Budapest, 1979. (17. évfolyam)

3. szám március - Rádi Péter: Autók vagy emberek?

ban 20—40 perc alatt jut el a Szent István körúttól a Vörösmarty térig, a délutániban pedig a Kálvin tértől a Szent István körútig. Ez a megoldás egyébként tovább nehezítené a csúcsforgalmi időszakban a személyautó-forgalmat, de ez nem baj, hiszen csak azt a lehetetlen helyzetet hozná előre, ami a mai irányzat mellett 4—5 év múlva úgyis be fog következni, és ki fogja kényszeríteni a 2. alatti megoldások egyikét. Kérem, hogy azok akik, javaslataimat netán felháborodottan olvasták, de illetékesek ilyesmiben intézkedni, próbáljanak meg hétfőtől péntekig délután 4 órakor felszállni a Kecskeméti utca és Kálvin tér sarkán a 15-ös autóbuszra, azután minden megállónál leszállni, és a következő 15-ösre megint felszállni (anélkül persze, hogy a forgalomirányítás erről előre tudna). Azt mondhatják egyes olvasók, javaslataim teljesen irreálisak. Pontosan olyanok, mintha az alkoholizmus ellen úgy akarnának küzdeni, hogy rendeletet hozna a kormány: azonnali hatállyal tilos bárminemű szeszesital árusítása. Ezt az összehasonlítást azonban nem tudom elfogadni. Történetesen ugyanis mind a két dolgot — a belvárosok autómentesítését és a szesztilalmat — már kipróbálták. A szesztilalom, a 20-as évek hírhedt amerikai prohibíciója a szeszcsempészet, a fekete szeszfőzés és a gengszterizmus felvirágzását hozta magával. Az autómentes belvárosokat viszont már több helyen sikerrel kipróbálták, igaz, hogy szűkebb területen, mint ahogy én javasolom. De ott egyrészt minden gépkocsi teljes kitiltásáról van szó, tehát például a taxikéról is, amit én nem javasolok. Másrészt azok a kísérletek kapitalista nagyvárosokban történtek, ahol az autóipari és olajipari monopóliumok, a belvárosi áruházak tulajdonosai és számos egyéb magánérdek ellenállását letörve kellett ezt az intézkedést meghozni. Mi viszont egy szocialista ország fővárosáról beszélünk, ahol a közérdeknek elvileg elsőbbsége van. Még a relatíve jogos magánérdekkel szemben is. Mindegyik megoldás, de főleg a 2.1 és 2.2 feltételezi a taxik számának erős növekedését, amit viszont elősegítene, hogy a javaslatok értelmében a minisztériumok és a vállalatok kocsiparkjának egy része is feleslegessé válna. így gépkocsi is, vezető is lenne a taxiellátás javításához. Ezenkívül a meglevő tömegközlekedés mellé mikrobuszokkal számos irányban — ahová egyébként csak kerülővel vagy átszállással lehet utazni — iránytaxikat kellene közlekedtetni, mondjuk 6 Ft-os helyárral. Az ilyen buszok akkor indulnának, ha öt jegyet megváltottak, (azaz egy emberrel is elindulhatna, ha az kifizet öt jegyet). Más lehetőséget nem látok. Ha nem készülünk fel néhány éven belül valamilyen radikális megoldásra, akkor nem marad más hátra, mint az ismert német vezényszó: „Kniet nieder zum Gebet" — azaz: Térdre! Imához! 33