Budapest, 1978. (16. évfolyam)

12. szám december - Breuer János: Egy zenekar születésnapjára. A Budapesti FilharmóniaiTársaság 125 esztendeje

Az 1. világháború idején súlyos vérveszteséget szenvedett a Filharmonikus Zenekar, Kerner István egészsége is megrendült a io-es évek derekán. Ezért választott az együttes 1919-ben új elnökkarnagyot, az akkor már rendkívüli nemzetközi tekintélynek örvendő Dohnányi Ernő személyében. Dohnányi 1918-ban vezényelte első önálló filharmonikus hangversenyét. A legtöbbször — öszszesen 333 alkalommal — ő állt a karmesteri dobogón az együttes történetében. Nevéhez fűződnek a zenekar kiterjedt vidéki és külföldi turnéi. Dohnányi, a kompromisszumok, a hajlékony diplomácia embere, a II. világháború nehéz éveiben tekintélyét latba vetve vállalta az üldözöttek mentését, de több mint vitatható, hogy 1937-ben német turnéra vitte zenekarát, kiváltképp, mivel a náci propaganda ezt a gesztust egyértelműen az akkori fasiszta Németország melletti politikai állásfoglalásként értékelte. Dohnányi művészi eszményképe a bécsi klaszszika és a német romantika volt. Az általa vezetett Filharmonikusok konzervatív műsorpolitikáját sok jogos bírálat érte. „Afagyarország első, sőt mondhatjuk egyetlen szimfonikus zenekarának legelemibb feladata, hogy a zeneirodalom klasszikus értékeit állandóan műsoron tartsa, s másrészt, hogy bemutassa a modern zeneirodalom legjellegzetesebb alkotásait. Filharmonikus társaságunk az idei műsor összeállításánál úgy látszik megfeledkezett erről a legelemibb feladatról" — írta 1923 tavaszán Tóth Aladár, aki akkor is, később is szorgalmazta Schoenberg, Stravinsky műveinek előadását a Filharmonikus estéken. Dohnányi, igaz, bemutatta Bartók új műveit, de repertoáron inkább a régebbieket tartotta; a Kodály-kompozícióknak megadta az illő publicitást, de például Schoenbergtől mindössze egyetlen, igen korai művet tűzött ki előadásra. Mindazonáltal a Dohnányi-éra eseménye Stravinsky két szerzői estje (1926, 1933) a zeneszerző közreműködésével, Respighi szerzői estje a művész vezényletével. Hindemithet Brácsaversenyének szólistájául hívta meg 1932-ben, szerzői estre Ravelt 1933-ban, Szergej Prokofjevet 1935-ben. Dohnányi idejének kiemelkedő jelentőségű művészi-társadalmi eseménye volt a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének félévszázados jubileumára, 1923. november 23-án rendezett ünnepi hangverseny, Bartók Táncszvitjének és Kodály Psalmus Hungaricusának bemutatója. „Mondd, különben, nem volna kedved saját magad művedet eldirigálni?" kérdezte Dohnányi Bartókot írásban, 1923. november 6-án. Bartók erre nem vállalkozott Kodály neve ekkor karmesterként még nem merült fel, 1929-től kezdve azonban a Filharmonikusok élén is gyakran dirigálta a műveit. Az 1923 novemberében rendezett gálaesten bemutatott két remekmű mindenesetre tiltakozás volt a fehérterror és díszmagyaros kreatúrái ellen. Bartók zenéje a kelet-európai népek összetartozását, lebírhatatlan erejét hirdette. Félreérthetetlen az utalás Kodály zsoltárában: „A szegényeket felmagasztalod, a kevélyeket aláhajigálod." A Dohnányi vezette Filharmonikus Zenekar vendégül látta a világ dirigensi és szólista élgárdáját; vezényelt: Ernest Ansermet, Fritz Busch, Issay Dobrowen, Wilhelm Furtwängler, Vittorio Gui, Erich Kleiber, Hans Knappertsbusch, Willem Mengelberg, Bernardino Molinari, Charles Münch, Franz Schalk —, hogy csupán néhány nevet ragadjak ki a vendégek gazdag lajtsromából. De Dohnányi bizalmat szavazott a fiatal tehetségeknek is. Az Operaház ifjú karmestere, Ferencsik János, a későbbi elnökkarnagy, 1935. február 4-én mutatkozott be a Filharmonikusok élén. Dohnányi látván a politikai helyzet alakulását, 1941-ben lemond elnökkarnagyi tisztjéről. A zenekar új választmányából kiszorítják a nyílt jobboldalt, az elnökkarnagy marad. 