Budapest, 1979. (17. évfolyam)

10. szám október - Szinai János: Magánerősök

A Budapest postája Igor Luksin. Ogyessza, Szovjetunió Az emberi helytállás emlékei nem évülnek el. Ezt bizonyítja Igor Luksin levele. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a levelet, a mellékelt dokumentumokkal együtt, így emlékezünk mi is tisztelettel a szovjet katonák és a budafoki magyar munkások 1945-ös hőstettére, s mindazokra, akik részt vettek a kigyulladt lőszervonat oltásában, elsősorban id. Konrád Ferencre, aki mentés közben életét vesztette. Tudósítás a Kossuth Népe 1945. május 4-szamában ..Tisztelt Magyar Barátaim'. Másolatot küldök Önöknek a Kossuth Népe 1945. május 4-i számából, valamint küldöm Vörös János hadügyminiszter leveienek a másolatát. A dokumentumok a szovjet és a magyar polgárok háború alatti együttműködéséről tudósítanak. A hőstettek résztvevői ma is élnek Magyarországon: Petró János (Budapest XXI., Vilmos u. 20), ifj. Konrád Ferenc (Budapest XXII. Vörös Hadsereg u. 38.) és mások. A lőszervonatok és Budafok állomás mentését megszervező Luksin Viktor Nyikolajevics Belgorod-Dnyesztrovszkijban (ogyesszai terület), az Iszmailszkaja u. 21.alatt él. Luksin elvtárs a Belgorod-Dnyesztrivszkij Lámpaüzem igazgatóhelyettese. Úgy gondolom, hogy a történelem e lapjait mindenkivel meg kell ismertetni. Javaslom, szervezzék meg a magyar dolgozók és a szovjet veterán elvtárs találkozóját a ,,Magyarország" és a ,,Budapest" lapok szerkesztőségében. Azt hiszem, jólesne nekik, mert rászolgáltak, ha kitüntetést kapnának, ahogy ezt a hadügyminiszter említi is levelében. Az embereket ösztönözni kell a helytállásra, és meg kell ismertetni velük a hősi példákat. Ne feledjük el azokat, akik 34 évvel ezelőtt harcban mentették meg a világot. Tisztelettel: Igor Luksin • Ogyessza, 1979. május Vörös János hadügyminiszter levele: ,,Vatta-gyár r. t. üzemi bizottságának, Budapest, 1945. évi június hó 28-án. Budafok. Minden magyar lelkét büszkeség töltötte el, aki arról az emberfeletti és hősies küzdelemről értesült, amelyet a gyár 10 derék munkása LUKSIN VIKTOR orosz testőr őrmester vezetésével folytatott a budafoki vasútállomáson támadt tűz eloltása tekintetében. Önfeláldozó magatartásukkal mind a kigyulladt lőszer és hadianyagvonat felrobbannását, mind a tűz továbbterjedését megakadályozták, és ezzel számos ember életét s nagy értékű hadianyagot és magánvagyont mentettek meg a megsemmisüléstől, illetőleg pusztulástól. A nagy kockázattal járó oltási munkálatokban résztvevő munkások erre a nemes feladatra önként vállalkoztak, újabb dicsőséget és hírnevet hozva az egész magyar munkásságra. Magatartásuk álljon példaképül minden rangú és rendű magyar előtt, és legyen útmutatás arra, hogy az újjáépülő hazában megbecsülést csak az érdemelhet, aki a legnagyobb áldozatok vállalásával kész a demokrácia szent ügyét szolgálni. De szép és felemelő megnyilatkozása volt ez a hősi küzdelem annak a testvéri együttműködésnek is, amelyet a hazánkat felszabadító dicső Vörös Hadsereg összes tagjai velünk folytatni mindig készek az újjáépítés békés munkájában is. Amikor egyfelől mély megrendülései gondolok a mentési munka hősi halottjára: id. Konrád Ferencre, másfelől a magyar Honvédség nevében ragyogó teljesítményükért igaz szeretettel mondok köszönetet és ragadom meg gondolatban a kezét minden egyes hősi munkásnak és LUKSIN VIKTOR őrmesternek. Es, hogy a külső jutalom se maradjon el, előterjesztést tettem aziránt, hogy a bátor magatartás kitüntetéssel is elismertessék. A hősi halált halt id. Konrád Ferenc hátramaradottjának ellátását pedig a Honvéd Kincstár vállalja. Vörös János" * HATOLKAY ÁRPÁD ref. lelkész (Szalkszentmárton) levelében többek között azt kívánja, hogy legyünk krónikásai „fejlődő, szépülő fővárosunknak". Eddig is igyekeztünk azok lenni, ígérjük, lehetőségeinkhez mérten, továbbra is figyelemmel kísérjük városunk múltját, jelenét, beszámolunk a jövő terveiről, sőt, olvasóink bevonásával vitatkozunk is a Budapest fejlődését befolyásoló elgondolásokról. ,,Nem valami nosztalgia bennem a Budapest és a »Budapest« iránti szeretet" — írja levelében. — ,,Apai nagyapám is már tanácsi tisztviselő volt Kőbányán. . . Fia, ill. hát Édesapám: Hatolkay Kázmér kőbányai református lelkész volt és székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag. . . Ha kikelne sírjából, nem hinné, hogy munkanélküliség helyett munkaerőhiány van. Sokat szenvedett az emberekért, mert nagyon átélte sorsukat. Sok jót tett, nemcsak személyileg, hanem a kerület rendezése érdekében is: a Liget téri (Zalka tér) halálsorompó eltüntetése, a Szent László tér (Pataki tér) parkosítása, a Tomcsányi úti lakótelep építésének a gondolata stb. Nincs bennem keserűség, de sajnálom, hogy az atyai hagyományokat nem tudtam folytatni." A levélnek ez a része azért érdekes, mert — bizonyára nem egyedi jelenség — a fővárosból a vidékre került értelmiségi töprengése szól belőle. Megértjük, tudjuk, az ^mber nem szakadhat el szülővárosától. Ne is szakadjon el, ahogy Hatolkay Árpád is figyelemmel kíséri, átérzi Budapest minden változását, ma is együtt él a várossal,