sem a régihez nem illik. A nagy igényességgel és gonddal tervezett-kivitelezett épületben minden részlet egyedi mérlegelést és megoldást kívánna, ezért zavarók az olyan apróságok, mint pl. a vészvilágítás alumíniumból készült lámpakerete vagy a földszinti eligazító diszpécsertelefonja. Ezért kívánatos az építész-, belsőtervező további munkája, amikor majd az épület működéséhez még szükséges kiegészítéseket tárgyakat stb. kiválasztják és elhelyezik.