Budapest, 1978. (16. évfolyam)
9. szám szeptember - Weichinger Károly: Egy építész számvetése
Falu járó diák koromban (rajztanárom szénrajza) Fiammal 1936-ban húztunk fel a Dunán. Sajnos, az idő kemény ellenfél, és nem engedi, hogy Regcnsburgból meg Ulmból evezzünk lefelé, ahogy megtettem még gyerekfejjel ezeket a szép túrákat az akkor még különösen elég veszélyes folyón. Szüleim tudatos támogatásának köszönhetem, hogy minden tekintetben boldog ifjúságom volt. Kétszer két hónapra kivittek Ausztriába, alaposan megismerhettem Bécset nagyszabású műemlékeivel, Krems városát, bejártuk a Wachaut, gyönyörködve öreg templomaiban. Bennem már akkor mocorgott valami, mert a látvány: a táj és az épületek — nem hagyott érzéketlenül, sőt, akár a szivacs, szívtam magamba az élményeket, különösen az esztétikaiakat. Nem tartoztam a győri reáliskola legjelesebb tanulói közé, de sokat olvastam, és az impresszionisták példáját követve tájképeket festettem a szabadban. Ennek köszönhettem, hogy 15 éves koromban Pálos Ede rajztanárom többször magával vitt a közeli falvakba, ahol a festett bálványfa kapufélfákat gyűjtöttük, illetve rajzoltuk le. A rajzok aztán meg is jelentek a középiskolai értesítőben. Ez volt az első, még nem A Dunán teljesen átérzett találkozásom a néprajz gazdag kincseivel. Tapasztalataimat érettebb építészi koromban nagyon jól hasznosítottam, még a „korszerűnek" nevezett korszakban is. Az eredmény főleg a nagy világkiállítások tervezésekor mutatkozott meg: a berlini Nemzetközi Kézművesipari Kiállításon, a milánói Triennalén, az 1939—40-es New York-i Világkiállításon szereplő műveimet: épületeket, belső berendezéseket a kritika is igazolta. Egyetemi tanulmányaimat sajnos megszakította az első világháború, és csak 1921-ben tudtam megszerezni építészi oklevelemet. Közben állandóan kokettáltam a régi szerelemmel, a festészettel. Többször állítottam ki képeimet a Nemzeti Szalonban, nem egyszer a kritika elismerő, csábító szirénhangjaitól kísérve. Végleges hivatásomat az döntötte el, hogy 1922-ben meghívtak helyettes építész tanárnak az Iparművészeti Iskolába. Az ott tevékenykedő festő- és szobrász társaimmal szorosabb kapcsolatba lépve átfogóbb tudással térhettem át az épülettervezésre. Országos pályázatokon, külföldi utakon szerzett tapasztalatokkal érleltem 9