Budapest, 1978. (16. évfolyam)

10. szám október - Szabadi Judit: Vajda Lajos gyűjteményes kiállítása

egyetlen vízlóba foglalt látnokl kivetítéséhez. A kiállítást meghirdető „Megkötözött", illetve a „Maszk holddal", az „Óriás tájmaszk", a „Szörny kék térben", a „Zöld félkör narancssárgával" korszaka ez: görcsbe rándult kezek, vicsorgó arcok, holdak, kavicsok, torzók, hajfonatok, szárnyak, hármas tagolású hegyláncok és „agresszív" földnyúiványok egymáshoz ízesülése a legtöbbször teljesen homogén, sík és tagolatlan térben. S mégis: Vajda nemcsak a háborút, a fasizmust, a halált megtestesítő gonoszt nevezte meg és jelenítette meg bennük egy modern mágus ördögűző szenvedélyével, hanem a gonosszal szembefeszülő transzcendens szférát is, mely képein az éterien tündöklő kék mezők és a sápadt ezüstök síkjaival kiegyensúlyozta a pusztulás káprázatát. Az egyre elvontabbá váló festményeken visszahúzódott a tárgyi világ; kúpok, félkörök, körök, amorf nyúlványok, rovátkákkal és pettyekkel mozgékonnyá barázdált organikus formák léptek a korábbi megnevezhetőség helyébe. S mikor azután 1940-ben Vajda betegségtől és munkaszolgálattól elgyötört tudatában mégis a démonikus erők kerekedtek felül, fekete szénrajzainak gomolygó ábráiban, a gyökerek, baglyok, indák és szemek körkörösen egymásba kulcsolódó szövevényében eljutott a kifejezés csaknem barbár Maszk profilban két szemmel (1938) sűrítéséhez, egy olyan absztrakt formanyelvhez, amelyben a fekete rovátkák „önműködően" rándultak össze és rendeződtek el a szellemi erőtér végtelen zónájában. Mint ahogy barátja, Ámos Imre írta róla: „Már nem rajzol és fest, hanem jeleket ír a felületre, melyek hieroglifdi egy vége feli közeledő élet vetületeinek. Amiket utolsó nydron festett, illetve rajzolt, valami furcsa, szinte más planétákon vagy transzcendens síkon mozgó léleknek látható grafikonjai, kusza és mégis rendszeresnek mondható vonalak kavargásai, rostos kötegek, melyek egy belső építőerő elrendezését mutatják." Vajda művészetének sem a magyar, sem az egyetemes festészetben nincsen rokona. Munkásságát végül is az emeli a hasonlíthatatlan é$, kivételes jelenségek sorába, hogy felismerte és vállalta a Kelet és a Nyugat találkozási mezsgyéjén élő ember lelki helyzetét és sorsát, mégpedig egy igen kiélezett politikai és történelmi konstellációban. Ebben a folytonos önvizsgálatra késztető, felelősségteljes magatartásban igazgyöngyökként „szenvedte ki" magából művészi formáit, ezeket a szürrealizmussal és absztrakcióval pusztán csak érintkező, sohasem volt alakzatokat, melyek lejegyzésébe haláláig nem csúszott bele egyetlen felesleges mozdulat. Szabadi Judit Megkötözött (1938)