Budapest, 1978. (16. évfolyam)

10. szám október - Borsos Zsuzsanna: Színház, nehéz időkben

Sulyok Mária és Várkonyi Zoltán a Hamlet-ban Greguss Zoltán és Sennyei Vera, Felkai Ferenc Néró-jában emelte. A célzást a nézők megértették. Természetesen a rendőrség sem maradt tétlen. Várkonyi beidézésekor így védekezett: „Nem mutathatom a császár vasöklét nyitott tenyérrel" — vagyis fasiszta köszöntéssel. Ugyanabban az évadban mutatták be Felkai Ferenc Néró című drámáját. A mű értékét politikai aktualitása adta. A közönség beleérzése kiélezte a kérdéseket. A visszaemlékezők elmondták, hogy a bemutató után 24 órával már az egész városban beszélték, hogy Néró azonos Hitlerrel. Nérót Greguss Zoltán alakította. A színház félt a túl zajos sikertől. Felkai így emlékezik vissza a bemutatóra : „Az előadás után Pünkösti belekarolt feleségembe és odasúgta: A színház előtt két ívlámpa van. Félő, hogy az egyiken én, a másikon Feri fog lógni." Mi lehetett az oka, hogy a darabot mégsem tiltották be ? A jobboldali sajtó nem merte észrevenni az analógiát. A századik előadás után Pünköstit beidézték a főkapitányságra. Figyelmeztették, hogy miről beszél a közönség. Pünkösti arra hivatkozott, hogy Felkai egy skizofrén, perverz szadistáról irt drámát, nem egy akkor élő politikusról. A darab elkerülte a betiltást, mivel az igazságot is kerülni kellett. Rendőrségi zaklatások A politikai agitációt, Pünkösti és a színház elkötelezettségét bizonyította Robert Ardrey Jelzőtűz című darabja 1942 áprilisában, amely már csak nyolcszor kerülhetett színre. A történet 1939-ben játszódik, egy világítótoronyban. A cím is szimbolikus, és szimbolikusan értelmezhető a színház egész működésére nézve, amennyiben aktívan vállalta az „őrtorony" szerepét. A darab 3. felvonásában a háború kitörésének napján, 1939. szeptember i-én, a Jelzőtűz hőse a rádióból értesül az eseményekről: „Berlin. Hitler birodalmi vezér és kancellár ma délelőtt a birodalmi ülésen beszédet mond. Egyes jelentések szerint beszédében bejelenti az európai háborút. Varsó. Ma reggel a kora hajnali órákban gépesített német osztagok átlépték a lengyel határt." A nézők már mindezt átélték, ugyanakkor optimizmust meríthettek Robert Ardrey üzenetéből: „Tőlünk függ, hogy a szebb és jobb világ hamarabb virradjon fel." A darabot a rendőrség két nap múlva betiltotta. Pünkösti bátran folytatta az előadásokat, kivárván a belügyminiszter intézkedését. így a betiltott darabot még hatszor előadták, míg véglegesen arra kényszerültek, hogy levegyék a műsorról. A közönség teljes mértékben magáévá tette a darab háborúellenes mondanivalóját. Ajtókat betörve, jegy nélkül tódult be a nézőtérre. A nyolc előadás a színháztörténetben nagyon rövid idő, mégis az adott korszakban jelezte, hogy a nézők ízlésének megfelelt a színház célja: a kilátástalan időben hirdetni a küzdelem szükségességét. Hogy továbbra is játszani tudjanak, egy hét alatt kellett színre vinni Marcel Achard Domino című vígjátékát. A rövid idő alatt összehangolt együttes előadásában sikert aratott a könnyű, szórakoztató darab. Az 1941—42-es évad nagyon megnövelte az érdeklődést a színház iránt, de a legképtelenebb támadások is egyre erősödtek. (Pl.: „Miért szerepelnek olyan gyakran őrültek a Madách Színház színpadán?" — ezzel a címmel jelent meg Papp Antal írása a Film Színház Irodalom 1942. évi 24. számában.) A következő évek is azt bizonyították, hogy a megkezdett úton haladnak tovább. Darvas József Szakadék című színművével drámaírót avatott a Madách Színház, s politikai elkötelezettségének is újabb tanújelét adta. A klasszikus drámaírók, Moliére— Ibsen—Shakespeare színrehozása bizonyította, hogy a háborús időkben az igazi irodalomra is volt igény, nemcsak a könnyű szórakoztatásra. A képzelt beteg egymás után 255-ször került színre, ami önmagában is kimagasló jelentőségű. Shakespeare Hamletének 102 előadása 1943-ban a tettre kész, lázadó Hamletet hangsúlyozta. Több kritikus megjegyezte, hogy a mű nem kamaraszínpadra való. A politikai légkör olyan volt az előadásokon, hogy a „Dánia börtön", vagy a „rohadt az államgépben valami", és más, 33