Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Tamás Ervin: Cegléd

egy munkásnő mellett ő Cegléd ötödik megyei tanácstagja. Akkor már dr. Lakatos Józsefnek, a városi tanács vb-titkárának a szobájában ülök. Kopogtatnak az ajtón, belép Bán Lajos. — Újságot hoztam! — mondja. — A megyei tanácsülésen szót kaptam, s elmondtam, amit megbeszéltünk. Nem volt sok hozzászólás, nem lankadt a figyelem, talán megjön a várva-várt támogatás ... Ismertettem szociális otthonunk helyzetét, a mostoha körülményeket; ecseteltem a tavalyi belvíz-károkat, több pénzt kérve az idei munkákhoz, hogy az eset ne ismétlődhessék meg az idén — százmilliós volt az 1977-es kár — ; s végső adunak hagytam a pocsék utakat. A városok között utolsó előtti helyen állunk a közutak tekintetében, hátulról csak Túrkeve előz meg bennünket... Bólogat a tanácstitkár, talán a három felvetett gondból egy-kettő gyorsabban megoldódik. Ceglédiek — Turinban Hogy az alcím rejtélye ne fúrja sokáig olvasóim oldalát, kezdjük az egyik sajátos ceglédi ismertetőjeggyel: a Kossuth-kultusszal. 1877. január 24-én száz ceglédi, 13 körösi és 2 abonyi honpolgár indul díszes zászlóval Turinba, hogy hazahívja Kossuth Lajost. Nos, ez nem hivatalos út volt, hanem „maszek" elhatározás. A történészek, igaz, pálcát törnek a Turinban jártak politikai elképzelései felett (igazat is kell adnunk nekik, hisz' nem valószínű, hogy a szíves invitálást Kossuth elfogadhatta volna), de annyit még ők is megjegyeznek: a romantikával ötvöződött hazafias érzület ott munkálkodott e történelmi tettben. A zászló most a Kossuth Múzeum üvegvirtinjében pihen, igazolja évtizedek óta a ceglédi Kossuth-kultuszt. De húzódjunk távolabbra a tegnapokba, s legyen kalauzunk Pataki Ferenc, nyugdíjas középiskolai tanár, kinek szenvedélye a helytörténet: — Kezdjük a régészek leleteivel? Minden város büszke legrégebbi létének bizonyításával, nekünk sem kell szégyenkeznünk: találtak itt réz- és bronzkori leletet is. A vaskori és a népvándorlás kori emlékek szórványosak, de lakott helynek mutatják városunk határát. A honfoglalás idején Cegléd egyike volt azoknak az apró falvaknak, melyek sűrűn benépesítették a Duna—Tisza közének mocsaras, ligetes vidékét. Később azután volt királyi, királynői tulajdon, s 1368-tól klarissza apácák birtoka. Ennek előtte négy esztendővel vámmentességet kapott Cegléd, ami akkoriban egyben a városi rangot is jelentette. Az apácák sem bántak éppen kesztyűs kézzel a nincstelenekkel, a jobbágyi terhek csak növekedtek, az ellentétek lecsillapítására küldték ide az apácák 1510 körül a művelt Lőrinc papot, aki azonban nem habozott — a nép mellé állt. Amikor Dózsa hívó szózata elhangzott a ceglédi piacon, sereg gyűlt össze, hogy a parasztvezér mögé álljon. Szóljunk a kemény évtizedekről. Minden apró település krónikája följegyezte a török pusztítást. Ceglédet a Budáról délre vonuló Ibrahim nagyvezér dúlta fel, majd — a XVI. század végén — a törökökkel szövetséges tatár seregek tették földdel egyenlővé a várost. Lakatlan pusztává vált az egész Duna—Tisza köze. — Hosszú évek múlva kezdtek visszamerészkedni az elmenekült lakók, lassan népesült be ismét Cegléd — folytatja Pataki Ferenc. — Ám, amit a XVII. század végén a török meghagyott, azt idegen zsoldosok vitték el, s ha már erre jártak, legtöbbször a várost is felperzselték. Mondanom sem kell: Cegléd ismét elnéptelenedett. Hat esztendeig Kőrös adott otthont a ceglédieknek ... A kuruc korban — igaz, váltakozó lelkesedéssel —, de Rákóczi mellé állt a város. Nem egyszer hontalanul bolyongott a város népe föl a Mátra vidékre, máskor a messzi határban „déren és fergetegen" hált. Amikor megfogyatkozva hazatértek a ceglédiek, ismét az újjáépítés volt a dolguk. — Ezért nem szólhatok a régmúlt századok ceglédi építészeti emlékeiről, hiszen a sárból, gyephantból, vesszőből épült hajlékok jeltelenül tűntek el — tárja szét karját sajnálkozva a helytörténész. — Cegléd templomait, mai formájukban csak a múlt században építették. A középületek születése is alig 80—100 évre nyúlik vissza — egyszerűek, dísztelenek. Műemléki katalógusok ilyeneket nem is tartanak számon ... Az egyetlen díszesebb, nekünk szép épület, a városháza: a múlt század utolsó évtizedeiben vagyont gyűjtő parasztpolgárok ízlését dicséri. A népi építészet sem hagyott nyomot városunkban, mivel a ceglédi lakóházak többsége nem a napi munka színhelye volt. A munkák zöme a várost körbeölelő tanyákon folyt, a városi otthonok csak a jómód mértékével hivalkodtak, s őket leginkább télen lakták. Az egykori 40 ezer holdas tanyavilág mára persze összezsugorodott, csak néhány takaros tanya áll még. A Nagytemplom Cegléd főterén 334 évvel Dózsa lázadásra hívó szava után Kossuth mondott toborzó beszédet. S akárcsak Dózsa mozgósítására, Kossuth szónoklatára is fegyvert fogtak a ceglédiek. A szabadságharc bukása után — már a kiegyezést követően — választják Cegléd országgyűlési képviselőjévé Kossuthot, s indul a turini küldöttség. Dobos János lelkész szavait márványtáblán örökítették meg: „...Mi ott szeretnők látni hazánkat, ahol Te vagy, és Tégedet ott, hol van hazánk." A dicső múlt emlékei még a város több pontján elhelyezett szobrok, emléktáblák, melyek kegyelettel őrzik a Tanácsköztársaság vezéralakjainak, mártírjainak emlékét. A Tanácsköztársaság idején a város népe ismét elsőként állt a forradalom mellé. Cegléden, az országos eseményeket megelőzve, tíz nappal korábban munkáskézben volt a hatalom. Huszonhét dűlő „Menyasszonyi ruhát kölcsönzünk, és takarmányrépát eladnánk!" Ezen a hirdetésen hökkent meg Féja Géza, aki több mint tíz évvel ezelőtt szociográfiát írt Dózsa György városáról. A hirdetett megannyi eladó holmi mögül kivillan a dűlőkön gazdálkodó hajdani zsellérek jelenben megkapaszkodó tegnapja: a termény adása-vétele „házon belül" történik, miközben már bontogatja szárnyait a szövetkezeti mozgalom. „Cegléd határának jelentős része homok — írja Féja Géza. — Füves részeit valamikor birkalegelőnek használták, ám a birka a-füvei együtt gyökerét is kitépte, a homok a szél szabad zsákmánya lett, és már-már elöntéssel fenyegette a várost. Ezért még a múlt században 1100 négyszögöles darabkákat osztottak ki a zselléreknek, és tíz esztendőre fölmentették őket a dézsma alól. Huszonhét dűlő kelet-11