Budapest, 1978. (16. évfolyam)

6. szám június - Önkényuralom. Ney Béla emlékezéseiből közli: Ney Klára

A Sváb-hegy nagy napja minden évben pünkösd hétfő volt. Ilyenkor aztán Pestről is jöttek kicsik, nagyok, szegények, gazdagok, nemesek, nem nemesek, sznobok, okosak, tehát mindenféle népség. Aki csak tudott, családostul felkerekedett. Volt itt, aki hintón érkezett, mások szekéren vagy gyalog, de ilyenkor mindenki boldog volt. Egész napra jöttek, mulatni, nézelődni, mintha népvándorlás lett volna. Fenn a hegytetőn egyre nőtt a zsivaj, cigányzenekarok muzsikáltak. Egyetlen nap elegendő volt, hogy megtelepedjen és virágozzék az üzlet: mézeskalácsos, görbebot- és bicskaárus. A lemenő nap negyvenezer embert látott táncolni, mulatni, szórakozni. Egyszer volt a Sváb-hegynek még egy ennél is nevezetesebb napja. Jókai ezt így írja le: „ . . . Csak egyszer volt még ennél is nevezetesebb, izgalmasabb napja a Sváb-hegynek. Altalános napfogyatkozás volt jelezve a naptárban. Természetesen, ezzel kapcsolatban annak a hírnek is el kellett terjednie, hogy azon a napon a világ elsüllyed. Természetes volt az az okoskodás, hogy ha az egész világ elsüllyed is, a Sváb-hegy akkor is megmarad. Alikor aztán a naptányér teljesen elsötétült, csak egy fekete céltábla állt az égen, amibe puszta szemmel be lehetett nézni, akkor úgy elcsendesedett minden, hogy a rengeteg nép (kb. 60 ezren voltak) ajkáról egy szót sem lehetett hallani. Csak a kakasok kezdtek el kukorékolni ez ünnepélyes csend alatt. Azt gondolták: éjfél után van." Amikor 1873-ban elindult a Városmajorból az első fogaskerekű, Jókai is ezzel akart felmenni a Sváb-hegyre, de késve érkezett, és a vasút már elindult. Botjával hadonászva igyekezett megállítani a fogaskerekűt, ami annak rendje és módja szerint megállt, fbivette az írót, és vele együtt indult tovább. Annyira szerette ezt a környéket, hogy amikor 1863-ban egy hazafias cikkéért börtönbe zárták, engedélyt kén és kapott, hogy meglátogathassa a Sváb-hegyet. Örök nyugalomra is ide akart megtérni. Csak hosszas rábeszélés után egyezett bele, hogy a Kerepesi úti temetőben temessék el. A Sváb-hegyi ingatlant Jókai halála után Flessig József pesti bankár vásárolta meg, aki a szerény méretű viliácskát annyira átépítette, hogy csak alapja és egyes kövei maradtak meg. A későbbi tulajdonosok is több ízben átalakították, hozzáépítésekkel nagyobbították: az eredeti gyenge alapozásra így fokozatosan a ház szerkezetét túlterhelő épületelemek kerültek. A hajdani két és fél holdas parkból pedig csak egy kertecskényi maradt meg. Századunk első évtizedében nem fordítottak figyelmet a nyaraló jelentékeny irodalmi értékére, s így a hosszú időn át kellőkép -pen nem gondozott épület már a biztos pusztulásnak nézett elébe, amikor a felszabadulást követően az illetékes szervek megkísérelték megmenteni, és a nagy regényíró kedvelt pihenőhelyét az utókor számára eredeti formájában visszaállítani. De a fölismerhetetlenségig összetoldozott épület már nagy anyagi áldozattal sem volt helyrehozható. Így tehát csak egy kis emlékszobácskát tudtak itt berendezni, amelynek az anyaga a Petőfi Irodalmi Múzeumból származik. 1964 óta a Természetvédelmi Hivatal és a Madártani Intézet működik az épületben. Az intézmény ragyogó üvegfalai, sima fehér falfelületei, lakkozott ajtósorai közt szerényen húzódik meg a kis, barna ajtajú emlékszobácska. A szoba közepén egy nagy asztal van, szépen faragott díszítéssel. Körülötte négy, különböző típusú szék, az első kettő a szebben faragott, nádfonatú, a második pár kényelmesebb lehetett bársony párnájú üléseivel. A bejárattal szemben egy nagy szekrény áll. (A kiállítás anyaga változik, így a szekrényé is.) Középütt Jókai 50. írói jubileumára ajándékozott díszokleveleknek egy része látható. Köztük szinte a legszebb: egy kék bársonytokban aranypánttal öszszefogott oklevél. Az utána következő polcon Jókai kőgyűjteménye (van itt különös alakzatú, zöld borostyán, kristály); a legalsó polcon fegyvergyűjteménye látható (van itt török kard, 8 darab