Budapest, 1979. (17. évfolyam)

3. szám március - Ormos Mária: Országmentési kísérlet 1918-ban

zékét, amelyben elismerte szövetségese joga­it és Erdélyre támasztott igényét. November 8-án a román király lemondatta a kor­mányt, amely előzőleg a központi hatal­makkal különbékét kötött, majd elrendelte az általános mozgósítást, és — más ellen­séges hatalom már nem lévén a térség­ben — a keleti német haderő főparancs­nokához ultimátumot intézett. Ha Károlyi belgrádi útja siettette a már régóta ese­dékes román fordulatot, úgy az utóbbi minden bizonnyal sürgette a magyar dön­tést a konvenció aláírásáról. Románia fel­újult szövetségesi státusa ebben feltétlenül nagy szerepet játszott. A konvenciót 13-án Linder Béla, tárca nélküli miniszter, Henrys tábornok, a Francia Keleti Hadsereg parancsnoka és Misic vajda, a szerb főparancsnok alá­írta. Linder és Henrys megegyezett egy francia hadosztály budapesti bevonultatásá­nak módjában, a részleteket pedig egy ma­gyar és egy francia tiszt tárgyalta meg Üjvidéken. A budapesti laktanyákat kiürí­tették, kiseperték, berendezték a francia katonák számára, s a Keleti pályaudvaron már pénzváltók is vártak rájuk. • A francia katonák azonban sohasem foglalták el a pesti kaszárnyákat. Ez a tény pedig a gyanú árnyékát veti az egész tervre. Vajon volt-e ennek egyáltalán realitása? A magyar kormány és Károlyi illúziót kergetett vagy egy kellő felelősség nélkül ígérgető tábornok áldozatává vált? Ez a kérdés annál jogosultabb, mert később maga a francia külügyminisztérium és nyo­mában sokan mások nem győzték eleget ismételni, hogy a belgrádi konvenció semmi egyében nem nyugodott, mint Franchet D'Espérey felhatalmazás nélküli magánakció­ján és tévedésén. Nos, a francia iratok azt tanúsítják, hogy ez az utóbbi híresztelés volt a valót­lan. A konvenció létező francia elgondo­láson, Franchet D'Espérey eljárása pedig utasításokon nyugodott. Következésképpen a „preventív" francia megszállásnak, ha csak egy rövid időre is, de volt valós alapja. November elején a francia külügyminiszté­riumban nagy terjedelmű tanulmány készült „Ausztria-Magyarország katonai megszállá­sának politikai haszna" címmel. A közép­európai francia befolyás megszervezése állt a középpontjában, oly módon, hogy az itteni érdekszféra magjának Csehszlovákiát, Romániát és Magyarországot tekintette. Ép­pen ezért a tanulmány szerzője fontosnak tartotta, hogy e három országban viszonylag jelentős katonai erők állomásozzanak. Hang­súlyozta, hogy ezt különösen fontosnak kell tekinteni Erdélyben, hogy e terület átadása Romániának zavarmentesen és a magyar lakosság zaklatása nélkül történhes­sen, valamint Magyarországon, hogy a Károlyi vezette új magyar köztársaságot tá­mogassák. Tökéletesen megfeleltek ennek a koncep­ciónak a november hó folyamán hozott katonai intézkedések is. Megfelelt maga a fegyverszünet, azután Clemenceau november 5-i parancsa a Magyarország és Ausztria irányában kifejtendő akcióról. Beillett a képbe a katonai konvenció és mindaz, amit Károlyi belgrádi tárgyalásairól már elmon-Változások a térképen 1918—19 A december 23-i antant jegyzékben megállapított demarkációs vonal A Belgrádi Katonai Egyezmenyben megállapított demarkációs vonal + + + + A román hadsereg által elért vonal 1919 január végén dottunk. Végül betetőzte a folyamatot Cle­menceau újabb rendelete, amelyben Fran­chet D'Espérey-t arra utasította, hogy hala­déktalanul készítse elő egy hadosztály Bu­dapestre, majd pedig egy másik divízió Bécsbe való bevonultatását. Ha tehát a fran­cia főparancsnok megígérte Károlyinak a francia