Budapest, 1978. (16. évfolyam)

8. szám augusztus - Konrádyné dr. Gálos Magda: „Váci utca, tündérvilág”

sült a helyén. Volt ismét bérház, majd mozi, hangversenyterem. Ma a Pesti Színház van falai között. A Honművész 1835-ben közli, hogy a Váci utcában, a Schedius házban nagy fogadó nyílt. A bérlő pompás bútorokkal készíté fel. . . a külső homlokzaton címerkép, mely fenséges Nádorunkat élet­nagyságban, csinosan festve tünteti előnkbe. A bádogra olajjal festett cégtáblán József nádort Höfel János bécsi mester magyar hu­szártábornoki egyenruhában áb­rázolta. A szállót a kortársak ele­gánsnak mondják, útikalauzok di­csérik éttermét. Itt laktak a kül­földiből hazánk lelkes fiaivá lett Paget John és Clark Adám, míg állandó otthont teremtettek. A Nádor kávéházának „házi költő"-je Lisznyai Kálmán volt. Tavasszal a Nádor kávéháza elé edénybe ültetett fák, virágok kö­zé, a járdára rakták ki az asztalo­kat. Századunk elején ina Szép Ernő: „Gyertek, már csinálják a kertet a kávéház elé, Kis asztalkákat ültetnek belé..." Manapság újból kertecskéket varázsolnak az eszpresszók elé. Bastien d'Échelle az 1780-as években nyitotta meg fényes ká­véházát, a Koronát, amely hamar népszerű lett, és 125 éven át működött. Ez előtt a kávéház előtt is, a múlt században, ilyen friss színfolt tarkította a Váci utca Régiposta utca sarkát. Hosszú pályafutása alatt forgalma, szere­pe változott, sok nevezetes egyé­niség megfordult benne. A múlt század ötvenes éveiben naponta 1000 kávé is elfogyott. Itt üldö­gélt magányosan Vajda János (ha másik törzshelyét megunta). Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő kedvelte még a költők közül. 188i-ben Mikszáth Kálmán volt neves törzsvendége, itt alapította az Utolsó Cigánytanyát. Lakott is rövid ideig a Váci u. 9. sz. házban. Akkoriban járt a kávé­házba Tóth Kálmán is (a Váci u. 43-ban lakott egy ideig). A Ko­rona nagy napja volt 1885 júniu­sában az Országos Kézműipari Kiállításra érkezett francia kül­döttség mulatása. Világhírű férfi­ak: Ferdinand Lesseps, a szuezi csatorna építője, Francois Coppée, a költő, Léo Delibes és Jules Massenet zeneszerzők cigánymu­zsikával itt fejezték be az ünnepi fogadást, melynek háziasszonya Márkus Emilia volt, mesélt is ró­la. (Massenet utazása a Heródiás operaházi bemutatójának is szólt.) A század végén itt alapította Kiss József A Hét című irodalmi folyóiratát (a Nyugat előfutárát). Sok író, költő ülte körül kerek­asztalát. Később átpártoltak a Centrálba. Azért volt a Korona tudósok, tanárok kedvelt helye, mert 172 lapot járatott. Ugyan­akkor kötekedő „aranyifjak" is rontották levegőjét, anekdotás könyvek mesélnek róluk. Utolsó évei szürkék, csendesek voltak. Legszebb üzletutcánk hajda­nában is a Váci utca volt. Már Az egykori Rózsa ter es a Lipót utca 1890 körül, 47/b A Kristóf patika a Kristóf tér sarkan Szent Mihály templommal A 15-ös számú ház homlokzata Az 51-es számú ház udvara

Next

/
Oldalképek
Tartalom