Budapest, 1978. (16. évfolyam)

2. szám február - Tömöry Márta: Thallóczy Lajos feljegyzéseiből

nak, amennyire a szabályok értelmében tehetik . . . Aki tanul közöttük, az stréber. Valahogy leteszik a vizsgákat protekcióval és minthogy nálunk alispán, hivatalnok protekcióval lehet, ezekre a pályákra utaznak. Csak a szegényebb sorsú tanul; hogy ennek az országnak — legalább ebben a rétegben — el kell pusztulnia, mathematikai pontossággal, az bizonyos . .. Testi erejüket illetőleg elég jók, de lelkileg semmire sem valók. Tartanak német, francia, angol tanítót, de idegen nyelvet csak tízen tanulnak.« Megnéztem magát az intézetet is. Hát bizony itt az ún. stúdium- és vívóterem nem sokat ér. A szobák elég tiszták, csakhogy sok van törvezúzva. A praefektus különben mondta, hogy a magyar fiatalság piszkos és az a baja, hogy mindent rombol, akár csak a tatár. Fegyelmezni nagyon nehezen lehet őket. Van zeneegyletük, de próbára nem jár el senki, még ha meg is kérik őket. Azonban a gyűléseken paragrafusokon vitatkoznak, akár csak az országgyűlésen ... A cselédséget jól tartják, láttam a konyhát és az étkező termet, ez a legszebb, a koszt jó . . . A pap nagyon tetszett nekem, de nem szeretnék a helyében lenni. Maga a fiatalság elég jó külsejű, de az egészben csak az van, hogy a szobákban keresztet akasztottak és van egy nagy kápolna; az istentisztelet látogatása csak vasárnap kötelező. A kápolnában székek vannak. Pesten is van egy szegényebb internátus, de azt már nem néztem meg. Ami különös, nemi baj ritkán fordul elő. Beszélgettünk a szocialista eszmékről és mind a ketten egyetértettünk abban, hogy nem csoda, ha a szegényebb sorsú keresztények a dzsentri költekezése láttára irigykednek és szociálistáskodnak. . ." Az egyetemi ifjúság fizikai állapotáról írja másutt: „Ma megnéztem az osztrák és magyar kultuszminisztérium által protegált egyetemi vívóversenyt az idevalósi egyetem tornatermében. A magyar fiúk tényleg legjobbak a kardvívásban. Persze az olasz vívást, amely inkább gymnastika, csak újabban hozták be, mert mi ezelőtt 30 évvel a Kéresztessy-féle magyar vívást gyakoroltuk, ma azonban teljesen az olasz vívás módszere van elfogadva, és az az örvendetes, ahogy a mi ifjaink ebben is kitűnnek. Amellett a fiúk magatartasa udvarias, szerény és becsületes. Szinte jólesik néha egy kedvező körülményt is konstatálni . . ." A sokféle hivatalos fogadás közül azt az egyet hadd említsük, amiről Thallóczy ezt a rosszalló feljegyzést készítette: „. . . frakkban a Hungáriába. A tengerészeknél ebéd. Adták Dániel Ernő, Rosenberg Gyula s az albizottság. Jelen volt a három közös miniszter. A menü fenséges volt, ez egyszer a Hungária kitett magáért. Könnyű és jó volt minden, a borok is jók, de azért mégis fáj a fejem . . . A pezsgő a szó szoros értelemben folyt. Vojnits István azt az ostoba bácskai szokást hozta be, hogy vizespoharat megtöltenek pezsgővel s köszöntik az emberre s azután az tartozik visszaköszöntem s továbbadni s egy pohárból isznak. Köszönöm én ezt az ó-germán disznóságot. Még szájfájást kap az ember . . ." A|főváros „fény és árnyék" jelenségei is tollára kerülnek olykor: „Elmegyek reggel a Gerbeaudhoz. Szép, ízléses öltözetű lányok százakért vásárolják a cukrot. Tegnap este meg három éhes mezőtúri kőműveslegény nézte irigyen a hentesboltot, mondván: ,ősznek'. Adtam nekik egy koronát, nem akarták elfogadni. De amikor rájok erőltettem, rohantak be a boltba . . . Ide jutottunk nagyjából . .." Ha huzamosabb ideig Budapesten van, nagyobb kirándulásokat is tesz. Mindenütt történeti vagy gyermekkori emlékeket keres; megnézi a Váci