Budapest, 1979. (17. évfolyam)

12. szám december - Tamás Ervin: Szigetvár

Zrínyi Miklós. Török kori gerendából faragta Zágon Gyula szobrászművész sőt, megtisztelő pozíciót. Én kértem magam vidékre. Hogy miért? Nyolc évig jártam az országot, megszerettem a kisvárosi miliőt. Nyugodtabbnak, emberibbnek tartom. Nézze, ha valakire ránézek, s néhány percig beszélek vele, kialakul bennem egy vázlatos kép róla, s érzem, hogy tudnék-e vele együtt dolgozni vagy sem . . . így van az ember egy településsel is. Mikor „tapogatózni" jöttem Szigetvárra, úgy éreztem, hogy érdemes munkahelyül választanom a várost. — Az a baj, hogy Szigetvárnak mindene volt: például egy kicsi, elavult, százéves kórháza — veszi számba a párttitkár a település gondjait. — Ott építettek tehát, ahol még ilyen sem akadt. Voltak öreg üzletei, amelyek A ferences templom és a rendház szinte egyszerre váltak használhatatlanná. A város ma is híres arról, hogy sok a kisiparosa, ennek viszont az lett a következménye, hogy nem költöttek a lakossági szolgáltatás fejlesztésére. Most például a szigetvári gépkocsitulajdonos kénytelen Nagyatádra vagy Kaposvárra menni, ha elromlott az autója. így azután egyszerre váltak elodázhatatlanná a különböző beruházások — ám hiába, hiszen anyagi erőnk véges, csak foltozgatásra telik. — A legszebb „folt" kétségkívül az 1980-ra elkészülő 330 ágyas kórház lesz. Késnek azonban a tervek Ali pasa dzsámijának restaurálására. E mintegy 20 millió forintos munkára — központi támogatás híján — eddig alig 150 ezer (!) forintot tudtunk fordítani. A művelődési ház olyannyira elhasználódott, hogy le kell bontani. Zsúfoltak az iskolák, ami nem is csoda, hiszen az innen köhajításra fekvő Szentlőrinc községnek három általános iskolája van, míg Szigetvárnak a külterületi iskolák megszüntetése után csak kettő maradt! A zeneiskola elhelyezése sem éppen ideális, ideiglenesen a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat munkásszállójában működik. — Minden terv lakáscentrikus, s ez természetes — mondja a városi pártbizottság első titkára. — A lakásépítéshez azonban járulékos beruházások is kellenek, ami nem olcsó mulatság. Rendre ezek viszik el a fejlesztési alap nagy részét. Ami pénz marad, abból egy-két üzlet vagy gyermekintézmény létesülhet — a merészebb vágyak jobbára teljesíthetetlenek. Tettinger István néhány oldalas öszszefoglalót mutat, amelyik a várossá nyilvánítás óta eltelt időszak eredményeit tartalmazza. 1966-ban a helybeli ipar 1800 dolgozót foglalkoztatott. Azóta kétszer annyit — annak ellenére, hogy jelentősebb ipartelepítés nem történt. A meglevő gyárak erősödtek, izmosodtak — különösen a konzerv- és a cipőgyár. A tízezer lakosra jutó ipari foglalkoztatottak aránya a megyében csak Komlón magasabb. így akár iparvárosnak is tekinthetjük Szigetvárt. Nemcsak a város, a járás munkaerő-tartalékai is kimerültek. Újabb adat az ismertetőből: 1966—1981 között mintegy másfél ezer lakás épül fel, azaz csaknem ötezer ember költözött, illetve költözhet új otthonba. Hogy a lakáskérdés mégis feszítő gondja maradt Szigetvárnak, azt leginkább az elaggott — szanálandó — házak sora és a bevándorlási kedv növekedése indokolja. A 12 ezer lakosú településen több mint nyolcszázán várnak lakásra. — Egy lerongyolódott várost kell újra fölruháznunk. Nehéz, de szép feladat — tartja Tettinger István, s szekrényéből egy másik irattömeget vesz elő, amely Szigetvár távolabbi jövőjét körvonalazza. A testes tanulmány szerint — a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola készítette — a városi népesség az ezredfordulóig megduplázódik. Az ipart továbbra is a hatékonyság és a termelékenység növekedésének kell jellemeznie, nem létesítenek újabb üzemeket. Sürgető feladat a közlekedés és a kereskedelem fejlesztése, csakúgy, mint a várost ketté-A dzsámi szelő szűk főútvonal „kitelepítése" a központból. Szigetvár idegenforgalma az elmúlt tíz év alatt történelmi múltjának és termálfürdőjének köszönhetően megkétszereződött. A távlati fejlesztési koncepció szerint érdemes lenne — a fürdőt jobban kiépítve — üdülővárossá fejleszteni Szigetvárt. Enyhülhetne ezzel Harkány zsúfoltsága. A várossá nyilvánítást megelőző évben — amikor már mindent a rang megszerzésének rendeltek alá —, az akkor alig nyolcezres lélekszámú község lakosai egy emberként zúdultak fel az épületek tatarozására szánt pénzek felhasználása miatt. A háborgás oka Szántó Tamás felvételei néhány ház megvásárlása volt, s a tüzet csak szította, hogy ezeket az ingatlanokat horribilis összegekért renoválták, tették összkomfortossá „fontos" személyek számára. Az idő lecsillapítja az indulatokat, próbáljunk meg most tárgyilagosan mélyebbre ásni: mi késztette a falu vezetőit arra, hogy „herdálják a közvagyont." Már csak azért is érdemes föltárni az indítékokat, mert bizony napjaink várossá avatásait is megelőzik hasonló jelenségek, melyeket jó volna valamiképpen megelőzni. Szigetvárt, a többi jugoszláv határ menti településhez hasonlóan, egyáltalán nem fejlesztették az 50-es években. A 60-as évek elejére, amikor építkezni kezdtek, már annyira „le-A városi tanács épülete a Zrínyi téren