Budapest, 1978. (16. évfolyam)

5. szám május - Szényi Gábor: A jövő szakmunkásai

vitatják. Egyesek azt állítják, hogy ez fizikailag megerőltető, mások szerint a szabadabb gyári foglalkozás után nehezebb a tanulókat kordában tartani. Dehát szerintem ezek nem komoly problémák. — Házon belül oldják meg a gyakorlati oktatást, vagy segítenek az üzemek is? — Az első évben csak házi tanműhelyeinkre szorítkozunk. A másodévesek már kint az üzemek tanműhelyeiben gyakorolnak, ennek kialakult a rendszere. Nyolc vállalattal — például a Ganz-MÁVAG, EVIG, Csepel — tartunk állandó kapcsolatot. A végzősök aztán már ahhoz a vállalathoz kerülnek, ahol később elhelyezkednek. Őket egy-egy szocialista brigád fogadja be. — Mitől függ, hogy ki hova kerül? — Két lehetőség van. Vagy már a pályaválasztáskor megmondják, melyik gyárba szeretnének menni, vagy az iskola osztja el őket az üzemek igénye szerint. Őszinte leszek: mi a nagyüzemeket részesítjük előnyben. Ezek a cégek egyrészt áldoznak az oktatásra, másrészt oda menjenek a fiúk, ahol lehet valamit tanulni. — A vállalat és az iskola sok esetben nehezen találja meg a közös nevezőt. — Nálunk sem ment könnyen. De ma már megértik, hogy nem járhatunk külön utakon. A külső szakoktatók rendszeresen bejárnak iskolánkba. A vállalatok is szerencsésebben választják már erre a posztra embereiket, olyanokat, akik a feladatukat nem érzik nyűgnek. Sokan közülük külön vállalati szakoktatói státusban dolgoznak. S lassan az is természetessé válik, hogy a mi szakoktatóink is részesülnek az üzemi nyereségrészesedésből. Egy felmérés tapasztalatai Több iskolában nincs megfelelő tanműhely, a rendelkezésre álló szerszámgéppark nagymértékben elavult, a gépeknek csaknem 30 százaléka 1955 előtti, az iskolák és a tanműhelyek egyre kevésbé tudnak lépést tartani a műszerek fejlesztési ütemével. Korszerű kisgépek, célszerszámok alig találhatók a gyakorlati oktatásban. A Munkaügyi és az Oktatásügyi Minisztérium, a KISZ, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa és a fővárosi tanács közösen elemezte a szakmunkásképzés helyzetét. Megállapították, hogy az általános iskolai tanulók pályairányítása — különösen a demográfiai mélypont miatt— nem elég eredményes. Mind több gyenge tanulmányi előmenetelű gyerek kerül a szakmunkásképzőbe. Igaz, a pályaválasztást az is nehezíti, hogy még mindig kevés a tanulóotthoni férőhelyek száma, ami különösen a lányok beiskolázását hátráltatja, jelenleg a vidéki tanulók 50 százalékának elhelyezésére nyílik lehetőség. A vállalati igények jóval meghaladják a beiskolázás lehetőségeit. A gyakorlati oktatás során alig van bukás, s az osztályzatok általában egy-két érdemjeggyel magasabbak az elméleti tárgyak átlagánál. Az elmélet és a gyakorlat sokat vitatott egységének megteremtésében egyébként nem kis akadály, hogy egyegy szakmunkásképző iskola olykor 10—40 vállalattal, szövetkezettel is kapcsolatban áll, s ez hátráltatja a tanárok és az oktatók szorosabb együttműködését. Mindezek ellenére a vállalatok véleménye szerint a tanulók jól elsajátítják szakmájukat, a végzettek többsége, körülbelül 85 százaléka tanult szakmájában helyezkedik el. Tapasztalható, hogy a szakközépiskolák végzős tanulói mind többen tesznek érettségivel egybekötött szakmunkás vizsgát. Az üzemi környezet nevelőhatása különösen fontos. A szakmunkástanulók többsége elsőéves korától kezdve vállalati, üzemi környezetben sajátítja el szakmáját. Iskolai tanműhelyekben 5200, vállalati tanműhelyekben 8300, üzemi, egyedi munkahelyeken mintegy 1500 tanuló dolgozik. Szakszervezeti kezdeményezésre egyre gyakoribb a munkássá avatási ünnepély. A Vasas és az Építők Szakszervezete központi rnunkásavatói mellett mind több vállalat köszönti évről évre a szakmunkásvizsgát tett fiatalokat. Általános tapasztalat, hogy azoknál az üzemeknél dolgoznak szívesen a végzettek, ahol már tanulóidejükben is érezték a velük való törődést és gondoskodást. Ezek a tapasztalatok főként a nagyüzemekre jellemzőek. A mester rangja A vizsgálat többek között foglalkozott a nevelőmunkával is. Megállapítható, hogy az iskolavezetés munkájában erősödtek a demokratikus vonások, tervszerűbbé és szervezettebbé vált a nevelőmunka irányítása. A vezetők kor szerinti összetétele is kedvezőbben alakult, s mind több olyan jól felkészült igazgató áll az iskolák élén, aki rugalmasan alkalmazkodik a fokozódó követelményekhez. Figyelemre méltó, hogy a közismereti tárgyakat ma már egyetemi és főiskolai végzettségű pedagógusok tanítják. Ám a javuló személyi ellátottság ellenére még mindig magas a pedagógiai képesítéssel nem rendelkező szakelméleti tanárok aránya. Különösen a kereskedelmi és vendéglátóipari képzésben. Miképpen lehetne átalakítani a jelenlegi oktatási formát, milyen új módszereket kellene bevezetni — ezzel nyilván viták hosszú sora foglalkozik még. Nincs arról szó, hogy visszahozzuk az egykori inasévek gyakorlatát, de a gyárnak, egy szocialista brigádnak, egy kitűnő mesternek a segítségéről aligha mondhatunk le. Igaz, a tanítómester szerepére nem mindenki alkalmas. Nem elég magas fokon művelni egy szakmát, a tudást át is kell adni. Türelemmel, emberséggel. Épp ezért, számítson kitüntetésnek ez a megbízatás. Egyszerűen: legyen a mesternek rangja. 16