Budapest, 1978. (16. évfolyam)

2. szám február - A címlapon: Balla Demeter felvétele

mény sem — prémium, nyereségrészesedés kifizetésekor, névnapon vagy más ünnepen. A garázda cselekményeket még inkább visszaszorítaná az italmérő helyiségek fokozottabb rendőri ellenőrzése mellett, ha a vendéglátóiparban maradéktalanul megtartanák az ittas személy kiszolgálásának tilalmát. A lakáshelyzet egyre gyorsabb ütemű megoldása eredményeként lényegesen csökkent a kényszerű együttlakásból fakadó, a lakásvita keretein túllépő, hangoskodásban, veszekedésben és verekedésben megnyilvánuló, vagy a bérház lakóinak nyugalmát egyéb módon zavaró garázda cselekmények száma. Bár az erőszakos bűncselekmények — amint azt az előbbiekben említett statisztikai adatok is szemléltetik — összességükben csökkenő tendenciát mutatnak, a rablások száma a főváros területén — átmeneti csökkenés után — sajnálatos módon ismét emelkedik. A rablások elszaporodásának elsődleges okát az alkoholizmus sajnálatos terjedésében kell keresni. A rablás tetteseinek közel 6o%-a ittas állapotban követi el ezt a társadalomra kiemelkedően veszélyes bűncselekményt. Az esetek többségében a sértettek is ittasak. Alapmotívum az, hogy a pénzt már elitták, a további italozáshoz szerezni akarnak. Ezért italboltokban, szórakozóhelyeken vagy ezek környékén keresik és találják meg áldozatukat, aki legtöbbször ittas, vagy éppen céltudatos leitatással teszik ellenállásra, önvédelemre képtelenné. A rablást elkövetők züllött, lumpen elemek. Igen sok közöttük a többszörösen büntetett visszaeső. Még sajnálatosabb, hogy sok a fiatalkorú vagy fiatalabb felnőtt a rablásért felelősségre vontak között. A rablások elszaporodásának a törvény szigorának alkalmazásával kell gátat vetni. Bíróságaink büntetéskiszabási gyakorlata szigorodott is, ezt bizonyítja, hogy visszaesés esetén ritkán szabnak ki öt év alatti szabadságvesztést. A rablások elbírálásánál nem lehet enyhítő körülmény az, hogy az erőszakkal elvett összeg viszonylag csekély, az esetek többségében mindössze ioo — 200 Ft. A bíróságnak azt is tekintetbe kell vennie, hogy a rablást elkövetők többnyire a sértettnél található összes értéket el akarják tulajdonítani, s a zsákmány nagysága csak a véletlenen múlik. A közelmúltban előfordult néhány súlyos rablási cselekményből már szervezettségre, előre kitervelt elkövetésre lehet következtetni. A fegyveres elkövetési mód, a nagyösszegű, társadalmi tulajdont károsító cselekmények önmagukban is emelik a bűncselekmények tárgyi súlyát. A szervezett rablások megjelenése azért is különösen veszélyes, mert mindenre elszánt bűnözők bandába tömörülése ismétlődő bűnelkövetések veszélyét hordja magában. A bűnüldöző szerveknek kötelességük az egész társadalom felháborodását kiváltó ilyen cselekmények csírájában való elfojtása, a szervezett alvilág kialakulásának megakadályozása. Kisebb hullámzástól eltekintve viszonylagos állandóságot mutat az élet elleni bűncselekmények száma. Meg kell azonban jegyezni, hogy a befejezett és a megkísérelt emberölések túlnyomó többségében nem előre kitervelt módon, szexuális indokból vagy nyereségvágyból történt elkövetésről van szó. A bűncselekmények áldozatai zömmel hozzátartozók, az elkövetőket leginkább a gyűlölködés, a bosszú, a házastársak, rokonok közötti * családi kapcsolat megromlása, féltékenység, hirtelen harag stb. vezérli. Tovább elemezve a bűnözés alakulását, megállapítható a statisztikai adatok alapján, hogy a bűnözés 60 —65%-át kitevő vagyon elleni bűncselekmények száma nem emelkedett, sőt kismértékben csökkent. A bűnözés struktúrája azonban e téren már figyelemre méltó változásokat mutat. A társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények száma csökkent, a személyi javak