csapatok bevonulását, akkor nehéz azt állítani, hogy nem kellő felelősséggel járt el. Ami viszont a belgrádi konvenció egészét illeti, a hiszékenység, amit a fran­cia külügyminisztérium utólagos vádjaival szemben Franchet D'Espérey önkényeskedé­sét illetően oly sokan tanúsítottak, volta­képpen elég nehezen érthető. Ha jól bele­gondolunk a dologba, a vád alapjában véve hihetetlen. Elképzelhető-e egy tábornok, aki a saját szakállára egyezményt fabrikál és „alkalmaz" egy fegyverszünetet, amelyet állí­tólag nem is ismer? Egy hadügyminiszté­rium, amely e szándékról november 8-án értesül és 13-ig, vagyis 5—6 napon át nem tesz semmit, hogy a terveivel ellen­tétes cselekedetet megakadályozza ?! Mindez a teljes képtelenségek birodalmába tartozik. S valóban, az iratokból az olvasható ki, hogy a belgrádi konvenció szövegében Franchet D'Espérey egyetlen vesszőt sem ejtett utasítás és felhatalmazás nélkül. Ha viszont mind Franchet D'Espérey eljá­rásának, mind Károlyi reményeinek volt alapja a maga idején, milyen okokból omlott össze ez az alap, s temette maga alá a kon­venciót, a benne leírt demarkációs vonallal együtt, és a hozzá fűzött magyar várakozá­sokat ? Közeli rálátással és kissé anekdotikusan fogva fel az eseményeket, azt mondhat­nánk, hogy a budapesti bevonulás az olaszok fiumei igényein futott zátonyra. Nem sokkal a konvenció aláírása után az történt, hogy Henrys tábornok azonnali masírozási tervét a főparancsnok átmene­tileg letiltotta. A kérdésről folytatott tele­fonbeszélgetésben Franchet D'Espérey azzal érvelt, hogy egy kisebb egységet haladék­talanul a fiumei térségbe kell vezényelnie, mert a jugoszláv érdekeket másként nem tudja megvédelmezni. A budapesti bevonu­lás ezért késedelmet szenvedett, s a várt hadosztály helyett csupán a Vix alezredes vezette szövetséges misszió érkezett a ma­gyar fővárosba. Vix legfontosabb feladata azonban továbbra is abban állt, hogy a magyar kormánnyal egyetértésben a legap­róbb részletekig előkészítse a francia bevo­nulást. — Mondhatnánk, hogy ha Henrys tábornoknak mégis sikerül elérnie az azon­nali felhatalmazást csapatai elindítására, a magyar főváros megszállása befejezett tény­nyé válik. Igazában véve nem nagy erők elvonásáról volt szó, s az akció nem lát­szott megoldhatatlannak. Talán elég lett volna még egy-két érv. Talán a megszál­lás ügye egy telefonbeszélgetésen múlt. Talán véletlen volt az egész. •Nem. Mégsem mondhatjuk ezt. Az epi­zódban ugyanis, amely önmagában jelentéktelen, egyedi és véletlen, távlatba állítva viszont sorsdöntővé dagad, a va­lóságban tényleg sorsdöntő erőviszonyok és viszonyok tükröződtek. Tükröződött benne ugyanis a feladatok nagyságához mért francia gyengeség az eltervezett akciók megvalósí­tására és a terv irrealitása. Mit jelentett a fiumei epizód? Jelentette, hogy Francia­országnak egyik szövetségesét egy másikkal szemben katonai eszközökkel kell védelmez­nie. Ez egyúttal azt is magába foglalta, hogy a francia kormány elgondolásai megva­lósításában szövetségeseire nem támaszkod­hatott. Megmutatta ugyanakkor, hogy a francia hadsereg mennyire meggyengült, hiszen egy csekély alakulat elmozdítása is nagy gondokat okozott. Végül ugyanezeken a tényeken, jelen­ségeken bukott el végérvényesen is a bu­dapesti bevonulási t:rv, s tegyük hozzá: az egész közép-európai elgondolás. Jugo­szláviát kivéve Franciaország mindegyik szö­vetségese fellépett a franciák magyarországi politikája ellen, Clemenceau pedig kényte­len volt rájönni, hogy a francia hadsereg nem elég erős az önálló akcióra. Termé-15

Next

/
Oldalképek
Tartalom