Budapest, 1979. (17. évfolyam)

11. szám november - A címlapon: Hemzä Károly: A Kígyó utca

Szűkek a szobák a tizenháromházban A tizenháromház Munkások és értelmiségiek A kutatás során elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a munkások és az értelmiségiek között vagy pedig a különböző lakókörzetekben élő családok között nagyobbak-e a társadalmi különbségek. éppen ezért a vizsgálatba csak a munkás- és értelmiségi családok tagjait vontuk be; a tizenháromházban, a Pacsirta-telepen és az óbudai lakótelepen élő munkás-, illetve az óbudai lakótelepen és a Rózsadombon élő értelmiségi családokat vizsgáltuk. Minden vonatkozásban viszonylag jelentős eltéréseket tapasztaltunk a három különböző helyen élő munkáscsaládok között, míg az Óbudán és a Rózsadombon élő értelmiségi családok adataiban minimálisak a különbségek. Különösen a tizenháromházban élők különültek el a két másik területen élő munkásoktól. Itt 28, míg ott 10 százalékuknak nincs meg az általános iskolai végzettsége, itt 9, míg ott 20 százalék érettségizett. A tizenháromházban élőknek közel fete segéd- és betanított munkás, 10 százalékuk szellemi dolgozó, míg a többi munkáscsaládban 30 száí&lék körüli a szakképzetlen munkások aránya, és körülbelül ugyanekkora a szellemi dolgozók aránya a családtagok között. Ugyanakkor a Pacsirta-telepiek fele, a tizenháromházbeliek egyharmada, az Óbudán élő munkások egynegyede született falun; az előbbieknél 40, az Óbudán élő munkásoknál csak 30 százalék azoknak az aránya, akiknek apja paraszt vagy szakképzetlen munkás volt. A családtagok társadalmi és anyagi helyzetében az elmúlt 15 évben nem volt lényeges változás. A tizenháromházbei iek kétharmadánál, a Pacsirta-telepiek felénél, az óbudai munkáscsaládok egyötödénél; ebben a sorrendben 25—17—9 százalék nyilatkozott úgy, hogy egész eddigi életével elégedetlen. Az értelmiségi családokban élők nyilvánvalóan erősen különböznek mindhárom munkástípustól. A családtagok 70 százaléka értelmiségi, egynegyedük egyéb szellemi dolgozó és öt százalékuk szakmunkás ; kétharmaduknak diplomája, egynegyedüknek érettségije van. Itt a legmagasabb (59%) a Budapesten és a legalacsonyabb (19%) a falun születettek aránya. 50 százalékuknak az apja szellemi dolgozó volt, és csak 15 százalékuké végzett szakképzettséget nem igénylő munkát. Ezzel szemben az életpályával való elégedettség csak alig nagyobb fokú az ? értelmiségiek között, mint az Óbudán élő munkásoknál, ami elsősorban azzal függ össze, hogy más a viszonyítási alapjuk. A jövedelmi különbségek is elsősorban a munkáscsaládok és az értelmiségi családok között nagyobbak. Ebben a vonatkozásban a három lakókörzet munkáscsaládjai között kisebb különbségeket találunk, mint a munkás és értelmiségi családok között. Az egy főre jutó családi jövedelmek 1600 Ft alatt voltak a tizenháromházban 23, a másik két területen élő munkáscsaládokban 11, az értelmiségi családok 4 százalékánál, míg a 3000 forintot a munkáscsaládok 9 és az értelmiségi családok 47 százalékánál haladták meg. Az életkörülmények néhány eleme A lakáshelyzetben megmutatkozó különbségek nyilvánvalóan nagyok a négy vizsgált lakókörzet között, hiszen a szegregáció — ha nem is kizárólagosan — erősen összefügg a lakások minőségével. A tizenháromházban 96, a Pacsirta-telepen 33 százalék a komfort nélküli lakások aránya, míg az óbudai lakótelepen és a Rózsadombon általunk vizsgált házaiban minden lakás