Budapest, 1978. (16. évfolyam)

6. szám június - Fodor József: A Dunán

FODOR JÓZSEF A DUNÁN Szellős kirándulások a vidám Dunán, Hogy lehelitek frissen arcomba még! S én még a régi volnék, de az idők Lementek ám — És hol vannak azok a hajók S az emberek Elmentek tova rég Egymás után, Mint a hab lehempereg A Dunán, A kéklő, ezüstös víz vonulatán; S én lehetnék még vidám, De a napok tova lettek, tova rég, S a hajdani sereg, Amikor kirándultunk, mint sok víg, szünidős gyerek A Dunán — S hogy lehelitek frissen arcomba még, Ti, hajló, ringó, lebegő viz-terek, Mint mikor tűntek a falvak, egymás után, A lágy, szellős, meleg délelőtti Dunán, És az ég kék volt s a part zöld-vidám; S én lehetnék még, mint voltam, ma tán, De hol vannak azok a hajók s az idők, És sok régi jó és bús dolog, És emberek: Elmentek ők Egymás után, Egyik itt fekszik, a másik ott, Elnyelték a temetők, Távolok, S csak emlékük leng föl: még ott tán, annak a vidám Göndör-ezüst felhőnek hajlatán, S tán ők intenek ott reám; Friss szájjal ők lehellnek arcomba itt, Mondják, ne feledd múltunk víg dolgait, S én mennék velük s lennék friss ma is még, vidám, De a hajók elmentek s a zászlók, emberek, Egymás után Tova, rég; Elmentek, s én innen intek nekik, Felfelé a felhőkbe intek itt, Kik elmentek egymás után, S én lennék még vidám, S csak állok álmodva itt, S nézem, mint a víz hempelyeg, Mintha várnék még valamit — Nézem az egymás után Lefutó habok lágy dombjait A Dunán. 21