Budapest, 1979. (17. évfolyam)

8. szám augusztus - Tamás Ervin: Kiskunhalas

csipkékkel együtt. A különleges minták, a szinte légies öltések olyan sikert hoztak, hogy házat is épített a város a csipkekészítőknek. Igaz, volt ez később műhely, szolgált öltözőül sportolóknak, s csak 1957-ben kapta meg a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet, édes gyermekeként gondozva a bizony addigra eléggé elhanyagolt halasi csipkét. — Pedig termelésünknek csupán két százalékát teszi ki a csipke — mondja a szövetkezet elnöknője, Oláh Györgyné. — De igyekeztünk biztosítani a régi csipkekészítők utánpótlását, sőt, új motívumokat is kerestünk. Bár kis múzeumunkban rengeteg a külföldi látogató, Szekerkiállitás a Thorma jános Múzeum udvarán a halasi csipke világhíre kissé megkopott. Nincs pénzünk „utaztatni", nemzetközi kiállításokon szerepeltetni ezt a terméket, így állami dotáció tartja fenn, nem is kevés. Pedig, ha exportálni lehetne, talán nem volna ráfizetéses. A gyermekholmi, népművészeti terítők mellett évente körülbelül 400 darab kisebb-nagyobb csipke készül Halason, s mind belföldön talál gazdára. Egy tenyérnyi csipke ára meghaladja az ezer forintot, hiszen hiába a kevés anyagköltség, a készítésére fordított munkaidő sok, és ezért drága. A város legnevezetesebb látnivalója ma is a mészfehér Csipkeház. Kevesen ismerik az állami gazdaság traktormúzeumát, s még kevesebben tudják, hogy a híres halasi szélmalom még az idén működőképes lesz. A rövid városi séta persze arra is jó, hogy az emlékeken kívül láthatóvá váljanak azok a lépések, melyeket Kiskunhalas a felszabadulás óta megtett. A tanyák — bár még sok van belőlük — megszűnőben vannak, a komfortnélküliséget felváltja a testes családi ház vagy éppen a házgyári lakás. Bizonyos, hogy más érzés a tanyai egyedüllét és végtelen látóhatár után egy futballpálya nagyságú területen 300—400-ad magukkal élni. Van ennek jó és van rossz oldala. Egyik oldalon a falusi életvitel maradványai kísértik Kiskunhalast, a másikon pedig az ideköltözött, erősen urbánus értelmiség hatása formálja a várost. — Hallomásból tudom, hogy bakot lőttek a halasiak, amikor „kilakoltatták" történelmi értékű temetőjüket, hogy gyárat építsenek a helyére. Végül a mocsaras talaj nem bírta el az épületet — így se temető, se gyár. Zsebő Sándorné, a városi tanács osztályvezetője tagadóan ingatja fejét: — A Kiskunhalas központjához közeli, régi református temető egy részét számoltuk föl. Megszüntetését még a felszabadulás előtt maga az egyház kezdeményezte. Helyén azonban nem gyár, hanem modern lakótelep épült. A megmaradt temetőrészből kegyeleti park lesz, tervei most készülnek. Itt helyezzük el majd a város hírességeinek síremlékét. — Mindenkinek máshol, másként sarjadt kultúrája — ez adja a színekben tobzódó városi hangulatot — tárja szét karját a tanácselnök. De egyben olyan széles skálájú s gyorsan változó igényerdőt növel fel, melyben nincs az a favágó, aki csapást vág. Kiskunhalas hiába 600 éve város, csak napjainkban közelít a városi lét felé. Nagy erővel folyik a lakásépítés, a közművesítés, sorra húzzák fel a gyermekintézmények falait, újabb és újabb üzleteket létesítünk, próbáljuk modernebbé varázsolni a városközpontot, de sajnos, a szabadidő eltöltésére még nem igen alkalmas a település. A kulturális élet még nem eléggé pezsgő, legfőképpen a létesítmények hiányoznak hozzá, építésükhöz viszont pénz kell! Szinte minden feladat az utóbbi húsz évben került a számlánkra, Kiskunhalas nem ismeri azt a szót, hogy valami ráér, inkább úgy fogalmaz, hogy bár már tegnap készen lett volna. Akadnak, akik úgy vélik: a város napjainkban is ráérős. Tudja, a sorompó miatt. Az ipartelepet és a várost választja el egymástól, sajnos, szó szerint elválasztja, mert a nap 24 órájából több mint 18 órát zárva tartják! Van úgy, hogy egyszerre 40 percig is. Ilyenkor áll a közlekedés, a kerékpárral munkába igyekvők elkésnek, a teherautók, gépkocsik hosszú sorban vesztegelnek, s mindenki a tanácsnak címezi dörgedelmét. Pedig sietnénk mi, nagyon is sietnénk! Az illetékesek tíz éve ígérik Halasnak a felüljárót, de se híre, se hamva! Kérem, írja ezt is a riportjába, hátha történik végre valami. Beleírtam. Halas a sorompónál is sietne — ha hagynák. 11