Budapest, 1978. (16. évfolyam)

8. szám augusztus - Granasztói Pál: Közlekedés — városesztétika

írói pályájának csúcsát jelentette, amikor a Pesti Hírlap munkatársaként, egy ideig főszerkesztőjeként tevékenykedett. Kitűnő vezércikkíró volt. Allegorikus formában, többnyire külpolitikai kérdések elemzése ürügyén írt az aktuális hazai politikai helyzetről. (PI. III. Napóleon sajtót korlátozó intézkedéseinek bírálata tulajdonképpen a magyar viszonyokról szólt.) OAz 1861-es év fontos határkő a politikus Királyi Pál életében. A január 2-án megtartott tisztújító közgyűlésen Pest város főjegyzőjévé választották. Ugyanebben az évben a Zala megyei Letenye választókerületének országgyűlési képviselője is lett. Ettől kezdve — az 1884-es kivételével — valamennyi diétán részt vett. 1861. évi országgyűlési beszédében az önkényuralomra, az ország gazdasági kizsákmányolására célozva eleveníti fel a magyarság történelmi múltját: „a magyarság fegyverrel kezében védte hónát, Európát, a kereszténységet a dúló pogányság több mint két évszázados rohamai ellen." Még tartott az országgyűlés (bár már látható volt annak eredménytelensége), amikor újra alkotmányellenes, nemzeti érdekeket sértő intézkedésekre, törvénytelen és erőszakos adóbehajtásokra, újoncozásokra került sor. Pest város közgyűlése jún. 11-én egy Királyi Pál által szerkesztett petíciót intézett az országgyűléshez, melyben az ország nehéz helyzetét ecsetelte, és tiltakozott a törvénytelen adóbehajtások ellen. A király utasítására Lichtenstein herceg jún. 19-én megfélemlítő célú katonai felvonulást rendezett Pesten. Királyit pedig Ferenc József felfüggesztette állásából, fizetését megvonta, és felségsértési pert indíttatott ellene. A vádat azonban a felmentését szorgalmazó nagyszámú petíció hatására elejtette. A Schmerling-provizórium vége felé, főként Deák 1865-ben megjelent húsvéti cikke után több, a kiegyezést támogató cikket is írt a Pesti Naplóba. 1867 után megbékélt a rendszerrel, s politikai nézeteit a fokozatos jobbra-tolódás jellemzi. A Deákpárt tagjából Apponyi párthívévé, barátjává, a Nemzeti Párt egyik vezetőjévé, a Nemzeti Kör másod igazgatójává lett. Ebben az időben politikai és újságírói tevékenységénél sokkal jelentősebb volt az a munka, amit kulturális téren végzett. OAz országgyűléseken főként kulturális és közmunkákkal kapcsolatos témákban szólalt fel. Sokat tett a főváros, valamint szűkebb pátriája, Zala megye fejlődéséért. Alapító tagja volt az 1859 elején létrehozott Országos Kertészeti Társulatnak, mely a városok parkosítását, korszerű mezőgazdasági eljárások kidolgozását és a növénynemesítés támogatását tűzte ki célul. Alapító tagja volt a Történelmi Társulatnak is, és a Herman Ottó javaslatára 1881-ben megalakult Állatvédő Egylet első elnöke volt. Sokat tett az állatvédelemért. Ő állította össze és adta ki az állatvédő törvényeket és hatósági szabályrendeleteket. Az egylet gondoskodott az elhagyott állatokról és a madarak téli etetéséről is. Külföldi nagyvárosok példájára zöldre festett kis etető-kalitkákat helyeztek el a városi sétányokon és tereken. Az írói segélyegylet igazgatóságának választmányi, az Országos Magyar Iskolaegyesület felügyelő bizottsági tagja volt. Támogatta az óvodaügyet is. Sokat tett a szegény gyerekek segélyezéséért, a népiskolák állapotának javításáért. Hosszú évekig a fővárosi közoktatási bizottság egyik legaktívabb tagjaként működött. Végrendeletében 10 000 Ft-ot hagyott az Országos Magyar Iskolaegyesületre, 4— 4000 Ft-os alapítványt tett az Erzsébet, valamint a József árvaház céljaira. Tevékeny szerepet vállalt a Römer Flóris Ferenc kezdeményezésére Budapesten 1875 szeptemberében megrendezett „ősrégészeti és embertani Congressus" szervezésében és lebonyolításában is. Kimagasló szerepet játszott a főváros zenei életének szervezésében. Ő volt az Országos Magyar Dalárdaegyesület első dalzeneünnepélyének szervezője, melyet Pesten rendeztek meg. Ekkor választották az egylet elnökévé. Az egylet tagjait magas színvonalú művészi tevékenységre, összetartásra ösztönözte, rendbe hozta a csőd szélén álló egylet pénzügyeit. Működése alatt több sikeres vidéki vendégszereplésre került sor. 1888-ban mondott le súlyosbodó betegsége miatt, de haláláig nagy segítséget nyújtott az egylet működéséhez. Liszt Ferenc fél évszázados művészi jubileuma alkalmából, 1873-ban a fővárosi törvényhatóság az ő indítványára szavazta meg a Liszt-ösztöndíj