Budapest, 1980. (18. évfolyam)

3. szám március - Gondozottak és gondozók az Erzsébetvárosban

Ahány elsős tanító néni, annyiféle ju­talmazási és büntetési szisztéma, jó­ságért, okosságért kis kép, piros pont, csillag, házi nyomdával az üze­nőfüzetbe varázsolt elefánt dukál. Rosszaságért, szófogadatlanságért pedig fe­kete pont, dátum s ugyancsak a „kis Gu­tenberggel" banya. Ez utóbbi a „leghatá­sosabb". Olyannyira, hogy az ily módon ki­osztott kiskomák utcán, cukrászdában, de még otthon is a legtöbb öreg nénit fenn­hangon banyának titulálják, s persze, fél­nek tőlük. Azok is, akik azelőtt minden szakállas bácsit télapónak, minden ráncos arcú anyókát elvarázsolt királykisasszony­nak tartottak. Erzsébetváros. Ki hinné erről a tisztes­ségben megszürkült gettós néniről, hogy egykoron előkelősködő, puccos dáma volt: tánciskolákkal, csengetős mozival, bicikli­kölcsönzővel, zsinagógákkal, Király utcá­val, Royal Apollóval, New York kávéház­zal — benne egy irodalomtörténetre való géniusszal. Akárha kormoló mozdonyok meszelnék szüntelen a gangjait, körfolyo­sóit, zsúfolt iskoláit, csehóit s elhullt fo­gai helyén a feltámadásért imádkozó tűz­falakat. A VII. Budapest legöregebb kerülete. Az összlakosság 28 százaléka, a felnőttkorú la­kosság 32 százaléka nyugdíjas. A fővárosi 15,8 százalékos átlaggal szemben itt 11,4 százalék a 14 éven aluliak aránya. A nyugdí­jasok 27 százaléka 1370 forintnál szeré­nyebb havonkénti végkielégítést oszthat be. A halálozási arány 1000 lakosra 19,4, 4,3-mal magasabb a fővárosi átlagnál! A kórházi ápolási napok 70,8 százalékát a 60 éven felüliek veszik igénybe. A Filmmú­zeum, a Kádár-kifőzde, a Klauzál tér, a FE­SZEK, a Madách és a Nemzeti Színház szomszédságában minden száz lakásból har­minc komfort nélküli, öt szükségmegoldás. Sebaj, mondatja velem a bizakodás, el­végre, „ahol a baj, ott a segítség". S csak­ugyan, a nehéz helyzettel számot vetve, a kerületi pártbizottság kezdeményezésére háromezer egyedülálló és rossz szociális körülmények között tengődő idős ember helyzetét mérték fel. A tanács 1976. már­cius 4-én az V. ötéves terv időszakára vo­natkozó (idősvédelmi) fejlesztési tervet fogadott el, amely szorgalmazza a szociális foglalkoztatás, a házi ápolás és gondozás, a segélyezés kiterjesztését, az aktív segítést házimunkában (tüzelőfelhordás, bevásárlás stb.), az elhanyagolt lakások rendbehozatalában, a magasan fekvő, lift nélküli lakások alacsonyabbra cserélésé­ben. No meg létre kell hozni a gon­dozási centrumot, az Öregek Házát. így, nagy betűvel, amely egyedülálló intéz­mény lesz a fővárosban. Öregek négy nap­közi otthonát, penziószerű ellátást, köz­ponti éttermet, a szociális foglalkoztató egy részét, valamint a házi szociális gondo­zás központját foglalja majd magába. A fejlesztési tervben kitűzött célok — ugye, így szokták mondani — „eddig üte­mesen megvalósultak". Amihez jó adag el­szántság, pénz, furfang s mindenekelőtt Farkasné dr. Orbán Teréz kellett. Ez a gyám­hatóságon edződött, törékeny jogászasz­szony a megszállottságot honosította meg, s tette a mindennapok gyakorlatává a szo-12 Irénke Mariska nénivel KERTESZ PETER Gondozottak és gondozók az Erzsébetvárosban Harminc idős emberrel törődnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom