Budapest, 1979. (17. évfolyam)

7. szám július - H. Boros Vilma: Lichtenberg

Ő pedig magát törpének érezte, .nikor „az óriással találkozott", akinek a fejében így elrendezve, előkészítve állott minden. Fennállásának és működésének 25 éves ünneplésére bemutatta az Egyesület a zeneirodalom egyik legmonumentálisabb művét: Beethoven Missa Solemnisét. Ez a mű aztán számos nagyszerű előadásban szólalt meg hazánkban. így Pécsett, a Dóm előtti téren. A négy tornyú templom pompás épülete remekül kivilágítva adta a hátteret, minden ablakában fehér karinges kispapok álltak, égő gyertyával a kezükben. 1928-ban az Egyesület húszéves működéséről kiadott beszámoló felsorolja az előadott műveket. Ezek közt szerepel Bach Máté és János Passiója, a H-moll mise, a Karácsonyi Oratórium, Händel Messiása és egyéb oratóriumai, Haydn fölséges műve, a Teremtés és a bűbájos, változatos Évszakok, Mozart Requiemje, Mendelssohn Éliás és Paulus című oratóriumai, majd később más művei is, Schumann oly ritkán hallott regéje, a Paradicsom és a Péri, s a megrendítő Faust, a misztikus Manfréd, Verdi Requiemje — hogy csak a legnagyszerűbb műveket említsem. Ezeken kívül ők énekelik először Monteverdi Orfeóját. Az Opera tőlük vette át később ezt a művet. És talán azóta sem hallottunk ilyeneket, mint Liszt 137-ik zsoltára, Schubert kórusművei közül a 23-ik zsoltár és a Grillparzer szövegére írt Ständchen. Külön meg kell még említeni Bach utolsó művének (a Fuga művészete) előadását — amelyet óriási érdeklődés előzött meg — és Mahlernek addig nálunk még szintén fel nem hangzott Gyermekgyászdalait. Emi néni a zongoránál. Müller László felvételei, Siklós Péter reprodukciói Otthonunkban, bátyámmal A„Bömbölde" tagjai úgynevezett „műkedvelők" voltak: vagyis tanult, de nem hivatásos énekesek és zenészek. Tagdíjat fizettek azért, hogy a próbákon s végül az előadáson részt vehessenek. így olyanok muzsikáltak, akik örömmel, a zene iránti szeretetből áldoztak pénzt és időt, hogy az addig még sohasem hallott műveket megismerjék és a közös zenélés által egyre mélyebben átélhessék. Ádám Jenő, aki 1928 —29-ben a beteg Lichtenberg Emilt karmesterként helyettesítette, beszélt egyszer a Rádióban arról, milyen nagy a különbség a „profi" és és „műkedvelő" muzsikálás közt. A „profik" képzettebbek, gyakorlottabbak, de legtöbbjükből hiányzik a lelkesedés, meg az idejük is kevesebb: pénzért, kenyérkeresetből muzsikálnak, s ezt néha már favágásnak érzik. A „műkedvelők" pedig boldogok, hogy olyan élmény részesei lehetnek, mint amilyen egy nagyszerű zenemű megismerése, előadása. Általában végtelen türelemmel ismétlik a kórusrészleteket, olykor csak pár taktust is, mert élvezik, amint a különböző részletekből a szólamok lassan összecsengenek, összefonódnak, az éneklés egyre szebb és színesebb lesz, árnyalatokban gazdagodik, s egy-egy hangszer felhangzásával egyre szívhez szólóbb. Mikor a Máté passiót először hallottam, úgy éreztem, hogy életem legnagyobb élménye ez. A Zeneakadémia jobboldali erkélyén ültem. A gyermekkar az orgonakarzaton énekelt, mintha egyenest a mennyországból hangzaník, ahogy talán maga Bach is képzelte. Ilyen csodálatos előadásban azóta sem hallottam ezt a művet. Hosszú évek együttes munkájával 32