Budapest, 1979. (17. évfolyam)

2. szám február - Antal Anikó: A „rettegett” KÖJÁL

ANTAL ANIKÓ A „rettegett" KÖJÁL — Mi jut Önnek eszébe a KÖJÁL-ról? — A fagylaltmérgezés. AKÖJÁL-os kimegy a cukrászdába, megtiltja az árusítást, a cukrászt megbüntetik ... — A koleraoltás... Amikor külföldre utazik az ember, beoltják. — A gyerek összeevett valami helytelenséget, és székletmintát kellett vinni ... Ha a KÖJÁL szót halljuk ételmérgezésre, oltásra, bakteriológiai vizsgálatokra gondolunk. Pedig ez csak töredéke a közegészségügyi-járványügyi állomások munkájának. Tevékenységi körükbe tartozik a környezetvédelem, szűkebb és tágabb értelemben: minden, ami az életet, az egészséget veszélyezteti. A KÖJÁL tehát orvosoknak, higiénikusoknak, laboránsoknak, egészségügyieknek a munkahelye. De egyre inkább a műszakiaké is. Ahhoz ugyanis, hogy eleget tehessen a lakosságvédelem feladatának, olyan „háttérrel", szakértő gárdával, technikai apparátussal kell rendelkeznie, amelyre támaszkodva szakszerűen és eredményesen gyakorolhatja hatósági jogkörét. Ma már nem kelt csodálkozást, ha egy vegyész, építész, szervező-közgazdász, gépész, biológus, mezőgazdász, fizikus a KÖJÁL-t jelöli meg munkáltatójául. amíg az elvárások és a lehetőségek között ellentmondás tátong, addig a KÖJÁL-ra a cerberus hálátlan szerepe hárul. A víztisztaság védelmére szolgáló berendezések 15—20 százalékkal növelik a beruházási költségeket. A levegőtisztaság megóvása 8—10 százalékkal, a szilárd szenynyeződések elleni védekezés 5—7 százalékkal vámolja meg a létesítmény gazdájának pénztárcáját. A zajvédelem sem olcsó kötelezettség. így aztán mintegy másfélszeresébe kerül egy új ipari objektum, ha „beépítik" az optimális környezetvédő berendezéseket. Nemcsak új létesítmények okoznak gondot. Ott van meglevő, sok évtizedes örökségünk, a századfordulón telepített városi ipar. Az akkor még városperemnek számító körzetek ma sűrűn lakott centrumok. Ezek a jelenleg még nélkülözhetetlen öreg üzemek árasztják el a szomszédos lakótelepeket zajjal, porral, füsttel, újabb meg újabb gondok elé állítva a munkaegészségügy, a településegészségügy hivatásos védőit. — Hatósági jogkörünk a kompromisszumokon alapul — mondja a KÖJÁL igazgatóhelyettese, dr. Pálinkás Lajos. — Vagyis a címben feltüntetett „rettegett" jelző igencsak kérdőjelbe kívánkozik ... A KÖJÁL legfontosabb feladata, hogy szigorúan betartassa a paragrafusokban megfogalmazott állami egészségvédelmi előírásokat. De ha ezt mereven, betű szerint tenné, egykettőre kiürülne az államháztartás kaszszája. A józan ész szavára hallgatva — vagy mert úgy jobb — nyilván önként is sokan eleget tennének a KÖJÁL által számon kért környezetvédelmi rendelkezéseknek. Ha több pénzük volna beruházásokra. Csakhogy, 16 A rangsorolás a KÖJÁL „diplomáciai manővere" a szükséges és a lehetséges között. El kell tudni dönteni, mit kell ma, mit lehet „majd", s mikor nem késő ez a „majd" . . . Öreg bőrgyár Csepel szívében. Kell a bőr cipőre, ruhára? Kell. Itt cipőre, ruhára való bőrt gyártanak — és bűzt az itt élők orra alá, akik panaszt tesznek a KÖJÁL-nál. A hatóság eljár, kivizsgál, dönt. A gyár elismeri, belátja, de ... S addig, míg elfogadható megoldást nem talál, fizeti a bírságot. Igen ám, de a büntetőtarifától nem lesz kevésbé bűzös a levegő. Vagy: cementmű porától fulladozik a környék, tönkremegy a házak fala, elsorvadnak a fák, lassabban nőnek a gyerekek, porosodik a tüdő ... A KÖJÁL dönt: vagy porleválasztó, azonnal, vagy lakat a gyárkapura. Porleválasztóra nincs pénz, a kieső termelés viszont tetemes népgazdasági kár. De az egészségrontó hatás itt olyan mértékű, hogy nem tűr halasztást a bajelhárítás, ideiglenesen sem engedélyezhető az üzem működése. A cementmű vidéki példa ugyan, de akad budapesti is. Többek között a nagytétényi Metallochémia esete, amelyet leállítottak, mert az ólomszenynyezést nem tudta megszüntetni a gyár. A kompromisszumoknak széles skáláján játszik a KÖJÁL. Olykor bizony nem irigylésre méltó a helyzete, „két malomkő között őrlődik". Áradnak a panaszok a csepeli papírgyár tövéből, ahol már-már elviselhetetlen a bűz. Erélyes közbeavatkozást kértek az egészségügyi hatóságtól. Ez arra késztette a KÖJÁL-t, hogy érvényt szerezzen a jogos és méltányos kérésnek. („Van, aki villáról álmodik, egy park közepén. Mi már attól is boldogok lennénk, ha egyetlenegyszer nyitott ablaknál aludhatnánk kánikulában. De az iszonyú szagok miatt ez képtelenség . . .") A jogos követelést támogatja a törvény szava: 1 kilométeres védőtávolság szükségeltetik a cellulózgyár és a lakótelep között. Itt mindössze utcaszélességnyi van. Igen ám, csakhogy a cellulózkiesést évi 8 millió dollár im-Tahin Gyula felvétele porttal tudnák csak pótolni, s jelenleg éppen nincs ennyi „zsebpénze" a népgazdaságnak. Márpedig az elmaradt papírt más forrásból lehetetlen beszerezni. Nélkülözni még inkább lehetetlen. Mit tesz ilyenkor a „rettegett" KÖJÁL? A szakvélemények és az igazság birtokában beadja a derekát, de csak átmeneti ideig hajol meg a másik fél igazsága előtt... S ha már Csepelen vagyunk, akad itt több más „kemény" téma is. Például a Vasműé, amelyet körbeölel a város, s egymást szorongatva tengernyi gondot okoznak a szakhatóságnak. Főhet a fejük, míg elfogadható egyezséget találnak. Azt már eldöntötték: új üzem nem épülhet a meglevő ipartelep mellé, mert a lakótelep körülményeit rontaná. Csakhogy az új házak odahúzódnak a gyárfalak tövébe, hogy a meglevő közműről szívhassanak vizet és gázt, rákapcsolódhassanak a villanyvezetékre, s ne kelljen új utakat, síneket építeni, hogy a távolabbi egészséges helyekről szállítsák ide az embereket. . . Az a tény, hogy a régi telepítéseknél nem volt külön ipar-