Budapest, 1978. (16. évfolyam)

6. szám június - Önkényuralom. Ney Béla emlékezéseiből közli: Ney Klára

Karikatúrák az önkényuralomról, üstökös, 1861. Siklós Péter reprodukciói ügy teljesen nifgelégedelt állampolgár. lőtte báli udvarának hölgy- és férfitagjai, közvetlenül széke mögött pedig, mellén összefont karokkal férje, korának egyik legszebb embere: Keglevich Béla gróf. Ráth odavezeti a helytartót és bemutatja: „ő excellenciája gróf Pálffy Móric helytartó úr." Keglevichné erre, anélkül, hogy rápillantana, feláll, a lépcsőfokokon lelépdel és a táncolók sorai közé vegyül. . . egy szó nélkül. Pálffy és Keglevich szinte szikrázó szemekkel néznek egymásra, már-már a legrosszabbtól kell tartani. .., de akadnak, akik közéjük furakodnak, s mind távolabbra szorítják őket egymástól... A helytartó öt perc múlva eltűnik. Most riad fel aztán az igazi hangos jókedv, szinte őrjöngve ropjuk a csárdást: „Húzd rá cigány csakazértis . . ." A helytartó távozása után egészen reggelig mindig a bejárat felé sandítottunk: mikor jelenik ott meg a „Policáj", hogy föloszlassa a bált, és szétugrassza a rebellis kompániát. De semmi nem történt. Az egész incidens — egyelőre — minden közvetlen következmény nélkül múlt el, és csak a következő esztendőben adta ki mérgét. Akkor én voltam a Segélyegylet elnöke, és megint bált akartunk rendezni, és megint Keglevichnét akartuk meghívni háziasszonynak. Ennek a szándékunknak hamarosan híre ment, és Stoczek József, a műegyetem igazgatója (akkor még nem volt „rector" a neve) egy szép reggel magához hivatott, és hivatalos komolysággal (amely komolyság mögül azonban érezhető volt, hogy ő sem éppen úgy gondolja) erősen lelkemre kötötte, igyekezzem rávenni társaimat, hogy álljanak el attól a meggondolatlanságtól, ami a Segélyegyletnek okvetlenül kárával fog járni, de azon kívül az egész intézetnek is — bizonyos legfelsőbb körökben — rossz hírét fogja költeni. Én, természetesen, megígértem, hogy megteszek, amit tehetek, és kijővén az igazgató irodájából a folyosón találkoztam a már akkor is elég öreg Kruspér professzorral, ki — úgy látszott — tudta, mi járatban voltam, mert ismételve is a fülembe súgta: „Nne engedjenek, ne engedjenek!" Hát mi nem is engedtünk, csakhogy Pálffy gróf sem engedett, mert a bálbizottsági ülés után egy órával — mely ülésen a bizottság a háziasszony dolgában határozott — már ott volt az üzenet: „A helytartó úr őexcellenciája az idei technikus bált betiltotta." Ez ellen pedig nem volt apelláta. Azaz, hogy valamelyes apelláta mégis volt, amennyiben a jogászok, mikor megtudták, hogy a technikusok bálját betiltották — tekintettel arra, hogy miért tiltották be —, gyűjtést rendeztek maguk között. És néhány nap múlva Pulszky Ágost, aki ugyanabban az évben a jogász Segélyegyletnek volt elnöke, pár száz forintnyi adományt hozott el hozzánk, amivel bálunk reménybeli jövedelmének elmaradását a maguk részéről pótolni kívánták, s amit mi a technikus Segélyegylet nevében kollegiális, hálás köszönettel fogadtunk. Sajtó alá rendezte: Ney Klára 37