Budapest, 1978. (16. évfolyam)

2. szám február - Chikán Bálint: Hamutartótól a szoborig

1926-ban egy lakberendezési üzlet tulajdonosa végre felfigyelt a kerámia kereskedelmi lehetőségeire, s ettől kezdve Gádor anyagi, megélhetési gondjai csökkentek. Munkái ebben az évben külföldön is elismerést arattak : a barcelóniai világkiállításon ta el a népi fazekasság ősi technikai fogásait, így például a kerámiaedény díszítésének vonalas módját: az írókázást. * 1919, a Tanácsköztársaság a haladó gondolkodású Gádor számára magától értetődően a cselekvés korszakát jelentette, nemcsak a műhelyben, de társadalmi területen is. Az Iparművészek Szakszervezetének egyik alapítója lett. A 133 nap után ezért Bécsbe kellett költöznie. Csaknem egy évig a Wiener Werkstättcben dolgozott az akkor már csak a kerámiával dolgozó Gádor, s megismerkedett az új idők új lehetőségeivel, új elvárásaival, új technikáival. Hazatérve ebben a szellemben kezdte újra itthoni tevékenységét, amelynek első eredményeit 1921-ben a Belvedere-ben be is mutatta. Gádor ettől kezdve a kerámia kísérletező újító művésze. Ekkorra megvolt az az alapismerete anyagról, technikáról, építkezésről, amely lehetővé tette, hogy az újat, a jobbat, a praktikusabbat keresse. A korongolást szabadon felrakott formákkal gazdagította, a kifejezés erejét pedig hol az építkezés teljesen tiszta architektonikájában, hol a népi motívumok hangsúlyozásában, más esetben pedig a primitív népek művészetének, jellegzetességeinek felhasználásában találta meg. Az 1922-es évekből fennmaradt munkák, a Csoport, a Föld, a Női figura bizonyítják mindezt. Ebben az évben Aba-Novák Vilmossal társulva sikerült még egy kiállítást rendeznie az Ernst Múzeumban, de helyzete később egyre nehezebbé vált. Saját műhelye nem volt, dolgozni, meg élni alig tudott. Alkotásaira, az ilyen típusú kerámiára nem volt társadalmi igény, mivel tevékenysége ekkorra messze távolodott a kor kedvelt szecessziós — sok esetben gicscses — kerámia, illetve porcelán stílusától. Amikor 1924-hen a Velencei Biennálén bemutatták munkáit, találóan „primitív expresszionistá"-nak nevezték a művészt. 1925-ben a Nyugat hasábjain Rabinovszky Máriusz értékelte tevékenységét, néhány mondatban remekül összefoglalva művész' tének lényegét: „ .... A primitív népek, különösen a négerek szobrászatét mély intuícióval érzi fel és olvasztja egybe a népi barokkal. Színízlését a bécsi hagyományon nevelte. Torz esetlensége virtuóz . ." aranyéremmel tüntették ki. Egy évvel később két új egyéniség tűnik fel a magyar kerámia művészetben: Gorka Géza és Kovács Margit. Újabb egy év telik el, s Orbán Dezső tanítani hívja Gádor Istvánt művészeti iskolájába, az Atelier-be. Ebben az évben veszi kezdetét Gádor kerámikus munkásságának második nagy korszaka, amelyet a népi ihletettség jellemez. Az alapokat keresi: a vidéket járja. Népi tárgyak, díszítések jellegét, meghatározó jegyeit kutatja, s természetesen a nép életének mozzanatait figyeli, jegyzeteli, vázlatolja, rajzolja. Bár kezdetben ezekből a tanulmányokból csak illusztráció lett, mivel a kifejezés szándéka erősebb volt, mint az anyag öntörvénye. Gádor azonban hamar túljutott ezen az állapoton. Mélyebbre ásva eljutott odáig, hogy a népi művészet értékeit, az alkotók belső hitét saját formanyelvén legyen képes tolmácsolni. Ebben a korszakban rövid időre — a kerámiát soha félre nem téve — visszatért a szobrászművészet területére is. Szobrain — Gondolkodó, A Föld, Ülő munkás — olyan társadalmi kérdéseket vetett fel, amelyek rokonítják őt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának több tagjá-Noé bárkája (1936) val. Nem véletlenül alakult ki barátság Gádor és Mészáros László Bokros-Birinann Dezső, Goldmanr György között. Ám plasztikáit kevésnek érezte. Korábban is éppen azért vonzódott a kerámiához, mert e műfaj egyszerre követelt plasztikai érzéket, festői látást, rajzkészséget és építkezni tudást. Gádor kerámiáinak sorát éppen az teszi változatossá, hogy a kellékek közül hol az egyiket, hol a másikat használta hangsúlyozottabban. A 30-as évek népi ihletettségű kerámiáival sorra szerezte külföldön az elismeréseket: hat világkiállításon, illetve kerámia-kiállításon nyert díjat. * A felszabadulást követően főiskolai tanári állást kapott, s úgy tűnt, hogy végre gyári, ipari termelésre is dolgozhat. De nem így történt. Az elgondolások túl optimisták voltak a realitáshoz képest. Gádor ekkor is tudott újítani, művei új színt, új formát hoztak. Ahogyan Rózsa Gyula írta: „Legendaszerű, hogy Gádor a legerőszakosabban stílust megszabó 50-es évehben is remeket tudott teremteni, mert meríthetett saját hagyományaiból ..." A 60-as évek elején lazítani kezdi az addigi kötött Víziló (1917) Virágtartó (1917)