Budapest, 1979. (17. évfolyam)

11. szám november - Timár György: A láthatatlan városért

A láthatatlan város a láthatóval egyszerre, egy időben létezik. Hoz­závetőleges térképét meg is le­hetne rajzolni, ha valakinek eszé­be ötlenek ez a különös gondolat. A láthatatlan város a látható alatt lapul, a budai és pesti földben. A láthatatlan város: a testet öltött, majd betemetett történelmi múlt. A római kornak, a honfog­lalás korának, a középkornak egymáson és egymás mellett sorjázó tetszhalott ré­tegei. Vajon mit és mennyit tudunk ebből a láthatatlan városból megmenteni? Mi az, ami a láthatatlan térképről egy napon átkerülhet a valóságosra? S mi az, amiről hosszú-hosszú ideig még — ha ugyan nem örökre — csupán tudomásunk lehet, nem lévén, sajnos, semmi esélyünk arra, hogy hozzáférjünk? Márpedig ezzel is számolnunk kell. A lát­hatatlan város fölött él, lélegzik, végzi mindennapos dolgát a látható, a jelenbéli. Amelyet nem forgathatunk föl fenekestül, nem zökkenthetünk ki lépten-nyomon megszokott kerékvágásából a múlt leletei­nek kedvéért; nem tüntethetünk el üze­meket és lakónegyedeket egy-egy régészeti érdekesség napvilágra hozatala végett. * AmikoraDonau-Dampfschiffahrts-Gesell­schaft, a DDSG 1835-ben éppen az Óbudai­szigetre telepítette új hajógyárát, még senki nem tudta, mi búvik meg a sziget tala­jában. Több mint egy évszázad telt el, mire kiderült, hogy a föld itt Európa egyik leg­nagyobb összefüggő római kori épületrom­ját, Hadrianus császár palotájának marad­ványait rejti. Föltárni? Késő. Olyan hatal­mas hajógyárat, mint amilyen itt működik, iehetetlen csak úgy — hipp-hopp! — más helyre fújni. Ha a DDSG a Szúnyog-szigetet vagy a Szentendrei-szigetet szemeli ki annak idején, az más. Akkor talán ma már Hadrianus palotáját látni sereglenének a külföldiek Budapestre. Hasonlóképpen: egy gáztartály is elég nagy kolosszus ahhoz, hogy ne lehessen csak úgy, egy füttyre átrámolni máshová. Pedig az aquincumi múzeum mellett, a vasúti töltésen túl olyan gáztartály áll, • mely alatt ritka érdekesség, a hajdani római város tűzoltósága lapul. Nem szólva a mú­zeumtól a hegyek lábáig terjedő termő­földekről, melyek alatt még 50—100 mú­zeumnyi anyag hever, hiszen az egykori város odáig nyúlt. Tiszta sor: nem lehet mindent, aminek létezéséről-rejtőzéséről tudunk, föltárni, még kevésbé mindent egyszerre. A jelen szempontjai többnyire nyomósabbak. Szin­te látom, hogyan berzenkednének a fő­városiak, ha a Halászbástyának a Szent István-szobor melletti lépcsejét szétver­nék, csak azért, hogy az alatta levő XIV. századi Szent Mihály-kápolna altemploma napvilágra kerüljön. Meg aztán pénz sincs egyszerre mindenre. Tehát — ahogy mon­dani szokás — rangsorolnunk kell, hol, mi a fontosabb, s kellő mérlegelés után ki­alakítanunk a tervet: mit, hol, milyen sor­rendben tudunk, illetve fogunk föltárni. 28 TÍMÁR GYÖRGY A LÁTHATATLAN A Kányái-nemzetiségi monostor kőmaradványa... ...ebbe a kerítésbe is jutott belőle Mátyás király pincéjének lejárója. Megérdemelné, hogy gondozzák

Next

/
Oldalképek
Tartalom