alapítványt, 10 000 Ft-ot, amelyet a két évvel később megnyílt Zeneakadémia legkiválóbb növendékei közt osztottak ki. Az ő érdeme, hogy Liszt Ferencet sikerült megnyerni a Zeneakadémia igazgatói tisztére. A jubileumi Liszt-ünnepségek egyik fő szervezőjeként ő nyújtotta át a Vigadó nagytermében a jubilánsnak az írók és Művészek Társasága arany babérkoszorúját, amit Liszt a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott. Királyi nagy szerepet játszott a Zeneakadémia létrehozatalában is. Az országgyűlésen és más fórumokon fáradhatatlanul érvelt az intézmény szükségessége, hasznossága mellett. Az intézmény létesítésének terve már 1869-től élénken foglalkoztatta a közvéleményt. Belevették az 1872. évi költségvetési tervezetbe, ám az országgyűlés 5 szavazatkülönbséggel elvetette. Az országgyűlés pénzügyi bizottsága az 1873. évi költségvetés tárgyalása során, végül is egy szótöbbséggel megszavazta a Zeneakadémia építési költségeit. A terv elfogadtatásában nem kis szerepe volt annak a bizottságnak, amely Királyi javaslatára és vezetésével alakult 1872-ben (elnöke Királyi Pál, alelnöke Bartay Ede és titkára Ábrányi Kornél volt). A bizottság kiadott egy memorandumot, melyben felsorolta mindazt, amit addig az ügy érdekében tett, érvelt a Zeneakadémia szükségessége mellett, megcáfolta az ellenzők érveit, és felsorolta a nagy hagyományokra visszatekintő külföldi zenei intézményeket. A felállítandó intézmény feladatait a művész- és zenetanár-képzésben határozták meg. A magyar kulturális viszonyok emelése s az ország közoktatási ügyeinek állami magasabb és szélesebb mérvű rendezése legelső gondját kell, hogy képezze a magyar törvényhozó testületnek ... Az alakulandó közoktatási új viszonyok közt kétségkívül úgy az alsóbb, mint a felsőbb tanintézetekben köteles tantárggyá fog emeltetni az ének- és zeneoktatás is, éppúgy, mint a szépművészetek egyéb ágai, melyek a szellem tudományos művelése mellett leginkább képesek kifejleszteni a nemesebb emberi és honfiúi érzelmeket. . ." Hosszas huzavona után, 1875-ben végre megnyitotta kapuit a Zeneakadémia, melynek első igazgatója Liszt Ferenc volt. A Népszínház is főként Királyi Pál kezdeményezésének, szervező munkájának köszönheti létrejöttét. Haláláig tagja volt a népszínházi bizottságnak. Az 1840-ben megnyílott Pesti, majd Nemzeti Zenede számára Királyi 1878-ban új, a korábbinál jóval korszerűbb tantervet dolgozott ki, a tanárok egy részét is képzettebbekkel váltatta fel. Az 1888. évi Erkel-ünnepségek (a zeneszerző 50 éves karnagyi jubileuma alkalmából) egyik legfőbb szervezője. A főváros törvényhatósága az ő javaslatára szavazta meg azt a tekintélyes összeget, amellyel a város az ősz mesternek segítséget nyújtott művei kiadásához. A pénzösszeget, valamint az aranykoszorút (melyre ráírták a mester legfőbb műveinek címét és keletkezésének dátumát) Királyi adta át Erkel Ferencnek. Királyi Pál ünnepi beszédében, melynek elvei rokonságot mutatnak Arany János „eszményített realizmusával", méltatta Erkel munkásságát, kapcsolatát a magyar népdalkinccsel: „A Te teremtő szellemed van hivatva, hogy ellesse népünk ajkain zengő népdalaink dalbáját, azok gazdag elemeit felismerve, drámailag feldolgozva, az eredetiség, a faji jelleg hű megőrzésével, eszményítve tollad alatt domborodjék ki a magyar dalmű . . ." OMég egy fontos működési területről kell szólni. Jelentős szerepet játszott — mint előkészítő-bizottsági, majd mint törvényhatósági és közmunka-bizottsági tag — Pest, Buda és Óbuda egyesítésének megszervezésében, majd pedig a főváros ügyeinek intézésében. Tevékeny élete 1892. május 25-én ért véget. Nagy részvét mellett temették el a Kerepesi temetőben. Még abban az évben a Lövész utca nevét (ahol haláláig lakott) Királyi Pál utcára változtatták. A fővárosi tanács elkészíttette arcképét és mellszobrát, s azt az akkori városháza (Váci utca 62—64.) dísztermében helyezték el. Mint kortársai is megállapították, nem tartozott az önálló koncepciókat kidolgozó, kimagasló politikusok közé, de a mások által kijelölt úton haladva, becsületes tenniakarással, lelkesedéssel, jó szervezőkészséggel fáradhatatlanul támogatta az ország és ezen belül a főváros fejlődésének ügyét. Becsületes, jó hazafi volt, a haladást szolgálta még akkor is, ha politikai pályája 1867 után bizonyos ellentmondásokat mutat is. Különösen közéleti és kulturális tevékenysége miatt érdemli meg, hogy Őrizzük emlékét. Németh Beáta 399