elleni tettek száma emelkedett. Viszonylag gyorsuló emelkedést mutat a járműlopások és a betöréses lopások száma. Ez a tendencia egyebek között azzal is magyarázható, hogy az utóbbi években mind nagyobb értékű vagyontárgyak (gépkocsi, víkendház stb.) kerülnek az állampolgárok tulajdonába; emellett a társas építkezéseknél és lakásszerzéseknél is visszaélésekre nyílik lehetőség. A népgazdaság elleni bűncselekmények közül emelkedő tendenciát mutat az üzérkedés, árdrágítás és vesztegetés. A deviza- és vámbűntettek miatt a bíróságok 1976-ban lényegesen kevesebb személyt vontak ugyan felelősségre, mint a korábbi években, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az ilyen büntettek száma valóban csökkent. Időközben ugyanis a jogszabályok felemelték e cselekmények esetében a szabálysértési értékhatárt, így az elkövetők egyrészét ma már nem a bíróság, hanem a szabálysértési hatóság vonja felelősségre. Még kedvezőtlenebb a kép, ha hozzátesszük, hogy a népgazdaság elleni bűncselekményeknél, különösen pedig a vesztegetés, az árdrágítás, a vásárlók megkárosítása, valamint a deviza- és vámbűntettek esetében a statisztikai adatok nem fedik az ilyen jellegű bűnelkövetések valóságos számát. r Köztudott ugyanis, — és ennek a közvélemény is hangot ad — hogy a gazdasági vesztegetés éppúgy rendkívül elterjedt a vállalati gazdálkodásban, mint a kereskedelemben. Az ilyen esetek nehezen deríthetők fel. A megtorlás azért is marad el gyakran, mert az ilyen bűncselekményeket elkövetőkkel szemben sem az érintett vásárlók, sem a vállalati vezetők vagy ügyintézők sem lépnek fel. A növekvő turizmus következményeként szaporodó deviza- és vámbűntetteket a közvélemény sokszor csupán „ügyeskedésnek" és nem bűncselekménynek tekinti. A vásárlók megkárosítása miatt a bíróság csak akkor járhat el, ha a kereskedelmi eladó több alkalommal károsítja meg fondorlatosan a vásárlókat. A tapasztalat szerint viszont a vásárló — ha egyáltalán szót emel — rendszerint beéri a hamis mérés vagy számolás helyszíni kifogásolásával, nem kér hatósági intézkedést. így azután — bizonyíthatóság hiányában — nincs mód a büntetőjogi felelősségrevonásra. Az üzérkedésnél egyre gyakoribb, hogy egy-egy gazdálkodási egység (vállalat, tsz, ÁFÉSZ stb.) tagjai vagy alkalmazottai közösen folytatnak üzérkedést a jogszabályokban előírt tiltó vagy korlátozó rendelkezések kijátszásával. A cél minden esetben a meg nem engedett haszon. Ezért követnek el deviza- és vámbűntettet, üzérkednek, károsítják meg a vásárlókat, korrumpálnak, vesztegetnek és fogadnak el vesztegetési pénzt. A tárgyalt ügyekből szerzett tapasztalatok szerint a népgazdaság elleni bűncselekmények elkövetői nem a szerény jövedelmű állampolgárok, hanem azok, akiknek a soknál is több kell. A bíróságok figyelembe veszik a büntetés mértékének megállapításánál az ilyen bűncselekmények elszaporodását, gyakoriságát. Az ítélkezési gyakorlat következetes szigorral lép fel a népgazdaság érdekeit sértő bűncselekmények visszaszorítása érdekében a harácsoló, spekuláns elemekkel szemben. Jelentős részarányt képviselnek a bűnözésen belül a közlekedési bűncselekmények. Számszerű alakulásukat illetően az utábbi évekadatai lehangoló képet mutatnak. A fővárosban az 1971 — 1976-os években a közlekedési vétség miatt elítéltek száma csaknem 100%-kal emelkedett. Bár ezekben az adatokban is tükröződik a gépjárműforgalom nagyarányú növekedése és az autótulajdonosok mind nagyobb száma, mindez önmagában nem magyarázza a negatív tendenciát, Az elítéltek túlnyomórészt nem gyakorlatlan, hanem ittas vezetők. Helyes az a bírói gyakorlat, amely durva esetben vagy visszaesőknél az ítéletbe beleveszi az eltiltást a járművezetéstől. A járművet ittasan vezetők többsége nem hivatásos