elefántcsont-foglalatú puska és egy tőr). A szekrénytől balra van a nagy író botgyűjteménye. Egyik legérdekesebb darabja a Jókai által egy gyökérből faragott bot. A bot felső részén egy kis fészek látható, benne tojások. A fészket gallyak és levelek övezik, az oldalán egy gyík mászik föl a tojásokért. A bot egész markolatát virágok és levelek veszik körül. Érdekes az üreges belsejű, ólomfejű nádbot is. Ebbe belebújt egy vízisikló, és úgy látszik, ott pusztult el, Jókai így preparáltatta. A szekrénytől jobbra egy kis vitrin áll. Jókai különböző tárgyaival: gyertyatartó, egy kis kép (amit maga festett, s egy kislányt ábrázol), egy fafaragás (ezt is ő készítette — egy darabból faragta ki). Ezzel szinte az egész emlékszobát végignéztük. Uray Gergely, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola VIII. osztályos tanulója Sváb-hegyi ház Jókai korából HONISMERET A Sváb-hegyi kert Jókai Mór Sváb-hegyi villájáról, kertjéről már az író életében is sokat írtak. „Nagy esemény volt ez Bohémiában. Egy kastélyt összeírni! Az ördögbe is, nem tréfa dolog! Még szinte a nemzet önérzetét is emelte, hogy mór így képes honorálni az íróit... a Sváb-hegyi villa körül egy egész mítosz képződött. Beszéltek, írtak róla. Ilyen paradicsom, olyan paradicsom. Szépsége, pompája nőtt a fantáziákban. Voltak, akik vasárnaponként csak azért mentek a Svábhegyre, hogy a Jókai villát lássák, sőt még a vidékről jöttek is kíváncsiak voltak rá, éppúgy, mint a Lánchidra vagy Múzeumra..." (Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora) Úgy látszik, Mikszáth figyelmét sem kerülték el az ilyen korabeli hírek: ,.Jókai Mór . . . nem fejezett be új regényt, nem is mint Íróról szólunk most róla, hanem az a nagy újság... készüljünk neki! Tehát... Jókai Mór, ki legközelebb a Sváb-hegyen 4000 pengős majort vett, itt most egy szép gyümölcsös kertet fog emeltetni. E hírt a Localblattból vesszük ki. Azért nevezzük meg a hírforrást, mert magyar íróról ilyes dolgokat el nem hihetünk. Legyen a felelősség a Localblatté." (Hölgyfutár 5. évf. 1854. kedd nov. 7.) Nem valószínű, hogy Jókai e kietlen telek vásárlásakor bizakodott volna anyagi lehetőségeiben, hiszen a Bachkorszak nyomasztó politikai légköre kevés reményt nyújtott az írók számára. Örülhetett, ha elvonultan a világtól írhatott. Negyven esztendő múltán is emlegeti e nehéz korszakot: „Itt, ez eresz alatt volt eltemetve annyi nehéz titka az elmúlt rossz időknek. A nemzeti ellenállás erőfeszítése a vas hatalom ellen. Egy nagy darab történet, mely nincs megírva, mert nem lehet megírva." (Jókai Mór: Az én fecskefészkem) Több forrásban olvastuk, hogy a „vadont", a „boszorkánydombot", melyből kertet csinált, az „Egy magyar nábob" tiszteletdíjából vette meg. Az adósságaival senki sem dicsekszik, így kevesen tudják, hogy a vételárat nem tudta egyben letenni. A XII. ker. Költő u. 21. szám alatti Jókai-emlékszoba falára ki van függesztve a németből magyarra fordított adásvételi szerződés, amely a törlesztés részleteit is taglalja: „ .. . az utolsó 400-at 1854. július 21-én, a hátralékos sommá 6%-os kamatját minden negyedévben, a fent megállapított napokon előre lefizetjük . . . biztosítékául lekötjük minden bárhol található tulajdonunkat . . . Pest, 1853. augusztus 4-én" (aláírások, pecsét) A Hajdan, most és valaha című viszszaemlékezésében egyszer megemlíti, hogy „ . . . vakmerő gondolat volt ebbe a helybe belekapni! Meredek hegyszakadékok, felváltva kivájt üreggel; földibodza-csalit, galagonyaerdő, aztán egy nagy darab sivány, esőtől kilúgozott, füvet sem termő agyagtér, kőpor piramidok, üszögtől égett levéltelen fák, három holdnyi területen..." Egy kis házikó is állt a telken, háta mögött a sokat emlegetett kőbányával: „Egy hegcdűcsindló építteté. Tehát az is lanttal foglalkozott, mint én." (Jókai Mór: Az én fecskefészkem) ,,Napokig eltartott — írja a Kertészgazdászati jegyzetekben — míg baltával, fűrésszel utat bírtam magamnak törni a bozóton keresztül, hogy meglássam, mi az, amit fölvásároltam. Tüskésborz, kígyó, sőt róka is lakott benne 39