1944. május 11-én azonban beszünteti tevékenységét. Pontosan egy év múlva, 1945. május 11-én rendezte felszabadulás utáni első bérleti hangversenyét a Filharmonikus Zenekar. Ezt április 6-án orosz —magyar koncert előzte meg, a műsort a Nemzeti Segély javára, az éhezők-nyomorgók támogatására adták. A felszabadulás után megszűnt az együttes hegemóniája, körülötte más hivatásos zenekarok is létrejöttek: a Székesfővárosi Zenekar (a mai Állami Hangversenyzenekar elődje) és a Magyar Rádió szimfonikus együttese. A Filharmonikusok nagy részt vállaltak az új magyar művek terjesztésében, a nálunk korábban szinte ismeretlen szovjet zeneszerzés és előadóművészet propagálásában. Egy 1945. október 13-án rendezett operaházi díszhangversenyen Sergio Failoni mutatta be Sosztakovics Leningrádi szimfóniáját, s november 7-e első szabad ünnepén Ferencsik János Csemberdzsi, Mjaszkovszkij és az emigrációból hazatért Szabó Ferenc egy-egy művét dirigálta. A zenekar csakhamar műsorára tűzte a népi demokratikus fejlődés útjára lépett baráti országok zeneműveit, meghívta legjobb előadóművészeit. A felszabadulásig eltelt 91 évadjában mintegy 1120 estét adott, 1945-től körülbelül 360-at. Évadonként tartott 4—7 koncertjén 40 kortársi magyar művet mutatott be, és összesen 88 alkalommal játszott új magyar kompozíciót (Bartók és Kodály ebben a számban nem szerepel). Ugyanebben az időben 44 kortárs külföldi mester 103 alkalommal került műsorra, ebből 43 magyarországi bemutató. 18 Bartók-alkotást 104-szer, 11 Kodály-kompozíciót 39 ízben játszottak Filharmonikusaink. Statisztikailag jóformán minden estjükön jelen volt századunk zenéje, a műsorpolitika gyökeresen megváltozott tehát a korábbi évekhez-évtizedekhez képest. Hangverseny-előadásban ők mutatták be Garaguly Károly vezényletével Bartók Concertóját (1947. április 22.), posztumusz Brácsaversenyét (Lukács Pál, Ferencsik János, 1951. május 28.). Néhány emlékezetes pillanat: David Ojsztrah budapesti bemutatkozása a Filharmonikusokkal, 1949. Rihter hangversenyei, 1954. Szerepeltek Filharmonikusaink 1948-ban a Bartók-fesztiválon, 1951-ben, 1953-ban és 1956-ban a Magyar Zenei Heteken. 1948-ban vezényelte őket első ízben jelenlegi elnökkarnagyuk, Kérődi András. Zenetörténeti jelentőségű dátum az együttes 1955. június 6-i Bartók-estje. Somogyi László koncertszerűén ekkor tűzte újból műsorra A csodálatos mandarint, amelyet az 50-es évek szűkkeblű, szektás zenefelfogásának nyomására, sok más Bartók-remekművel együtt, levettek a műsorról. Innen, 1955 júniusától számítható a magyarországi Bartók-reneszánsz, az elkövetett súlyos vétségek korrekciója. 1945-től másfél évtizedig nem állt választott elnökkarnagy a Filharmonikusok élén. Ferencsik János évadonként egy, olykor két koncertet vállalt, s az Operaházban formálta az együttes művészi arculatát. Ugyanezt tette Klemperer is budapesti éveiben. Az ötvenes évek derekától oly nagy érdeklődés nyilvánult meg a Filharmonikusok koncertjei iránt, hogy minden műsort kétszer játszottak el, egyszer az Operaházban, majd az Erkel Színházban is. 1956-ban számos kiváló művészét vesztette el az együttes, 1956/57-ben koncertező tevékenysége teljesen szünetelt. Vezető nélkül a nagymúltú testület fokozatos hanyatlásnak indult, fogyóban volt régi közönsége is. Ezért választották a zenekar tagjai 1960-ban Ferencsik Jánost elnökkarnagyul. Csakhogy Ferencsik akkor már az Opera és az Állami Hangversenyzenekar főzeneigazgatója, világjáró művész volt, aki egy második koncertező zenekar irányítását idő híján semmiképp nem vállalhatta. Csakhamar megszűnt a Filharmonikusok önálló bérleti sorozata, az Operaházban sem koncerteztek többé, s volt olyan évad, hogy alig jutottak közönség elé. 1967-ben Kórodi Andrást karnagyul, 1976-ban elnökkarnagyul választotta a Filharmóniai Társaság. Az együttes a felszabadulás óta eltelt 33 év koncertszámának több, mint felét ez alatt az utolsó évtized alatt teljesítette. Rendszeressé váltak országjáró turnéi, és sor került néhány igen sikeres külföldi útra is. Ebben az időben 174 filharmonikus koncertet rendeztek, ebből 114-et Kórodi vezényelt. A külföldi utak közül kiváltképp emlékezetes az 1970/71-es Bartók évhez kapcsolódó európai körút és a L'Humanité fesztiválján való részvétel 1974 őszén. Az együttes közreműködésével, Kórodi András vezényletével 100 ooo-es tömeg hallgatta meg Párizsban Berlioz Rekviemjét, ennyien a művet alighanem keletkezése óta sem ismerték meg. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara — amely egykor a Nemzeti Színház, napjainkban az Operaház zenekarának tagjaiból áll — felfelé ívelő művészi aktivitással ünnepli 125. születésnapját. Tagjainak életkorát tekintve fiatal ez az együttes, szellemében is az. Méltán állítható „a mívelt világ nagyobb és középszerű városainak' zenekarai mellé. 44