Budapest, 1979. (17. évfolyam)

8. szám augusztus - Kőbányai János: Tabáni beatünnep

Presser Gábor a beatet — ezt az önálló és a többi művészeti ágakkal egyenrangú műfajt — szerte a világon és természetesen nálunk is fogadták. De ez az új, a zene birodalmán belül szociális aktualitása révén uj minőségeket létrehozó műfaj hamarosan utat tört, medret vágott magának, és spontán módon itt, a Tabánban is súlyának megfelelő színpadfórumot kapott. A tinédzser korosztály szórakoztatására szánt programbetétek önálló, teljes színpadot és műsornapot követeltek. A hetvenes évek elején már az ünnepek előtti vagy utáni napon a beatzene uralta a Gellérthegyet, majd a Tabánt. A sok tízezer fiatal, a beatnemzedék így — tudatosan-ösztönösen — felvonulásával, tetszésnyilvánításával — annyi más, mindennapjainkat formáló fontos ízlés, divat, életmód, társadalmi norma megváltoztatása mellett — maga alakította ki, választotta meg és harcolta ki önnön képére formált „ünnep-emlékművét". De az ünnepet kézbentartó I. kerületi Tanácsi Művelődési Ház és a több mint egy évtizede itt megforduló zenekarok is jól példázzák a hazai beat progresszív ágának fejlődését, értékőrző igyekezetét. A Bem rakparti művelődési ház működése 1966-ban kezdődött, és közel másfél évtized alatt Budapest egyik legelőremutatóbb kultúrcentrumává fejlődött; kibontakozása egybefonódott a hazai popkultúra térnyerésével. Parányi pódiuma és százötven főt befogadó kiállító-koncertterme (ahol legtöbbször háromszázan is szoronganak) a legmodernebb, haladó magyar dzsesszrock-csoportoKnak adott nemcsak fellépési lehetőséget, de valódi otthont is. „Bem rakpartos" volt a Sakk Matt, az első hazai underground együttes, majd a Kex, a Syrius, a Locomotív és a Mini, amely épp az idén lesz tizedik éve, hogy házigazdája a klubnak. A hatvanas évek második felében szélesre tárta kapuit ez a klub a társadalmi méretekben is számottevő amatőr művészeti mozgalom előtt. A Fiatal Művészek Pódiuma rendezvénysorozat keretében évekig kutatta, toborozta a friss tehetségeket, segítette az indulásukat. A régi műsorfüzeteket lapozgatva nem egy országosan ismert költő, színész, operaénekes vagy hangszerszólista nevével találkozhatunk. Itt arattak először sikert olyan közönség előtt, amelyből vétettek. Az effajta indulásban érvényesül legtisztábban az a demokratikus kiválasztódás-munkamegosztás, amelyben egy nemzedék maga választhatja meg az életérzéseit és problémáit leghatásosabban, legtehetségesebben tolmácsoló képviselőit. Ilyen „követ" volt 1969-ben Török Ádám csapata, a Mini együttes, amely egy tehetségkutató versenyen tűnt fel. Mindig aktuális, megújulásra képes zenéjükön túl (a kemény — hard —rocktól az intellektuális dzsesszrockig vezetett útjuk) a Bem rakparti klubban közösség-meleget találó fiatalok lelkesedésének és hűségének köszönhető a „szakmában" oly ritka jubileumuk. Klubjuk is egyedüli már az országban. Sok száz hasonló klub közül magányos maradt. Élvonalbeli, „nagylemezes" zenekar minden héten ugyanabban a kis helyiségben, érintésközeiben a srácokkal? Ez már Don Quijote-i anakronizmus a beat show-business-be züllő „panem et circenses" és darabáru-lemezek uralta korszakában. Innen, a Bem rakpartról kerültek ki mindig a tabáni beatünnepen fellépő együttesek. Csak azok kaphatták meg ezt az ország első popeseményének számító nyilvánosságot, akik itt, a klubban, a tőkeerős manipuláció, reklám és a „jóbaráti" körök feudális jellegű összeköttetései nélkül, a zenei talentum és a megnyerő egyéniségvarázs révén bizonyítottak. Mint egyetlen ingyenes koncert megőrizhette függetlenségét a popzenét irányító hatalmasságoktól. Nem kis irigységet, bosszankodást vált ki ez az autonómia. (Az ORI igazgatóhelyettese — egy a Tabánt méltató cikkem után — behívatott és nehezményezte, hogy az ország első popeseményének mertem nevezni ezt a koncertet. De — mint hozzátette — írásom figyelemfelkeltő volt, mert tanulmányozni fogják, hogyan vehetnék kézbe ők a Tabánt. A Csepeli Ifjúsági Park vezetője— miután nem éppen kesztyűs kezű módszereiket bíráltam, nekem támadt: „Könnyű dicsérnie a tabáni koncertek békés lebonyolítását, ott nincs semmi olyan anyagi érték, amit félteni kellene." Én nem az anyagi értékeket féltettem.) Talán az 1973-as, május elseji hangverseny volt a legemlékezetesebb a Mini, a Syrius és a Locomotív részvételével. Ez a monstre megmozdulás egyike volt a magyar beat csúcs- és ugyanakkor búcsúprodukcióinak. Egy évvel később az akkor muzsikáló zenészek fele — az amatőr megszólalást nem tűrő show-business szisztéma hatalomátvételének időszaka ez — a szűkülő lehetőségek, a ridegre hűlt, ellenőrzött popvilág megváltozott hangulata miatt már nem játszik Magyarországon. S fölbomlott a Syrius is, amely a magyar ifjúsági zenét világszínvonalra emelte. A hetvenes évek közepétől — ekkorra teljesen megszűnt a fiatal, új tehetségek „betörése", mobilizációja— a Tabánban is állandósultak a nagy szertartást vezető együttesek. Csak a Török Ádám és a Presser Gábor mellett kicserélődött legénységű Mini és Locomotív maradt. Ez a két harmincadik évén már túljáró mohikán tartja a vállán a negyven-ötvenezres létszámú koncerteket, celebrálja évente kétszer a beat csodatevő miséit. A „Vissza a városba", „Az asztalhoz ültem", ,,Ke-16