Budapest, 1978. (16. évfolyam)

12. szám december - Vadas József: A napbanéző — Bokros Birman Dezsőről

Don Quijote. 1929 PETRÁS ISTVÁN FELVÉTELEI 25 azért, mert szép férfi volt), hiszen ő az igaz ügyet képviseli, ezért a szobrász eleve szépnek látta. Az önportrét is az Ady-arcmás nyugodt formavilága jellemzi, hiszen Bokros Birman a maga eszményét formálta meg Ady ban. Ám az eszme szembetalálja magát a kor valóságával. A kor magyar valóságával; Bokros Birmant ugyanis a húszas évek elejétől ismét itthon találjuk. A szép formák ekkor szétesnek, a fenséges nyugalom küzdő öntudattá, a heroizmus groteszkké változik. Bokros Birman szemében Don Quijote a kor hőse, aki nem hagyja igazát a reménytelen helyzetben sem, egymagában, anakronisztikus fegyverekkel indul küzdelemre. Róla — vagyis az elszánásról — mintázta egyik legismertebb művét 1929-ben. A húszas-harmincas évek fordulóján sokat utazik, közben egyre szorosabban kapcsolódik a baloldali mozgalmakhoz. Tömzsi figurái — Köszöntő, Teremlés —félreérthetetlenül a magyar munkásság erejét jelképezik: a Kubikosban és a Napba néző bányászban pedig a föld rögeinek nyerseségével mintázza meg hőseit. Ezek a szobrok elkötelezett művészt mutatnak; olyan embert, aki az egyre nehezebbé váló időkben egyre nyíltabban vallja hitét a jövő rendben. Az már csak következmény, logikus következmény persze, hogy Ady. 1924