komfortos. Jelentősek a laksűrűség szerinti különbségek is. Két személynél több jut átlagosan egy szobára a tizenháromházban a vizsgált családok 85, a Pacsirta-telepen 38, Óbudán 36 és a Rózsadombon 15 százalékánál. Figyelemre méltó azonban, hogy a munkás- és értelmiségi családok lakáshelyzete között még azonos lakóterületen belül is különbség mutatkozik. Az óbudai lakótelep munkáscsaládjainak 44, értelmiségi családjainak azonban csak 25 százaléka él 2 fő/szobánál nagyobb laksűrűségben. Ez azonban nem a családok nagyságának különbségéből adódik, hanem abból, hogy az azonos nagyságú család nagyobb lakásban él általában, ha értelmiségi, mint ha munkás. A háztartásokban található tartós fogyasztási cikkek aránya is ehhez hasonló: az átlagosnál több a munkáscsaládok 40 és az értelmiségi családok 70 százalékában van. A nagy pénzbefektetést igénylő cikkekből a tizenháromházban van a legkevesebb, bár itt is 13 százaléknak van gépkocsija és 7 százaléknak telke, nyaralója. Ez pedig arra mutat, hogy az itt élő családok mintegy 10—15 százalékának anyagi körülményei lényegesen jobbak az itt élők többségénél. Ők nem a lakóhelyi szegregáció automatizmusai miatt laknak itt, hanem azért, mert nem jutnak jobb lakáshoz. A többi vizsgált csoportnál a lakóhely beépítési jellege erősen befolyásolja a magas értékű javak megszerzését. A Pacsirta-telepen és a Rózsadombon élők inkább a gépkocsit, míg az óbudaiak inkább a telket, nyaralót részesítik előnyben, hiszen ez elsősorban az ő lakótelepi életformájuk kiegészítése és ellentételezése szempontjából fontos. Ez a szempont erősen színezi az értelmiségi családok általában jobb ellátottságát. így a munkáscsaládok közül a Pacsirta-telepen gépkocsija 23, telke, nyaralója 13 százaléknak van, míg az óbudai lakótelepen ennek (még az arányokban is) pontosan a fordítottja a helyzet. Az értelmiségi családok közül a gépkocsi-ellátottság a Rózsadombon (54 százalék a 39 százalékkal szemben), a telekkel, nyaralóval rendelkezés Óbudán (34, illetve 25 házalók) magasabb. Az életkörülmények differenciáltságának mind „keményebb" mutatói az üdülési szokások. Ebben a vonatkozásban is a munkás—értelmiség különbség a legerőteljesebb, de a három lakókörzetben élő munkáscsaládok között is viszonylag nagyok az eltérések. Az aktív keresők az elmúlt öt évben átlagosan a tizenháromházbei iek 1,12, a Pacsirta-telepiek 1,54, az óbudai munkáscsaládok tagjai 1,78 alkalommal voltak üdülni. A két vizsgált körzet értelmiségi családban élő aktív keresői körében pedig átlagosan 3,28 ez a mutató. Az adatok együttes feldolgozásával olyan mutatót tudtunk kialakítani, amely az országos életkörülmény-átlagok figyelembevételével mutatja a vizsgált családok életkörülményének szintjét. Az óbudai lakótelepen élő munkáscsaládok életkörülményei felelnek meg leginkább az átlagnak, a másik két körzet munkáscsaládjai ennél rosszabb, az értelmiségi családok jobb körülmények között élnek. Ugyanakkor, ha elhanyagolhatóan kicsi is, de van különbség az Óbudán és a Rózsadombon élő értelmiségi családok között. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy a rózsadombi öröklakás megszerzése lekötötte az ott élő családok anyagi erőinek azt a részét, amelyet az óbudaiak másra tudtak fordítani. * A vizsgált négy fővárosi lakókörzet társadalmi szerkezete tehát elég erőteljesen eltér egymástól. A családok réteghelyzetéből adódó különbségeket még két tényező motiválja.