Budapest, 1979. (17. évfolyam)

8. szám augusztus - Tamás Ervin: Kiskunhalas

Csigó László felvételei TAMÁS ERVIN KISKUNHALAS A Lenin téren hold négy aranykoronás. A mocsár és lápvilág gyakorta elmosta a szántót. A csapadékosabb évszakokban egész határrészeket öntött el a vadvíz. Diadalmas jelentés 1959-ből: „Most sincs csapadékban hiány, de már nem kell félni a víztől: megépült ötmillió forintos költséggel a város északi határát átszelő Dongér-csatorna, mely nemcsak a vadvizet vezeti el a Tiszába, de a mocsarak vizét is. Ma már a nádasok helyén új házak épülnek, a jellegzetes fehér téglából, mely a helyi téglagyárban homokból és mészkőből készül." — Ezt a várost telente nem is olyan rég még körbe lehetett korcsolyázni — jegyzi meg a tanácselnök. — Most már csak a kórház és az ipartelep mögött látni nádast. A Magyar városok című kiadvány 1966-ban ezt közli Kiskunhalasról: „Az összes terület 5,6 százaléka szőlő, s az országos arányt jóval meghaladó az árugyümölcsök területaránya is. Abszolút kiterjedésük is kiemelkedő az összes város közül, mert szőlőterületét csak Kecskemété és Egeré, árugyümölcseinek területét csak Nyíregyházáé és Debrecené múlja fölül. Jellemző, hogy Kiskunhalas azon csekély számú városok közé tartozik (Nagykőrösön kívül csak Szentendre ilyen még), ahol az ezer lakosra jutó gyümölcsfák száma eléri az országos átlag kétszeresét." A talaj rossz minőségű, nem csoda, hogy az 50-es évek termelőszövetkezetei megbuktak, hiszen nem volt kialakult gazdálkodási koncepciójuk — mondja Katona István, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság igazgatója. — A természeti adottságok megváltozt?tása nagyon lassú folyamat, a mezőgazdaság ezen a vidéken különösen rászorult a tudomány támogatására! A sovány földhöz, az éghajlathoz igazították a termékszerkezetet. A legmagasabb aranykorona értékű föld lett a szántóművelésé, a gyengébb talajokon meghonosították a kertészeti kultúrát — szőlőt és gyümölcsöt telepítettek —, a mocsarasabb részeket meghagyták gyepnek, s végül a legsivárabb, legterméketlenebb vidéken erdőket telepítettek. Ezekre az ágazatokra épült rá a borászat, az állattenyésztés és a fagazdaság — folytatja Katona István. A szőlőt az állami gazdaságban iparszerűen termeljük, a technológiát adaptáljuk a termelőszövetkezeteknek. A mintegy 2500 hektárról betakarított szőlőből készülnek a homoki borok: mi vagyunk a legtöbb, évi 150—170 ezer hektoliter bort forgalmazó állami gazdaság. A mezőgazdaság „leltára" valóban imponáló — szépek a halasi gyümölcsösök, dinamikusan fejlődik az állattenyésztés — különösen a baromfiágazat és a húshasznú szarvasmarhák tenyésztése —, s a város Szaharájában gyökeret vert a fenyő, az akác és a nyárfa. — Amikor ezen a vidéken felkavarta a szél a homokot, az ember az orráig se látott — jegyzi meg az igazgató. — Ilyenkor mondták az itteniek: „megjött a halasi eső . . ." Napjainkban már alig-alig találkozni vele. („A Schneider-cég 1935-ben 1344 vagon baromfit, vadat, tojást és gyümölcsöt szállított ki az ország területéről, 1936-ban 9