Budapest, 1979. (17. évfolyam)
2. szám február - A címlapon: Az Operaház. Részlet. Csigó László felvétele
Duna-partjáról szemlélve, annak utcáin, terein járva-kelve tudjuk valójában egyetlen képbe komponálva meglátni, egyetlen élményként magunkban megörökíteni. A Belváros jelentőségét azonban természetesen nem csupán és nem is elsősorban ezek a városesztétikai értékek és emocionális hatások határozzák meg. Tagadhatatlan, hogy tartalmánál fogva is kivételes szerepet tölt be nemcsak a város, de hazánk egészének az életében is. Kis túlzással szinte azt mondhatnánk: itt koncentrálódik a fővárosnak országot irányító csaknem valamennyi determináns funkciója. Sőt, itt alakult ki az idők folyamán, az 525 km2 nagyságú Budapestnek ebben az alig 2,5 km2 -nyi V. kerületében, mely köztudottan nemcsak a legfőbb politikai szervek és kormányzati főhatóságok számára szolgál otthonul, gazdasági, kulturális és tudományos életünknek, néha talán túlontúl is centralizált központja. És végül, de nem utolsósorban, itt bontakozik ki legkomplexebben éppen napjainkban Magyarország egyre számottevőbb „belföldi export"-ja, az idegenforgalom, a maga Dunaparti új szállodasorával, reprezentatív üzlethálózatával, vendéglátóipari létesítményeivel és a sétáló utcák átfogó rendszerével. Olyan tények ezek, amelyek ma már alig képezhetik vita tárgyát, amelyeket végül azok is kénytelenek tudomásul venni, kik olykor még napjainkban is kissé féltékenyen nézik, mi mindent kap (:?:) a Belváros más kerületek rovására. A mindennapi élet azonban már aligha igazolja ezt a szemléletet. A továbbiakban most már nem arról kívánunk szólni, ami szép és jó, inkább arról, ami szebb és jobb is lehetne. Elsősorban azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a feladatokra, melyeknek megoldása nélkül számtalan meglevő, rejtett érték elsikkadna, de amely lehetőségek, sőt elsőrendű követelmények kielégítésével ezek felszínre kerülését nagymértékben elősegíthetnénk. Kétségtelen, hogy az elmúlt két évtized során sok minden történt itt. Soha nem álmodott munkák megvalósulásának, legalábbis kezdetének lehettünk tanúi. De egy-egy váratlan megtorpanás vagv kényszerű kompromisszum, sőt, talán nem egy elmulasztott jó alkalom üröm az örömünkben. Előfordult, hogy a lehetőségek irreális túlértékelése hozta túl heves működésbe fantáziánkat. De e vérmes várakozások türelmetlenségének mégis mindenkor volt némi alapja. Ilyennek tekinthető pl. a belvárosi bevásárlóközpont, a sétáló utcák, passzázsok rendszerének kissé gyorsabban remélt kiépítése. De még ha tudomásul vesszük is, hogy ilyen nagyszabású tervet nem lehet egyik évről a másikra megvalósítani, az már aligha fogadható el, hogy a reprezentatív üzletek folyamatossága a csatlakozó mellékutcákban csak hiányosan egészül ki, és a kivilágított kirakatok utcaképébe a Párizsi utca, a Petőfi Sándor utca és a Bécsi utca szennyes, rendezetlen passzázsai mindent elcsúfító, sötét foltként ékelődnek bele. A belvárosi üzletnegyed kiépítése területileg sem tekinthető véglegesen lezártnak. Hiszen a Kossuth Lajos utcától és a Felszabadulás tértől délre nyíló útvonalak nem 2 csak vizuálisan, de funkcionálisan is szerves kiegészítő részét képezik. A jövőben aligha hagyhatók meg jelenlegi alárendelt mellékutcai szerepükben és színvonalukon. Gondoljunk csak a Magyar utcára, a Szép utcára, a Váci utca folytatására, a Veres Pálné utcára, sőt a Károlyi Mihály utcára és a Belgrád rakpartra is. Ha kissé más vonatkozásban is, lényegében hasonló a helyzet a kerületnek a József Attila utcától északra eső területén is. Itt ugyanis már régen elérkezett annak az ideje, hogy a szinte országot kiszolgáló nagyüzemi raktárhálózatot felszámoljuk. A nagykereskedelem jócskán hozzájárult a klasszicista Budapest számos értékes épületének, különösen szép kertes-architek-Elhanyagolt átjáró a Belvárosban A Városháza mögötti üzletsor A bevásárló központ fedett sétáló-utca rendszerének indítása a Felszabadulás tér felöl
