Budapest, 1980. (18. évfolyam)

4. szám április - Szántó Piroska: Életem megmentője: Adorján Manassé

„Manassé mint egy megbűvölt, mint egy alvajáró bámult ki a chaosba. Előtte füst és láng: az utcákon végighordja a szél a tűzfelleggé porlott sziporkát, égő gerendák recsegése, ropogása hangzik köröskörül, ami merőben hasonlít ahhoz a zajhoz, amikor egy nagy művész zárjelenésénél az ezernyi ezer nézők serege elkezd egyszerre tapsolni." (Jókai Mór: Egy az Isten) Géppisztoly használaton kívül Kilenckor. Ha nem leszek ott, hát nem leszek ott. Legalább tudod majd. Nincs értelme, hogy ketten tűnjünk el nyomtalanul. -* Októberben már korán sötétedik. Állok a könyvespolc előtt A. lakásában. Muci, közvetlen szomszédunk, a nyilas házparancsnoknő az imént volt itt. Magas, vékony, elegáns, áldzsentri asszony. Mindenesetre valódit akar mutatni. Korombeli lehet. Mohóságtól reszketve nyitogatja a szekrényeket, néz be mindenüvé, szigorúan biztosít róla, hogy elhagyott lakásban minden a „nemzeté", hozzá ne merjek nyúlni semmihez, este kiszállnak úgyis a nyilasházból, eldöntik, maradhatok-e, albérlőt nem lehet kitenni, de ha nincsenek rendben a papírjaim... Szóval, állok a könyvespolc előtt, az idő nehezen múlik, soká jönnek. Találomra húzok ki egy kötetet, már majdnem egészen sötét a szoba. Jókai: Egy az Isten. Egy. Ott nyitom fel, ahol Adorján Manassé a román felkelők táborába megy, ki akarják végezni testvérestül, ő meg leül kártyázni a főkolomposokkal, felteszi a maga és a testvérei életét, nyer, elnyeri a pénzüket, s az asztal alá issza őket. Sajnos, nem tudok kártyázni. De egy az Isten! Jókai alatt, közvetlenül a könyvespolcba építve kis bárszekrény bújik meg, s benne ha ezt Muci felfedezte volna! Dárius kmcsei tündökölnek: hat üveg barack, konyak, vegyesen. (Csak ne látnám folyton azt a másik bárszekrényt, odafenn Kamillánál azzal a tizenkét fémcsipkében ülő, tündöklő pohárral.) Kiválasztok két jóképű üveget, a hónom alá csapom őket, becsöngetek Mucihoz: - Jaj, drága, ne haragudjon. De olyan egyedül éreztem magamat az üres lakásban ... Konyak? Imádom! Gyere, gyere be! Hogy is hívnak, édesem ? (Hát hogy hívnak engem? Hat hónapig Nagy Etel voltam Rajóton, de ez Pesten nem jó, Nagy Etel, Pista volt felesége, még most hat évvel a halála után is rajta van a kommműstagyanúsak listáján. Három napja viszont Korniss Irén vagyok, a sógorom Hollandiában élő testvérének papírjaival. Értek én a nevemre?) — Korniss Irén vagyok, de otthon csak Pikknek hívtak. Hát ha ilyen kedves vagy... — Szervusz, édes Pikk! Csin-csin! Vizespohárból iszunk, jó? + Mi nem szoktunk inni. Duplán nem: pénzünk sem volt rá soha, azonkívül „rendes ember" nem iszik. Néha, kiállítás után kocsmába mentünk, és odáig fajult a dáridó, hogy öten-hatan megosztoztunk egy liter boron. Ha Pista elvitt enni valami rendes helyre, ő ivott keveset, én csak belenyaltam. Kállai Ernő ivott, szent borzalommal néztük, s röhögtünk, ha berúgott. Szilveszterkor, persze, az egész banda berúgott, volt, aki rosszul lett. Én soha. Félegyházán az osztálytársaim nem győzték mondani: „Micsoda feje van ennek a két lánynak IIa volt a másik meg se kottyan nekik az ital." De az szalonnasütés után volt, most meg iszonyúan éhes vagyok. A. kamrája színüres, egy morzsa sincsen benne, csak két nagy doboz plantatea. - „A gyöngy, a drága gyöngy, ott lenn hever, a tengeren..." Muci feltett egy hülye lemezt, a széttárt ujjait mozgatja az ütemére, a másik kezével a poharát dédelgeti. „A gyöngyhalász és vége már, ha nem vigyáz..." Édes Pikk, én is úgy unatkoztam -búgja Muci és tölt , igyuk meg nyugodtan, a testvérek hoznak. Az alkohol, úgy látszik, tápláló. Persze, Muci a vizespohárral cukor van benne. A harmadik pohárnál olyan tiszta a fejem, hogy már élvezem a dolgot, s Panni arca, ahogy ül otthc-: és izgul értem, lassan homályosodni kezd. Még négy üveg van odaát, a bárszekrényben, de csak óvatosan, hátha a „testvérek" is szomjasak lesznek. Festina lente! - hogv Jókainál maradjunk. * A testvérek olyan robajjal érkeznek a konyakos üveg utolsó harmada táján, mintha ötvenen jönnének. De csak négyen vannak. Kis fegyverraktárt viselnek, látható élvezettel. Géppisztoly, revolver, rohamkés (honnan az istennyilából szedték, divat ez még egyáltalán?) s az övükben két-két piros csíkos, roppant dekoratív kézigránát („ezt vágjuk a zsidókhoz, ha a pincébe akarnak bújni"). Kétségtelenül az a puha arcú, barna a főnök, aki kezet csókol Mucinak, majd összevágott bokával ordítja bele a világba: Szömörcze Győző körzttvezető, az ötkerületi zsidótlanítási osztály parancsnoka, kitartás, éljen Szálasi! Csókolom a kezét! Csókolja is, mert kecsesen odanyújtom miután Muci örömujjongva bemutat: - Az új aranyos kis szomszédom, kis iparművésznő —- erdélyi, ugye drága ? Rokona vagy a nagy Kornissoknak ? Fogalmam sincs — kacarászok bájosan —, de nem hinném. Most, hogy megkerestem a nagyapám keresztlevelét, a foglalkozása „molnárlegény". Szegény Korniss, szegény sógorom, Panni férje, ő nem örülne neki, hogy ezt elárultam. Ha őtőle kérdezik mert mindenki megkérdi — ő ártatlan képpel azt szokta mondani — nagyon helyesen: — Hááát — egy család. De nekem testvérkém vagy Muci most már tökrészeg, és ölelget magának meg, Győző édes, a lakótársa lehet, príma lakás ürült a szomszédban, ugye ideköltözik, mint házparancsnok beleegyezem, de csak akkor, ha hozott nekünk cigit? Hozott? Mindent hozott. A két, szemmel láthatóan alsóbb fokú testvért elküldi a „Székházba" kávéért, mert azt elfelejtette. De rengeteg cigarettát pakol ki, csodálatos ételeket — kolbászt, szalonnát, igazi kenyeret, csokoládét. Bemutatja a majdnem egyenrangúnak látszó negyediket, akinek civilizáltabb az arca is, a hangja is —• nekem az a fé-9