úti, újpesti új gyárakat; s megállapítja, hogy „munkásságunk létszáma rohamosan nő, nem csoda, ha érdeklődik a szocialista tanok iránt". „Az új hídon (az újpesti vasúti hídon) át a Szúnyog-szigetre. Csibészek paradicsoma. Pedig igazán buja növényzetű hely. Most kezdik építeni. Izmos kubikusok dolgoznak a töltéseknél. Érdekes egy nép, munkás csongrádiak. Mennyi erő lakik ebben a csongrádi fajban. A kuli szívóssága s a maga baját mégis önállóan intéző nép ez. Sajnálom, hogy nem érek rá velők foglalkozni. Aztán átmentünk a Filatori gáton a légszeszgyárhoz, ahol erősen dolgoznak ugyancsak ezek a csongrádi kulik. Benéztünk Aquincumba. Az aquincumi vendéglőben reggeliztünk: sonkát, éktelen teát és tojást. A csibék s a malacok voltak társaink. Innen szúnyogcsípte combokkal, rekkenő melegben be a városba; megnéztük a Flórián teret, Vörösvári utat s bevonultunk a Margit-hídhoz. Óbuda is nagyot haladt. A hegyek felé lehetne cottageket építeni. A Szentendrei úton az ottani csibésznépnek olyan mustraiskolát építettek, hogy kár ezért a luxusért. Ezen a pénzen négy iskolát is lehetett vón életbe léptetni . . ." Újabb kirándulásáról számol be a következőkben: „. . . Óbudára hajtattam a kiscelli hegyre. Ezen a hegyen állott Nagy Lajos király anyjának a palotája, a középkorban ott templom volt s a XVIII. században kamarális épület, majd katonai kórház és legutóbb katonai ruhatár lett belőle. Óriási épület, amelynek falai még vagy száz esztendőt elbírnak. A katonai kincstár kínálta ezt az épületet, s a főváros bolondjából nem vette meg. Most egy Schmidt nevű bútorszállító kerítette magához ezt az igazán kórháznak való, egészséges nagy telket az épülettel együtt 75 000 Koronáért. A kápolnának középkori kapitáljait és egyéb régiségeit kirakták a ház elé és Kuczinszky uram nem szállította be Aquincumba. Most az eső veri. Ez a hely nekem kedvenc kiránduló-helyem volt és megélveztem a régi emlékeket is. Onnan elmentünk a Viktória téglagyárba, ahol állítólag Fehéregyháza állott. Itt legutóbb római sareofagokat találtak. Ezeket megnéztem, de jobb tetszett néhány faros nógrádi palóc menyecske és leány, akiknek oly lábikráik voltak, hogy gyönyörűség volt nézni, amint százráncú szoknyáikban riszálva végigmentek. Majd megálltunk annál a halomnál, ahova a fehéregyházi templomot teszik. Csak úgy találomra teszik oda, mert onnan szép kilátás nyílik. Titulus aedificandi (indok az építkezésre). Vasziljevics kirendelte az óbudai lovas kézbesítőt, aki a kültelkeken lóháton jár. Sarkantyús csizmában és díszben beállított s felült a sofőr mellé ... Itt azután előhívattuk a városi erdőőrt, egy Németh nevű baracskai születésű bibliás embert. Gyiloklesőjét felkötötte és velünk jött. Jól megtermett ember, aki mindenről lud felvilágosítást adni, még olyanról is, amit nem tud. De az erdőt ismeri és sokat olvasott. A Hármashatár-hegy alja fiatal lomberdő, de rendkívül jó útja van. Kb fél óráig lépkedtünk, azután a tisztásra érkeztünk, majd a hegynek észak felé nekivágva egy bozótos erdőn keresztül haladtunk a csupasz tető felé. Itt már út volt és bizony nehezen esett az esés. De végre felértünk és remek kilátás, az egész vörösvári és pilisszántói völgy terült el előttünk. Fenséges panoráma nyílik Somlyóra, Hidegkútra, Máriaremetére és a János-hegyre. Azt az ötnegyedórás mászást megérdemelte a dolog. Hosszabb emelkedés után leballagtunk és fél 11 óra után odaértünk az erdőőri lakhoz. Németh uram megmutatta az ő fogoly-tenyészetét. T. i. a mezőn levő árván hagyott fogolytojásokat összeszedi és Tabáni házak a Gellérthegy lejtőjén A Wekerle-telep egyik első utcarészlete 40