gépkocsivezető, hanem gépkocsitulajdonos; baráti összejöveteleken, színházi előadások szünetében, éttermekben, talponállókban fogyasztanak szeszes italt, majd felelőtlenül autójukba szállnak. Az általános megelőzést és visszatartást jól szolgálja az eltiltás. A fiatalkorú elitéltek száma a fővárosban 1971 és 1976 között egyharmadával csökkent. A fiatalkorú elkövetők mintegy 70%-a ma is vagyon elleni bűncselekményt követ el. A vagyon elleni bűncselekmények közül is kiemelkednek a lopások. Az elkövetési magatartások vizsgálata szerint négy fő csoportot lehet meghatározni. Ezt azért fontos kiemelni, mert a bűnözés iránya meghatározza a preventív intézkedések feladatait is. Első helyen áll a vagyon elleni bűncselekmények között a gépkocsik feltörése útján elkövetett lopás, illetve járművek eltulajdonítása jogtalan használat céljából. Hasonlóan gyakori a betöréses lopás (üzletek, víkendházak feltörése), az áruházi tolvajlás. Végül a negyedik csoportba sorolható a lopás a munkahelyen vagy otthon. Még mindig jelentős a közrend, a közbiztonság elleni támadás és az egyéb erőszakos jellegű bűncselekmények elkövetése. E bűncselekménykategóriákban azonban a bűnelkövetések száma, de mindenekelőtt azok súlya és jelentősége egyre inkább csökken. Ma már nem fordul elő a régi értelemben vett „huliganizmus", amikor az ún. „galerik" sorozatos, garázda jellegű cselekményekkel veszélyeztették a közrendet és a közbiztonságot, s egy-egy városrészben vagy kerületben hoszszabb ideig rettegésben tartották az állampolgárokat. A fiatalkorú bűnelkövetők többsége változatlanul az alacsonyabb intellektusú személyek közül kerül ki. Nagy számban van közöttük olyan, aki még az általános iskola nyolc osztályát sem végezte el, de ijesztően magas azoknak a száma, akik általános iskolai tanulmányaik befejeztével valamilyen szakma tanulását kezdik meg és azt abbahagyják. Erre a jelenségre feltétlenül fel kell figyelni, mert a káros környezeti hatások erőteljesek, s ezeket a fiatalkorúakat véglegesen a bűnözés útjára sodorhatják. A fiatalkorúak bűnözésének két leggyakrabban tapasztalható oka: a szülői felügyelet hiánya (különélő szülők, alkoholista szülők, a szülők amorális életvitele) és a környezeti hatások (meg nem felelő lakásviszonyok, rossz szociális helyzet, rosszul megválasztott baráti kör). Javítóintézetet járt barátok vagy felnőttkorú bűnözők nem egy fiatalkorút ösztönöztek bűncselekmények elkövetésére. A fiatalkorú elkövetőkkel szemben a bíróságok az esetek közel 40%-ában nevelő intézkedést (bírói megrovást, próbára bocsátást, javítóintézeti nevelést) alkalmaznak. Ezek közül is elsősorban és túlnyomó részt próbára bocsátásra kerül sor. Ez azt jelenti, hogy a bíróság a végleges határozat meghozatalát egy évre elhalasztja, és a fiatalkorú magatartásától teszi függővé, hogy a büntetőeljárást megszünteti vagy javítóintézeti nevelést rendel el, illetőleg büntetést szab ki. Csak súlyosabb esetekben kerül sor végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására. A fiatalkori bűnözés visszaszorítása nem elsődlegesen igazságszolgáltatási probléma, hanem össztársadalmi ügy. A bíróságok ítélkezési munkájuk tapasztalataival ráirányíthatják a figyelmet azokra az általános jelenségekre, amelyek a fiatalkorú bűnözést elősegítik, illetve lehetővé teszik. E tapasztalatok alapján lehet megszervezni azokat a preventív intézkedéseket, amelyek segítik a bűnözés okainak megszüntetését. Természetesen a fiatalkorúak bűnözésénél is a szocialista erkölcs normáinak betartására, a jogszabályok tiszteletben tartására nevelés a legjelentősebb feladat. E tudatformáló tevékenység azonban rendkívül lassú, ezért nem hagyatkozhatunk kizárólag a tevékenységünk során már elért vagy várható eredményekre. 2